Vannak azért nekem privát beszélgetéseim, és mostanában, az utóbbi pár napban kezdett kikristályosodni valami, aztán most, ahogy ittam egy kávét, minden a helyére került.
Az van, hogy én az utóbbi…. pppfff…. 10-15 évben csak olyan nőkkel tudtam úgy igazán kapcsolatot létesíteni, legyen az haver, barát, barátnő, szerető, kik ön- céltudatosak, határozottak, van kiforrott világképük, mit nem rejtenek véka alá, és képesek arra, hogy nagyon sok mindent háttérbe helyezzenek a céljaik elérése végett. Úgy vonzott az, hogy nem Barbie babák, hanem van bennük valami pasis jellem. Sőt! Túláradó pasis jellem.
Most ezt visszaolvastam. Nem, még mindig nem vagyok meleg.
Szóval, ennek a nőtípusnak figyeltem az életét, és azt láttam, hogy …. Hogy nem láttam közöttük boldog embert. Az élet több pontjain lehettek sikeresek, viszont egy valami hiányzott, vagy nem volt működőképes, esetleg langymelegként ölelte körül őket, az pedig a párkapcsolat. Erre természetesen jött az ideológiagyártás, volt aki őszintén nem értette helyzetét, volt aki csak szimplán próbált saját magának is hazudni, és természetesen ott voltak, kik emiatt bűnösöket kerestek minduntalan.
És akkor most, egy levélváltás után, és ahogy végigpörgött az életem, arra jöttem rá, hogy meg van az igazság! Meg van a rejtély kulcsa.
Basszus! Egy pasinak totál vonzó az, ha egy nő megmutatja az erejét, kifejti, eltáncolja, lefesti, de egy idő után kurvára tele van a faszunk vele. Mert mit tanult meg az élete során a nő, ki a fenti típus tagja? Harcolni az érdekeiért. Legyenek azok jók, vagy elkorcsosultak, mindegy is. Azért jutott el odáig, ahol van, mert céltudatos. Viszont mit nem tud egy nő? Szelektálni.
Tudod, a dobozok. Bemegyünk a melóba, kinyílik a munka, vagy a lógás doboz, és ha kilépünk onnan, akkor bezáródik szépen (femináknak: igen, a lógást nem zárjuk be… nah, így jó?). Akarunk venni egy sört, doboz nyit, doboz zár. Valamit el akarunk érni, akkor kinyitjuk, rákoncentrálunk, viszont addig nincs semmi más, mi elterelné a figyelmünket. Viszont a céltudatos nő a dobozait folyamatosan nyitva tartja. Azt a lendületet, mit felhasznál a világban, beviszi a hálószobába is. Ez mit hoz magával a párkapcsolatban?
Versenyt.
Ami csak a nő számára az, mert ahogy az ajtón kívül meg akarja mutatni, ő az irányító, az okos, a mindent tudó,az intelligens, úgy ez a mentalitás beköltözik a magánéletbe. Nem tudatosan! Dehogy! A nő nem gonosz, aljas dög, ki leigázni készül szerettét. Tudat alatt működik mindez, és soha nem jön rá, mikor kell leállni. Mit nem akar a pasi?
Versenyezni a nővel.
Mert minek is? Versenyzem a haverokkal, idegenekkel a piros lámpánál, a munkában, a rohanó idővel. Ki a franc akar még otthon is versengeni azon, hogy a könyvespolcot jobbra, vagy balra fúrjuk, melyikünk parkol jobban, ki vigye le a szemetet, hogy költsük el a pénzt, és minden olyan, még ennél is apróbb-cseprőbb dolog, mi végeredménye a pasi számára a menekülni vágyás, a nő számára pedig a kapcsolatban lévő dominancia.
