– Reggel haza, egy óra alvás után felnéztem, és….
– Másfél óra megint alvás után ismét felnéztem, és….
– Erőt gyűjtve elővettem a telefonom, és csökött mód, szánalmasan pontot tettem egy „i”-re, mi február eleje óta árválkodott a többi „i” között.
Február 13.-a volt a nap, mi nem megválaszolt volna jelentős kérdéseket (az egyetlen dátum, mit meg tudok jegyezni. Még anyám születésnapjára is valami processzorral ellátott gép figyelmeztet), hanem még több, kínzó kérdő mondatot szült, mikkel nem tudok…
– Majd bealudtam egy rakatnyi doktoros epizódon.
– A telefonom többször szólt, hogy vegyem fel, de én akkor valami más világban voltam.
Jah, az új sms figyelmeztetésem, úgy két hónapja:
Szerintem csak azért, hogy mindig eszembe jusson, hogy a szerencsétlen hülyék nem csak a forgatókönyvírók agyszüleményei.
Szóval, üzenet érkezett, és tulajdonképpen arról akarok írni (az eddig olvasottakat felejtsd el), hogy mennyire meglepett a válasz, és …. És nem tudom eldönteni, hogy…. Amúgy meg aki folyamatosan meglepetésekkel szolgáltat, arról tudni kell… sose hagyd elmenni, mert beledöglesz….
Figyelj!
Legyen ez a poszt a befejezetlen mondatok posztja. Úgysem tudnám kifejezni magam érthetően, úgy, hogy azt olvasd, mit gondolok, így hát hagyjunk mindent a levegőben.
Vandál meg szerintem nem véletlen hív apunak, hiszen a fotós sulis házi feladatát átküldte nekem, hogy válogassak, mit adjon be. Egyedülálló apává váltam az évek során…
-Milyen a víz?
-Fasza!
-Ugorj egy seggest…
A 24 meg kap egy utolsó előtti esélyt nálam, Katee Sackhoff meg még nincs letehetségtelenribancozva, de ez csak a Battlestar Galactica iránti elfogultságom miatt jelentem ki.
Egyenlőre…
Apu, mikor viszel állatkertbe? 🙂