Akkor a hét kérdései….
Az első nem más, mint: Miért mondott le XVI. Benedek? Nem minthogyha a templomba járási szokásaimon, illetve a keresztény vallással / egyházzal kapcsolatos érzéseimen ez bármennyit is változtatna, de mivel…
Az első nem más, mint: Miért mondott le XVI. Benedek? Nem minthogyha a templomba járási szokásaimon, illetve a keresztény vallással / egyházzal kapcsolatos érzéseimen ez bármennyit is változtatna, de mivel…
Tegnap délután a legnagyobb futkosás közepette aszongya; Gabi, beszélhetünk? Nahkérem, ha valaki így kezd egy mondatot az utóbbi pár évben, akkor én elkezdem fogni a fejem, mert az égvilágon semmi…
Tegye fel a kezét, akit nem ráz a hideg, mikor valaki kiejti a száján a „nemzeti” szót! Én belehalok… komolyan! Már a Nemzeti Színház környékére sem vagyok hajlandó menni. Ezek…
Ezeken az amcsikon én folyamatosan csodálkozom. Néha csak nézek ki a fejemből bután, és nem tudom eldönteni, hogy mivaaannn…. Az élet írja a hálivúúdi történeteket, vagy a hálivúúdi történetek írják…
Ezt mondta a zelempéből aaaaa nemtudomki (Holnaptól előkerülnek a dakota közmondások is, ugye?), hiszen az van, hogy szerte széjjel szakadt a párt. Most mondd…. A sajtótájékoztatókon meg látod a diplomatikus…
Matt Ryan (Atlanta Falcons quarterback) azért adta el az imént a labdát, mert szopóágra került, előtte 25 másodperccel. És ez tény:
A Tour de France három hétig tart, úgy 3500 km hosszú,2600-as a legmagasabb hegy mit megmásztak, ez a Col du Galibier , de a nagy sziklák között ott a nagy…
Egy mai levél előtt: Egy mai levél után:
Az nCore-ra valami hülye feldobta Áder János újévi köszöntőjét. HáDéban! Nem is ez a poén, hanem az, hogy eddig 49 agyhalott le is húzta. Egyesek szerint ennek nagy része egy perverz…