Ilyenkor tudod mit csinálunk? Ha van erőnk, bátorságunk kimenekülni, akkor keresünk egy Barbie babát. Miután megtaláltuk, a negyvenedik másodpercben már terhes lesz az ikreinktől, és boldogan élünk réveteg tekintettel, belegondolva abba, hogy tulajdonképp elég izgalmas életünk volt, kalandos nőkkel hozott össze az élet, de végre vége. Nyissunk egy sört!
Ezért olyat fogok kapni, hogy leesik a fejem….
PS: Az „Ezzel azt akarod mondani….” típusú kérdésekre a szerző nem kíván reagálni. Kinek nem inge….
Eriggyé Jordániába.Jó lesz az neked 😀
hehehe. Szerintem nyiss egy sört. 😉
Na mi van, másokat is depissé akarsz tenni? 🙂
Szerintem tökre igaz!
Bár szerintem nálam ez annyival bonyolultabb, hogy kifelé pont ilyennek látszódom (domináns csajnak), aztán a kapcsolatban szeretnék nem ilyen lenni, plusz ehhez hozzájön, hogy ez sikerül-e vagy sem, de elég hamar a pasi nem érti, hogy most akkor mi van, ki ez a csaj valójában…
„Ezért olyat fogok kapni, hogy leesik a fejem….”Jah…, mert azértmármégiscsakna!;)
[Krisz]: Akik olvasnak, azoknak fel kell készülni mindig a legrosszabbra. Tudhatnád már… 😀
Litániát nem akarok írni,ezért csak epekedve várom Vandál reakcióját 🙂
A búcsúbeszéded megírását vállalom!
[Zena]: Nem búcsúbeszéd!
Búcsú dal! Játszanod kell, miközben valaki szétszórja a hamvaimat! Valami ütőset…. 😉
Akkor írok Neked dalt ilyen alkalomra, ha te megfogadod, hogy amennyiben én hagyom el a testem előbb, akkor te biz mezítláb táncolni fogsz szórásom közben:).
[Zena]: Nem csak mezítláb, de ott úgy berúgok, mint az állat! 😀 Akkora buli lesz, hogy feltámadsz hamvaidból, basszus! 😀
Ez vicces. Immáron sokadjára – egy férfi páciensem miatt – újraolvasom ezt a könyvet:
http://www.c3.hu/~eufuzetek/index_2021.php?nagyra=konyvespolc/8-bly.html
Olvass, drága!
Nőknek is ajánlom!
Mert ez a sztori a nők megnyomorított maszkulinitásáról is szól, amitől olyanok, ahogyan Zap fentebb írta.
Vagy ajánlok…, nem majd Zap ajánl.
[Sir Artemon]: Én ezt az elkövetkezendő fél évben képtelen vagyok elolvasni!
Most akkor igazam van, vagy igazam van? 😉
Ha idegen lennél, most azt mondanám, hogy gyere abba a csoportba, amit most csinálok, és akkor nem kell olvasni. De nem vagy idegen…
Minden azon múlik, hogy egy „tökös” csaj,képes-e az idő múlásával nőiesedni! Nekem sikerül,már kapargatom a felszínét, és ezt a rossz férfiakkal eltöltött, rossz kapcsolatoknak köszönhetem! Merthát, minden jó valamire! 🙂
[Bigus]: Felnyerítettem! Majd 10év múlva is szeretném, ezt a magabiztos, „Minden azon múlik”-ot olvasni. 😀
Hát, tudod, én nem hiszek abban, hogy egy párkapcsolat kialakulása után ne volnának nehézségek. Még a tündérmesékben sincsen így. van, hogy a lagziig kell eljutni, de van, amikor a lagzi után kezdődnek a nehézségek. A boldogan éltek, amíg meg nem haltak-at is alá kell alapozni keményen. meg az azt követő időszakot is.
Csak nincs kiművelt mese-kultúránk ahhoz, hogy tudjuk, a mesékben sem úgy van, ahogyan hisszük.
