Boldog új évet – mondja ő – én meg csak nézek, hogy ezt mégis miből gondolod…

Váratlanul találnak meg emberek, ki azt mondják, hogy boldog új évet, és én erre mindig visszafordulnék, hogy akkor most ezt fejtsd ki, vezesd le, mire is gondolsz. Elképzelem a szitut, a páciens riadt fejét, mikor erre gyorsban össze kéne szedni valami gondolatot. Talán olyan is lenne, ki elszégyellné magát azért, mert hirtelen nem ugrik be neki legalább egy frappáns visszavágás.

Az imént az volt, hogy leült elém egy ápolt, és feltette a nagy kérdést, a kérdések kérdését – biztos úgy gondolta, hogy ezt még senki nem tette fel, és ezzel talán meg tudja változtatni az életem, tehát felírhat az év elején gyorsban egy piros pontot az „Idén is megváltottam a világot” című füzetecskéjébe – hogymiszerint hány éves is vagyok, és miért nincs nekem gyerekem.

Ezzel valamit elpattinthatott a fejemben, mert most érzek valami nyomást bal felül, de ez lehet a fogfájásom számlájára kell írnom… Jah, igen! Az egész úgy kezdődött, hogy 30-án valamire ráharaphattam, és ennek következtében jött egy „agyig” hatoló éles fájdalom, szóval tudtam, baj van. Ez képes volt arra rávenni, hogy hajnali négykor megadjam magam, és bevegyem az évi összes gyógyszeradagomat, azt az egyetlen fájdalomcsillapítót, mit otthon találtam. Azért jó, ha ilyenkor jön a baj, mert tudod, hogy min. két hét, míg bekerülsz az orvosodhoz. Hétfőre már sikongattam, reggel 8, gyorsan telefon, jön az üzenetrögzítő, hogy csak 6-án van rendelés, mire bevettem 2016 első gyógyszerét (remélem utolsót, mert kurvakeménycsávókvagyunkugyebár), majd azzal kiütöttem magam fél napra. Baromi érdekes a szervezet, mit nem tömsz különböző gyógyszerekkel. Egy ilyen kis cucc minden pillanatát átéled. Amikor lemegy, amikor elkezd szétterülni, feljut az agyba, kiüt, érzed a mellékhatásait, és minden pillanatot, míg kiürül, mi legalább 30 óra. De addig az összes érzéked felett átveszi az uralmat, és totál felborítja szervezeted természetes működésedet, mi csak néz, hogy mi is történik most tulajdonképp.

Hol tartottam? Jah, a „miért nincs gyereked”nél, ugye?

Mi közöd van hozzá? Főleg úgy, hogy még a születésnapom dátumát sem ismered, azt sem tudod mit reggeliztem, tehát velem, illetve az életem egy másodpercével sem vagy tisztában. Mi van akkor, ha nem is lehetne? Tényleg! Egyszer el kell sütnöm ezt valakinek. Leül, belenéz a szemembe, látom az érthetetlen, de világmegváltásra készülő eltökéltségét, majd szomorúságot, mélyről jövő bánatot mímelve közlöm vele, hogy az orvosok azt mondták, nekem sosem lehet. Majd előveszek egy zsepit.

És figyelem a reakcióit, majd elkezdem irányítani. A felkészületlent, a hirtelen részvétet nyújtani akarót a legkönnyebb irányítani. Még akár pénzt is kicsikarhatsz belőle, de megtehetsz vele bármit, csak ügyesen kell manőverezni. Jól elhelyezni a mondatokat, hangsúlyossá tenni pillanatokat, kell bele hatásszünet, mindig csak addig a határig, míg nem leszel ripacs, vagy nem röhögöd el a szitut.

Komolyan mondom, hogy megérdemelnék. NE AKARJ MEGVÁLTANI, mert nem szorulok rá! Nem kell pufogtatni frázisokat, mert nem vagyok abban a hangulatban, hogy el tudjam őket viselni! Vissza fogok támadni, előveszem leggonoszabb énemet, mi akkor tör fel, mikor az utolsó cérnaszál is elpattan, majd behatolok a lelked legnyomorúságosabb bugyraiba, megkeresem legfájóbb pontodat, kitépem, majd feltálalom neked, és azt hiszed, hogy haragszom rád, sőt, odáig mész majd, hogy én vagyok maga a sátán. Egyikünknek sincs erre szüksége. Főleg nekem! Éld az életed a magad helyesnek gondolt útján, engem meg nézz levegőnek! Van családod, barátaid, szomszédaid, faszomtuggyakid, és vond őket kérdőre életükről, kimért, mindent tudó hangsúllyal.

Köszönöm!

Ps: Lement a gyulladás a pofámról, már a mandulám végénél tart, a jobb kezem hüvelykujjánál végződik. Jah, jól vagyok…