Nem is tudom, hogy miért adtam ezt címnek. 
Mondjuk azért, mert nem jut most más az eszembe.
Rég írtam ide!
Zajlódott az élet nagy lángon az utóbbi időben, minek a végeredménye mindig a fagypont közeli állapot.
Pénteken megjelent két nő is az életemben. Nem! Négy! Négy nő! Az egyik 10éves, ki csaknem kikérte magának, hogy őt letízévesezem, mikor lassan tizenegy. Szeretem! Roppant mód! Iskolát kell neki keresni, mert a jelenlegit alakítják át. Írnék most a magyarországi oktatási intézményekben való káoszról, ha értenék a jelenlegi magyarországi oktatási intézményekben folyó káoszból valamit is. De mivel nem, így hát most ezen lépjünk túl. Majd megjelent életem második (többedik) fontos nője, ki az elsőszámút még mindig imádja, és legszívesebben szarrá simogatta volna. Az este ezzel az epizóddal nem érhetett volna végett, hiszen megcsörrent a telefon, és két nő jelezte, hogy biza jelenésem van a városban, közös ivászat céljából. A kicsi hazahúzott a családjával egyetemben, a nagy pedig immáron az én sofőrömmé változott.
Te, valahogy rohadt frappánssá kéne tenni ezt az írást, mert lassan rosszabb lesz, mint egy unalmas, 1972-es útikönyv a dél-alföldről.
Noh, csajjal be az autóba, irány a belváros, ott gyorsan nyakalni valamit, míg meg nem jönnek a többiek.
És belekérdez. Látja a szomorúságot arcomon egész nap. Nem tudja mi van. Kérdez, kérdez, kérdez. Én meg iszok, iszok. Aztán válaszolok. Ő egyre kétségbeesettebb a válaszaimtól. Így ját a nő, ha túl kíváncsi. Megkapja azokat a válaszokat, mi fájdalmas. Megmondtam neki, hogy képtelen vagyok szerelmes lenni. Nem megy. Elfelejtettem. Kiégtem. Majd megjelentek a többiek, én meg menten telefonos segítséget kértem egy cimborám személyében. Jöjjön, mert nem bírok ennyi nővel egyszerre. És jött. És akkor egy óra jazz hallgatás után átdzsaltunk egy másik helyre, hol már eléggé részeg voltam ahhoz, hogy három nővel táncoljak, illetve botladozzak, miközben egy rakat pali valószínűleg az anyámat emlegette. Mert azt hitték, hogy nekem most jó. Pedig nem. Annyi még tiszta, hogy az egyik nőnemű az én ingemben távozott a helyszínről, a másik bejelentkezett a reggel induló alkoholtúránkra, a harmadikat meg fel kell hívni a héten, hogy ugyan hova a francba veszett.
Reggel kómából ébredés, haverok megjelentek, röhögés a kinézetemen, irány a hegyekbe. Fürdés valami termálban, közben ivászat, haza, kaja, ivászat, ivászat, éjszakai poénok, röhögések, egymás lelkének sárba tiprására való kísérletek, de mivel már egymáshoz edződtünk az utóbbi két évtizedben, így hát ennek megvalósulása minduntalan a nullához konvergálódik. A nő, ki velem érkezett, új a társaságban, totál oldódva szeretett mindenkit, és őt is viszont.
Azzal búcsúzott a hétvégén, hogy irigy rám, amiért ilyen barátaim vannak.
A barátok.
Már nem volt erőm elmagyarázni neki, hogy abból nekem csak egy van. Annyira hosszú lett volna. És most is annyira hosszú lenne, de mivel hajnali mittoménhányóra, így hát nyugodjunk.
Békében.
Békéről jut eszembe!
Az új Kartel lemez minden idők legjobb Kartel lemeze. Ha 20évvel fiatalabb lennék, akkor rajongóvá válnék, az tuti!