Picsába! Ki nem mondaná, hogy nagy okosságot írtam, pedig arra már meg van a válaszom… Ehhh….
😉
Kicsit gondolkodtam ezen a tökös csaj dolgon, de szerintem ez eléggé egy vágány. Mert a csajoknak is elege lehet a folytonos küzdelemből, szerintem.
Nem tudom, mi a megoldás, de az is lehet, hogy egy Ken. Szóval nem kéne mindig annyit agyalni, csak beszélgetni, elmondani, mi működik, mi nem. Ha lehet, ha még nem szar az egész, javítani. De azért olyan is van, hogy egy kapcsolat kifúj. Nem vagyok benne biztos, hogy érdemes mutogatni. A jól működő kapcsolat két ember munkája. A szar kapcsolat is.
És Artemonnak igaza van, olyan nincs, hogy beülsz a fotelbe és életed végéig rendben mennek a dolgok.
Na tessék, felemlegettek, hát írnom kell valamit. Az a baj, hogy nagyon belekötni nem tudok. Az, hogy miért lettek korunkra ilyenek a nők, az egy cirka 100-200 éves evolúció túláradása. Gyerekbetegség, s vagy képesek vagyunk megoldást találni rá, vagy kénytelenek leszünk feldolgozni, hogy a hagyományos modellnek reszeltek.
De az alapvető gondot abban látom, hogy az emberek, kik „párként” titulálják a velük egy háztartásban élőket, meg sem kérdezik, hogy a másiknak mi zörög a fejében. Fogalmuk sincs, hogy kivel élnek egy fedél alatt. Azt persze tudják, hogy rántva vagy grillezve szeretik jobban a húst, a kávéba mennyi cukrot tesznek és mekkora gatyát hordanak, de hogy a másik mikről álmodik, mik a még el nem ért, meg nem élt vágyai, arról nagy büdös fogalmuk sincsen.
Piszkos nagy szerencsémre, végre sikerült összeakadnom egy emberrel, akinek nem okoz gondot a kommunikáció, viszont nap nap után döbben rá arra, hogy miket nem csinált előző kapcsolataiban, pont úgy, mint az engem megelőző hölgyek sem tették. Kistányér szemekkel mondja, hogy tőle ezt vagy azt még soha nem kérdezte meg senki.
De persze nekem is volt néhány melléfogásom, ahol valóban téma és probléma volt az, hogy ki hol nyomja meg a fogkrémes tubust, sőt a mosdó melyik oldalán tartja azt, lehajtja vagy nem hajtja le a budi tetejét. Most őszintén! Nem mindegy?! Nekem pont annyiba telik lehajtani, mint neki fel. A fogkrémnek meg úgy mégis mi a tököm baja lesz attól, ha nem a végén nyomják?! Ma ő viszi ki a szemetet, meg lehet holnap is, aztán meg én. A lényeg a szándékon van, meg az odafigyelésen.
Ha már megadatott az a lehetőségünk, hogy szabadon választhassunk párt, akkor becsüljük is meg ezt az adományt és gazdálkodjunk vele böcsülettel!
Zapinak igaza van. Otthon mindenki tegye le a Csomolungmányi öntudatát és legyen méltó társa a másiknak, nem pedig vetélytársa!
[Vandál]: Baszod, én most annyira büszke vagyok rád,mintha a lányom lennél, és festettél volna valami szépet! 😉
Rohadj meg! Teljesen elérzékenyültem! 😉
[Zaphod]: Én is szeretlek, köcsög! 😉
A magam részéről azért érthetetlen ez az egész, mert kívülállóként nézem csak. Én nem így nőttem fel, és a kapcsolataimban sem ez volt ez jellemző. Sőt! De a kapcsolatok működőképessége nem csak ezen múlik. A csakot aláhúznám.
A társadalmi jelenségre meg van megoldás: önismeret, önfejlesztés, tanulás, bármilyen eszközökkel.
