Társadalomkritika
És akkor berontunk a helyiségbe, vörös fejjel, a hétvégi, végtelennek látszó meló után, millió liter életben tartó kávéval az ereinkben. A következő kép tárul elénk. Az egyik fehér köpenyes gyökér…
És akkor berontunk a helyiségbe, vörös fejjel, a hétvégi, végtelennek látszó meló után, millió liter életben tartó kávéval az ereinkben. A következő kép tárul elénk. Az egyik fehér köpenyes gyökér…
„Ha a gyerek két perccel előbb jön be az ajtón, akkor megláthatja, ahogy anya imádkozik apa előtt!”
Jelentem, ma kerek négy órámba került, míg az a szó, hogy „Jelleggörbe” eszembe jutott, de addigra sikerült valami, ehhez hasonló kifejezésekkel elérni, hogy megkapjam íímélben a jelleggörbét, így mivel helyettesíthető…
Akkor kell mindent abbahagyni, ha a zacskós kávéd (tudod, a háromazegyben) készítése a következőképpen zajlik (megtörtént eseményekre alapozva). – Odaállsz a kuka mellé – Feltéped a zacskót – A tartalmát…
A Toyotának van most egy új reklámja, ahol a nagy és dicső diktátor kihirdeti a tömegnek, merre mehet a kultúra, milyen fogyasztási cikkeket használhat mostantól a tömeg (lassan ismerős lesz…
Az van, hogy reggel 9-től megállás nélkül iratokat rendezek, szelektálok, vagy telefonhívásokat fogadok. Basszus… két hónap alatt nem csörgött ennyit ez a szar…. Mindegy is, nem ez a lényeg! Előkerült…
Szóval, mivel ma végre – ha csak lábujjhegyen állva – már kilátok a szarból, és némi derengés látszik a horizonton a majd’ két hónapos setétség után, így kicsit visszakattantam a…
Morvai Krisztina Jobbikos EP képviselőnő esetmunkacsoport felállítását kezdeményezte az ügyben (nem hiszem el, hogy ezt kiposztolom…), hogy egy magyar származású nőt, szeretett gyermekével, az a rohadék apa (ki koreai, japán,…
A „minap” egy roppant érdekes feladat elé állított a zéélet a gályán, ugyanis be kellett bizonyítanom azoknak, kik azt sem tudják merre nyílik egy kockás füzet, hogy 2+2 nem más,…