Skip to content

Idézgessünk megint….

Ma úgy néz ki, hogy ilyen nap van. Ha az előzőnek az elejét beidéztem, akkor a vége se maradjon el, mert túl egysíkú lenne…. Hallgass meg! Először is! Bocsánat, hogy… 

Hümmm…

Excsajok szellemén aludtam el. Mármint a filmen. Emlékezzünk meg arról a zseniális párbeszédről, minek hatására könnyes szemmel bámultam a múlt sötét ködébe, majd úgy döntöttem…. inkább rágyújtok. Hé kölyök, mi… 

Nem vagyok normális….

Ez eddig sem volt vita tárgya, de hogy… Várj! Az utóbbi időben elfelejtettem azt, hogy mire való egy blog. Teljesen másra kezdtem el használni. Megint abban a „hibába” estem, hogy… 

Pőrén….

Először köszönjük meg Mónikának azt, hogy ennyi energiát fektetett belém! Akkor lássátok, tik erőszakos népek, mi is vagyok én valójában. Ha jobban belegondolok, akkor az összes eddigi cselekményemet rá tudom… 

Gizike….

Nohkérem! Azt gondolom ezt még nem írtam ide le, sőt, eddig nagyjából megtartottam magamnak, de mivel tegnap éjféltől ismét aktualitását éli(te?) a dolog, így hát lássuk mi is van. Szóval,… 

Évvég….

Zárjuk ezt az évet, jó!? Bár semmi nem történik, mondjuk csak annyi, hogy hétfőtől kezdve úgy két-három hétig rengeteg hibajavítót fogok használni ahhoz, hogy kijavítsam az elírt dátumaimat, de zárjuk… 

2010. december 29.

-13 fokot mutat az időjárásjelzés a gépemen. A hó porként ül az autón. Egy nagyobb szél egyszerre fújná le az egészet. 2010. december 29. Életem legrosszabb évén vagyok túl. Nem!… 

Baaahhh….

Hihetetlen, hogy kedd hajnalban, mikor ugyebár kurvaanyázni szükséges átlag kétpercenként, a következő képpel szembesülök az elmúlt napok hírolvasásai közben: Kifejteném… ehhh…. majd kifejtem egyszer, mikor más dolgom sem lesz, minthogy… 

Kedves Jézuska!

Figyelj ide, jól koncentrálj most! Én kölyök korom óta nem kértem tőled semmit. Bevallom, sosem tartottalak sokra, és hogy ennek okát most elkezdjük fejtegetni, teljesen értelmetlen, felesleges dolog. Viszont most… 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com