Szuper topic lett, no! 🙂
[Sir Artemon]: Én pl. apa nélkül nőttem fel, a nagyszüléim (férfi ágon)is korán haltak, így nem volt ideális családmodell, amiből táplálkozhattam volna. Aztán még itt van az a kurva nagy identitás tudat, amit manapság nyomnak mindenkibe, csak épp használati utasítást felejtenek el adni mellé. Pont úgy vagyunk ezzel a változással, mint a demokráciával. Nem tudunk vele egészségesen élni.
Oszt ha már ilyen fenemód öntudatosak vagyunk, akkor miért is kéne bárhova fejlődnünk, tanulnunk, hisz hát mi így vagyunk jók, fogadjanak el minket ilyennek, amilyenek vagyunk. Csak ezt már viszonozni felejtjük el, mert hát jogaink vannak, meg milyen az már, hogy a másik nem úgy működik, ahogy az nekünk jó?!
Ehhez jön még a nagy internetes társkeresés. 100 évvel ezelőtt max. a szomszéd faluból választott párt magának az ember, a nagyobb városokban addig jutottak el a kevésbé tehetősek, ameddig lábon vagy jobb esetben bringával bírtak menni, nem voltak ekkora kulturális, társadalmi és egzisztenciális különbségek.
A hírekről és azok áramlásáról már nem is beszélve.
Most meg mi van?! Dőzs, trakta, lakoma, svédasztal és persze a fene nagy egyenjogúság.
Na ehhez nem nőtt még fel ez a roppant nagy öntudattal megáldott hangyaboly…
[Vandál]: Én ezt aláírom, és több kötetnyit olvastam már erről, amolyan tananyag mifelénk a téma. Viszont effektíve én is apa nélkül nőttem fel. Mindkét szülőm elég erősen megszenvedte mind a házasság végét, mind az azt követő kapcsolatokat. Viszont ebben a szenvedésben azért az alapvető politika volt mindannyiuk részéről, hogy őszintén beszélünk egymással, tiszteljük a másik egyéniségét és másságát, az alkalmazkodás elengedhetetlen a kapcsolataink működésében, és bizony szülő-gyerek viszonyban én azt is keményen megtanultam, hogy ha bizonyos szabályokhoz nem alkalmazkodom, akkor abból gondom van…
A testvéremmel 7 évet együtt élni a felnőtt életünkben is, ezen felül mindenre megtanított: mit jelent olyasvalakivel élni, akit nagyon szeretsz, de hogy a kapcsolatotok jellege folytán leginkább az önös érdekek domináljanak ebben a formációban. Az öcsémnél rosszabb „házassági” kapcsolatban nem lehet élni. 😀 Értsétek jól! (Hányszor vágtuk egymás fejéhez, hogy el akarok válni! :D)
Szóval, egy jó testvér mindenre megtanít mindarról, mit jelent önzeni és adni, alkalmazkodni és akarnoknak lenni, és mindezt hogyan lehet egyensúlyban tartani. De azért valahol mégis csak a szüleink ültették el bennünk az alapokat… Hmm?
Én is mondhatnám, hogy az első szerelmek kudarcai tökös csajjá tettek egy időre, ami igaz is. Mondhatnám azt is, hogy amikor családfővé kellett válnom egyik pillanatról a másikra, attól a női oldalam jelentősen blokkolódott, ami szintén igaz volt. Amikor üzletasszonyként kell funkcionálnom, és pitbull marketinggel nyomulnom szakmai téren, attól a szexuális energiáim elapadnak, és küzdenem kell magammal értük, ez most is igaz. De én is úgy kezdtem, hogy felismertem, hogy baj van, aztán alázattal fejet hajtottam annak, hogy a kurva okos nagyeszem ehhez kevés, és elmentem segítséget kérni.
