Skip to content

Brééking nyúúzzz…

Valamikor, talán úgy 10 éve a hvg-ben olvastam egy cikket a sárgolyónkon lévő pénzmozgásokról, miben az író „Mi lenne, ha…” kérdéseket tett fel, majd erre próbált lehetséges forgatókönyvet gyártani. Piszok… 

A Kisember

Mostanában szinte naponta összefutok a Kisemberrel. Kívülről minden paramétere Kisembernek tűnik. Magasságra, súlyra, beosztásra, hangvételre, járásra, és minden egyéb, külsőleg megítélhető tulajdonságára ráillik a Kisember jelző. Felkúszok naponta egy emelettel… 

dREaM

Namost, attól, hogy valamit elhatározol…. Nem, ez így nem határozott! Szóval, egyszer csak komoly érveid vannak, … mik tulajdonképpen mindig voltak, csak nem nyitottad ki a szemed…. Nem, ez a… 

Portré

Hhhmmmm…. Szóval, ez úgy három (???) nap eredménye. Elsőként még szokványosnak tűnt, aztán egyre jobban belemelegedtem, és már volt kedvem válaszolni. Mióta elindult a blog, azóta próbáltam valami bemutatkozás félét… 

És a mese folytatódik.

Egyszer volt, hol nem. (Várj, ezt már elsütötte Rudolf Péter az üvegtigris második részében, miről azt kell tudni, hogy valószínűleg én voltam az egyetlen ezen a sárgolyón, ki sírt rajta,… 

Baaahhhh….

Baszki, nem tudok elolvasni egy cikket, mert folyamatosan máson pörög az agyam. Már negyedszer olvasom el ugyanazt a sort, és még mindig nem tudom felfogni, hogy mit írtak benne…. Jah,… 

Önmagammal….

– Na mi van? – Mi lenne? Íráskényszerem van…. – Lássuk hát! – Olyan szinten vagyok már hülye, hogy nekem is fáj. Múlthéten elhívtak pókerezni, és azt figyeltem meg magamon,… 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com