Fuss bazdmeg, fuss!
Mondtam én az imént, legalább úgy 30perce, de azóta már jól vagyok, és mondjuk az illető sem szerzett súlyos sérüléseket, legalábbis azt hiszem, de innentől nem vagyok hajlandó nyomon követni…
Mondtam én az imént, legalább úgy 30perce, de azóta már jól vagyok, és mondjuk az illető sem szerzett súlyos sérüléseket, legalábbis azt hiszem, de innentől nem vagyok hajlandó nyomon követni…
Az iPhone 4s esetében kettő dolgotok volt, mit hibátlanul kellett volna megtenni. Az egyik a szerződéshosszabbítást követő ügyintézés, a másik a navigációs szoftver működőképes állapota. Egyiket sem voltatok képesek hibátlanul…
Lesz ilyen posz, jó? Egy ilyen sorozat. A ma esti győztesünk, ki kiérdemelte azt, hogy bekerüljön a kurva anyád című posztba, aaaaaazzzzz….. Igeeeeen! Zsiga Marcell. Yuhéééé! Ő volt az, ki…
Béla az elhagyatott kórházban ébred. Hirtelen emlékképek gyötrik amellett, hogy lövése sincs miért kórház, miért elhagyatott, és tulajdonképp honnan is a feltörő emlékkép katyvasz. Feláll az ágyból, botorkál, látja maga…
Ha valóban Máté Gáborhoz van szerencsém, mert mint tudjuk, a NET egy rafinált dolog, akár én is lehetek Máté Gábor, sőt, Béla haverom – ki nincs, de lehet, még lesz…
Asszongya, hogy jön a hó. Fél Európa már fehér. Oké! jöjjön, várom. Tüpp..türüpp… várok…. Hó sehol. Asszongya, hogy most már tuti, most már itt van, és…. Ülök kint, nézek, forralt…
Soha többé nem olvasok filmkritikát! Bojkott van! Bojkottba még pár dolog beletartozik. Olyanok, mint a BMW, vagy a hírtv, Ezel-bosszú mindhalálig (vagymiafaszom) -tól, a Barátok köztig, beleértve a kereskedelmi tévéket,…
Ellenzékben: „Gyurcsány Ferenc és kormánya versenyt hirdetett a benzin és az euró között, melyet végül a benzin nyert meg azzal, hogy elérte a lélektani határt, azaz a 300 forintot.” Forrás: …
Azt mondta a Schiffer 2012. január 3-án, a tévében, a zemmberek szeme láttára – tudom, mert élőben láttam, és írtam is róla – hogy igen, össze köll fogni. Erre az…