S tudod, én sem vagyok kivétel az alól, hogy csak akkor fordulok segítségért, és csak akkor változtatok, ha már elég nagy a szenvedésnyomás. Ez alapvető pszichológiai tétel: ha nincs szenvedésnyomás, nem változtatnak az emberek. Ráadásul én aztán kurva sok terhet elbírok. 3x annyit, mint egy átlagos ember. Ezt nem én találtam ki, ezzel szembesítettek. Elég sokan, mire elhittem. Éppen emiatt, nekem még jobban észen kell lennem, mikor húzom meg, és hol a határaimat, mikor ismerem fel a helytelen irányt, mert nagyobbat is szívhatok emiatt. De ezt a tudást sem az ujjamból szoptam, hanem az élet tanított meg rá, és a szenvedés ismertette fel velem.
Alázat. Nekem csak ezt kellett megtanulnom a tanuláshoz. Valahol mindenkinek van egy pontja, amibe vagy beleroskad, vagy fejet hajt inkább…Az ego nagy úr, de a szenvedés nagyobb…
Unatkoznak, és mivel nagy a kínálat, mindig lehet keresni valami újat, ami szórakoztat. Nem szenvedtek eleget ezek a „tökös csajok”, de mindenkinek meghozza az élet, aztán lehet sírni, meg jajgatni.
Én azt mondom, legyetek bölcsebbek, mint én, ne várjátok meg a szenvedés legjavát, s forduljatok hamarabb önmagatok megismerése felé, és tanítsatok erre másokat is. Minél hamarabb, annál jobb. Vannak rengetegen, akik ebben professzionálisan tudnak segíteni.
Szerintem az ad igazi tartást, ha képesek vagyunk belátni a hibáinkat és a kudarcaink okait, és ezekből tudunk lépni tovább…
Mellesleg, ami legjobb ebben a posztban – azon túl, hogy Z. egy remek is felismerést csapott ide össze nekünk -, a csaj szandálja a fenti képen! Ilyet szeretnék én is! Nekem ez tűnt fel először! 😛 😀
Akkor tulajdonképp megállapítható, hogy kibaszott érdekes életem volt 2009-ig, és ehhez a poszthoz nem kellett irodalmat, elemzéseket, tananyagokat bújnom.
Lassan büszke leszek magamra, hogy mindezt megélhettem….
Azért legyél büszke, hogy mindebből ilyen felismerésekre jutottál…;)
Elméletben minden szavaddal egyetértek. Elméletben. A tapasztalatom meg mást mutat. Én mindkét házasságom alatt szerettem volna az otthon küszöbén átlépve levetkezni az öntudatosságot, hamár a munkahelyen harcias amazonként kell viselkednem, de nagyon gyorsan megkaptam, hogy „szedd össze magad kisanyám, nem ilyennek ismertelek meg!” Szóval a pasik sem egyformák. Vagy maguk sem tudják, hogy mit is akarnak. Vagy én vagyok kurvára peches. Vagy…
[Moya]: Szerintem maguk sem tudják, mit akarnak…
dede! a tökös csaj nagyon is tudja, hogy mit akar! hogy jöjjön egy tökös pasi, aki egyszer s mindenkorra megmondja neki, hogy mi legyen, de úgy, hogy csak kamillázzon, aztán a nyomaték kedvéért jól gerincre vágják, csakhogy tudja, hanyas a nagykabátja. ennyi. egy nőnek hosszútávon baromi fárasztó és megterhelő hordani a nadrágot, inkább visszavonulna a szaros pelenkákhoz meg a muffin-receptekhez…
és látod-látod, mennyi kedves rajongód-olvasód-barátnőd magára ismert…
nnnnapersze, nekem foggalmam sincs, miről beszélsz…. 🙂
[zzizi]: Itt most a pasikról volt szó:))
Megosztanék válasznak egy tanmesét:
„Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az annak erdejében vadászott. A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, mivel ilyen büntetés járt annak, aki vét más tulajdona ellen. De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, és szabadságot kínált neki, feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol egy nehéz kérdésre.
