Az év utolsó munkanapján az a határozott, és komplex álláspontom, hogy mindenki kapja be!

Ma pizzázni, kólázni, kávézni és dohányozni fogok egész nap, bónuszból bemegyek még egy értekezletre, viszek magammal 35 dkg cinizmust, egy kávét, a homlokomra meg ki lesz írva, hogy „nyaljátok ki a seggem!”

Rohadt egy év volt. Rohadt sok melóval, feszültséggel, kiabálással, dühvel, keserűséggel, újra , vagy állandósult alvászavarokkal, tele tehetségtelen, buta, vezetőkkel, idióta döntésekkel, ellenállással, és makacssággal, izzadással, és fázással. Azért ennek megkoronázásaként még volt egy Werner von Siemens Hatékonysági Díj második helyének begyűjtése (nem mintha számítana, de szerinted ki gratulált hozzá?), egy pár tervet is sikerült átnyomni ezen a ostoba, és felelőtlen rendszeren. Végignéztem, ahogy a környezetemben egy páran rendesen megsínylik a rendszert, eltemettünk egy kollégát, kinél kölyök koromban tanultam (főként azt, hogy pontosan be kell járni, mert reggel 6-kor már ott kell lenni a frissen vásárolt debreceni hubertusnak az asztalon, és ennek beszerzése a kölyökre várt, ellenben…), és mivel minden, mindenre hatást fejt ki, így azon időszak nélkül most biztosan más ember lennék. Szólt az idei év a kapcsolatépítésről, és a meglévők ápolásáról (jól fog jönni még a későbbiekben), szakma újra tanulásáról, vagy ismeretek felfrissítéséről, lehet, 20 év után megtanultam fénymásolót kezelni (tudtam, hogy egyszer megtörik a gát).

Még jó pár napig nagy levegőt kell venni, míg az ember gyermeke elkezd normális életvitelt fojtatni, míg megpróbál az a bioritmusnak nevezett izéé úgy működni, ahogy az az elmúlt millió években genetikusan kifejlődött, és kurvára tudom, hogy kb. 5 nap múlva már kaparni fogok azért, hogy bejöhessek ebben a mocsokba. Nem mintha vágynák erre, de kialakul egy idő után a pörgés, stressz utáni függőség, és ami nem ilyen, az unalmas, és a végén már depresszív.

Nah, akkor ennyi volt az év. Mármint ez a sztori az évből.

Megyek, jövök!