Viszlát, és kösz a halakat!
Most jött el az a pillanat, mikor azt mondom, hogy elkészültem. Mármint eddig szellemileg megvolt a mélypont, de most jön a fizikai. Mintha eddig ami bent volt a fejemben, az…
Most jött el az a pillanat, mikor azt mondom, hogy elkészültem. Mármint eddig szellemileg megvolt a mélypont, de most jön a fizikai. Mintha eddig ami bent volt a fejemben, az…
A második harmadik legszebb mondat ebben az évben (úgy vélem, az első sosem fog elhangozni, szóval ne is keresd): Lefaragtuk az árat a felére! Ha nő lennék, lehet beleszerettem volna…
Az történt, hogy „reggel” 11 óta tulajdonképp némi megszakításokkal, különböző számítógépek előtt ülök, és vagy dolgozok rajtuk, vagy anyagot gyűjtök a melóhoz, néha elkalandozik a figyelmem (már 30 másodperc után…
Már nem szeretem a pókert. Este fél nyolctól, fél tizenkettőig ülsz egy asztal mellett, kapod a lapokat sorban, zsetonjaid összege jobban hullámzik, mint a tőzsdeárfolyam, egy szokványos hétköznap. Figyeled, hogy…
A fekete özvegy az, akire a hosszú-hosszú évezredek alatt rengeteg jelzőt raktak rá. Hívjuk a végzet asszonyának? Ez a kifejezés is kezdi elveszteni jelentését, mint annyi minden a világon. Csak…
Valamikor, az idők kezdetén, mikor neked megemlítették azt hogy NET, erre te hozzávágtál valamit az illetőhöz, mert azt hitted, káromkodik, az isys top 100as magyar weblapok listáját nem lehetett feltölteni,…
Bejött a takarító néni az irodába, és a következőképp üdvözölt: Viszlát! Erre fogtam magam, és kimentem… Ha takarítóbácsi lett volna, akkor azt mondom neki, hogy :”Hééé, köcsög! Ez az én…
Mi van ma? Őőőő… szerda… Jah, igen! Szóval, hétfőn már annyira, hogy nagyon… úgy járkáltam fel, nomeg le, mint valami totál idióta. Az ember gyermekén eluralkodik egy olyan érzés, mintha…
Most tudom meg, hogy szavaztunk a hétvégén? Ehhjj… Zaaap… És most tudom meg, hogy ki lett a polgármesterünk? Ehhhjjj…Zaaapp…. Figyelj, ez a pali 10 évig itt kocsmázott az ablakom alatt,…