A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?
Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, az ifjú Artúr számára pedig megválaszolhatatlannak látszott… Ennek ellenére még mindig jobb volt, mint akasztófán végezni, így aztán visszatért országába, és elkezdte kérdezni az embereket: a hercegnőt, a királynét, a prostituáltakat, a szerzeteseket, a bölcseket és az udvari bolondot… Vagyis mindenkit, de senki sem tudott meggyőző választ adni.
Viszont mind azt tanácsolták neki, kérdezze meg a vén boszorkányt, mert csak ő tudhatja a helyes választ. Az ára magas lesz, mert a vén boszorkányról köztudott volt a királyságban, hogy borsos árat kér szolgálataiért.
Eljött a megbeszélt év utolsó napja, és Artúrnak nem volt más választása, mint beszélni a varázslónővel. Az megígérte, hogy kielégítő választ ad, de előtte
Artúrnak el kell fogadnia az árat: A banya feleségül akart menni Gawainhoz, a Kerek Asztal legnemesebb lovagjához, Artúr legjobb barátjához. Artúr borzadva nézett a banyára: púpos és rusnya volt, csak egy foga volt, gusztustalan hangok kíséretében émelyítő szag áradt belőle. Még sohasem látott ilyen visszataszító teremtést. Megrettent attól, hogy arra kérje legjobb barátját, vállalja érte ezt a szörnyű terhet. Ám amikor értesült a javasolt egyezségről, Gawain kijelentette, hogy ez nem túl nagy áldozat barátja életéért és a Kerek Asztal fennmaradásáért cserébe.
Kihirdették az esküvőt, a boszorkány pedig pokoli bölcsességével így szólt:
– A nő valójában azt akarja, hogy saját életének ura legyen.
Mindenki azonnal tudta, hogy a boszorkány nagy igazságot mondott, és hogy az ifjú Artúr király megmenekült. Így is történt: a választ meghallva a szomszéd uralkodó szabadon bocsátotta.
De micsoda esküvő volt az… az egész udvar ott volt, és senki sem érezte magát bánatosabbnak, mint a megkönnyebbülés és szorongás között vergődő Artúr. Gawain udvariasnak, nyájasnak és tisztelettudónak mutatkozott. A boszorkány pocsékul viselkedett, kézzel evett, közben pedig szörnyű hangokat és szagokat bocsátott ki magából. Eljött a nászéjszaka, amikor Gawain a hitvesi ágyban várta, hogy feleségével egyesüljön. És akkor belépett a szobába a legszebb lány, akit férfi valaha is álmodott. Gawain elképedve kérdezte, hogy mi történt. A lány azt felelte, mivel a férfi udvarias volt vele, idejének egyik felében a rettentő, másik felében a vonzó külsejével fog mutatkozni. Melyiket szeretné nappal és melyiket éjszaka?
Micsoda kegyetlen kérdés…! Gawain gyorsan mérlegelni kezdett. Legyen mellette napközben egy imádni való fiatal nő, akit mutogathat a barátainak, és ossza meg az ágyát egy undorító banyával? Vagy mutatkozzon nappal a szipirtyóval és házasélete intim pillanatait töltse egy ifjú szépséggel…?
A nemes Gawain azt válaszolta, hogy válasszon a nő maga.
Ezt meghallva, a nő azt mondta, hogy éjjel-nappal szép hölgy lesz, mivel a férfi tiszteletben tartotta és megengedte neki, hogy életének ura legyen. Mi ebből a tanulság?
Ha Nő nem uralhatja az életét, akkor a legszebb nő is boszorkánnyá változik…”
mondjuk, hogy értem a tanmesét. de nem egy malomban őrlünk. a válaszomat gabinak címeztem, sztem ő érti, miről beszélek… 🙂
[zzizi]: A tanmesét én is neki címeztem. 🙂