Az hiszem ma szarrá sértettem egy egyetemistát, de hát az élet nem fenékig tejfel, ugyebár….

És akkor bejövök az irodába, azt ott ül a helyemen, két monitort bámul, miközben noteszgép nyugszik öliben, és vadul klikkelget. Ki nem állhatom, ha valami idegen beleül a székembe. Az az enyim! Nem köll össze-vissza melegíteni, meg különben is, mit keres a „birodalmamban” a köcsög? Mondom az uramnak, Tibi! a kölyöknek, hogy meséljen, min dolgozik oly nagy hévvel?

Elemez.

Mert ilyenek az egyetemisták itten nálunk. Ideszakajtják őket, a górékák nem tudnak velük mit csinálni, így körvonalaznak egyet, majd ezek a kölykök elkezdik az elemzést, miben az a gáz, hogy bár a zegyetemen talán sikerült megtanulniuk a képleteket, magát a zelemzés kezdő, közép, és végpontját, illetve annak felismerését valahogy nem sikerült megértetni velük. Kb. olyan, mintha nékem elemzést kellene végeznem a NASA űrrepülőprogramjában felhasznált kézkenőcsök hatékonyságáról. Holnapra. De kitolhatjuk a dátumot 2024-re is, mivel pont annyi az esélyem rá, mindkét esetben.

1. Nem vagyok bőrgyógyász.
2. Nem vagyok biokémikus
3. Fingom nincs a NASA-ról
4. Egy olyan embert sem ismerek, aki ismerne egy olyan embert, ki valaha ott dolgozott volna, és az akár egyszer is szükségét érezte volna a kézkenőcs használatának.
5. Meg sem érteném azt, hogy ezzel az elemzéssel milyen témára akarunk rákanyarodni.

Ezekkel a hiányosságokkal elkezdeni a fentebb említett munkát, pont akkora badarságnak tűnik, mint ezekkel a hiányosságokkal elvégzett elemzés.

Node mint minden, ez is fejleszthető. Felmérem azt, hogy ennek mi értelme, majd ehhez előkapom a szakirodalmat, meg a szakikat, pár év alatt lesz lövésem ahhoz, hogy van e értelme a kamillás kencének a kézre, bejelentkezek a hivatalhoz, átmegyek különböző bel-, és külbiztonsági eljárásokon, összehaverkodok a kézkence beszerzővel, elvégzem a felhasznált anyagok típus/gyakoriság elemzését, majd bekopogok 426 mérnökhöz, és megnézem, ki van e száradva a kezük. Pikk…pakk…pukkk… Lesz 14 grafikonom, meg negyvenkétoldal elemzésem, miből 39 arról szól, hogy miként készültem fel eme nemes feladatra, de ebbe akár elrejthetek egy Karinthy szösszenetet is lengyelül, mert azt sem vennék észre, tök mindegy…

Mi is az alapvető probléma? Ezek a gyermekek PONT olyanok, mint mi voltunk akkor, mikor PONT olyanok voltunk, mint most ők. Abban az időben MI MINDEN JOBBAN TUDTUNK, mint a felnőttek. Ugye? Ne hazudj… Majd akkor mi tudjuk, hogy merre forog a föld, és kussoljálnagypapimertbebaszokegyet. Ilyen lendülettel mennek neki a témának, és amikor az ember gyermeke rápillant a műre, akkor felvetődnek kérdések:

• Mit mérsz?
• Hát azt, hogy és akkor a folyamatban lévő mennyire emeli a…, és mikor…
• De a folyamatod emelkedési görbéje nem lehet lineáris, így honnan tudod, hogy x percben a te egyenleted a kívánt mértékben fekszik, avagy alatta, esetleg fölötte?
• Nem lineáris? De itt…
• Pont a „de itt” miatt dolgoztok, hogy ne „de itt” legyen, hanem olyan, mint rég, amikor , mert ha azt nézed, ennek az emelkedési görbének nagyjából így kéne kinéznie, és ennek közelében sem vagyunk. Namármost, ennek az ideálisnak egy kiválasztott indulópontja, és végpontja közötti emelkedést miként határozod meg jónak, avagy rossznak?
• De itt…. Meg az van, hogy csak a folyamat elejét vizsgáljuk.
• A folyamat elejét anyám is tudná vizsgálni (jó, ezt nem mondtam…)! A folyamat eleje mennyire releváns a komplett folyamathoz képest, azaz hogyan tudol jósolni a tejes folyamatra, ha csak az elejét nézed, miből nagyjából semmire nem tudsz következtetni, főleg úgy, hogy pillanatnyi, ingadozó értékeket nézel, és azokat eszedbe sincs átlagolni, hallóóóó! (jó, lehet már ezt sem mondtam a végén…)

Erre összepakolt, és kirohant búcsú nélkül. Hát élet az ilyen? Legalább 2órát tudtam volna még szopatni, annál többet nem, mert ugye nekem is kell a cigi/kávé, és a végén még megcsinálom azt, amit neki(k) kellene, azt meg eszemben sincs, mert én nem vagyok ugyebár egyetemista, csak egy jómunkásember a bánya mélyéről…