Lockout
Valami hülye kitalálta, hogy a vasár-napom legjobb eltöltése nem más, minthogy dolgozzak, mire én bejöttem, és akkor ……. a többit sejted. Szóval, Lockout. Luc Besson pályafutásának legrosszabb műve (Nem ő…
Valami hülye kitalálta, hogy a vasár-napom legjobb eltöltése nem más, minthogy dolgozzak, mire én bejöttem, és akkor ……. a többit sejted. Szóval, Lockout. Luc Besson pályafutásának legrosszabb műve (Nem ő…
Életem legnagyobb baklövését követtem el tegnap, minek következményeként szétcsesz az ideg, de rendesen. Zap! Soha ne menj be úgy egy rég várt filmre, hogy már az elején nem látsz ki…
Aham, mivel akkora hype ment körülötte az olimpia alatt, mint ide Maine állam, így lássuk, hogy is van ez (volt időm, nah…)? A sztorit ismered, ha nem akkor ránézel, mert…
Holtszezon van (nekem), így nagy levegőt vettem, és akkor Dexter 6. évad. Pedig megfogadtam, hogy nem, azért sem, és soha többé. Még jó, hogy csak 12 epizódos évadokkal dolgoznak, így…
Nem mondom, hogy a HBO nem tud saját gyártású sorozat ügyben hibázni, és most sorolhatnék jó párat, mi a maga nemében mestermű, és megemlítenék akkora csalódásokat is, mint a Hung,…
Azt ugyebár tudjuk, hogy az utóbbi 5 év egyik – ha nem a legjobb – krimije a Taken. Ne vitatkozz, az! Nem kémfilmje, mert az a Suszter, szabó, baka, kém…
Jó, akkor ezek után szeretem ezt a sorozatot, legyen bármennyire is szar. Tényleg nem jó, és tényleg nem értem, hogy minek adtak neki esélyt a második évadra, de ezen lépjünk…
Van néhány olyan jelenet, mikor azt gondolod, a Prometheus nem más, mint a Serenity nagyfaterja. És a poén, hogy nem csak én írok erről a weben… A Firefly egyszerűen nem…
Este nyolckor jöttem rá, hogy tulajdonképp 20 órával késtem le a bemutatót, mire volt is jegyem (utólag kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen hülye a földön, és volt nagy…