Reb Bull Air Race Budape… budapest 2010
Mi van gyökerek? Kormányváltás volt, és az új csapatnak nem tejeltek eleget a szervezők? Volt ilyen a szomszédomban már egy pár éve, hol a milliárdos beruházást azért torpedózta meg az…
Mi van gyökerek? Kormányváltás volt, és az új csapatnak nem tejeltek eleget a szervezők? Volt ilyen a szomszédomban már egy pár éve, hol a milliárdos beruházást azért torpedózta meg az…
Július 14.-e van, ami ugyebár a forradalmak apukájának, mármint a franciának az ünnepe. Ilyenkor van a Champs-Elysées-n a nagy katonai felvonulás, mit az ember fia vagy megnéz, vagy nem (én…
Tegnap elkezdtem bepótolni a hosszú hónapok alatt begyűjtött, és nézetlenül árválkodó mozikat. Éjszaka utolsókét az Agora került a képernyőre, miről semmit nem tudtam addig. A mozi Alexandriai Hüpatia életének utolsó…
Ma is megdöglünk wazzeg! Egy felhőcsíkot láttam az égen, azt is egy repülő húzta…. Jut eszembe! Neked is dughatnékod van ebben a hőségben?
Két részletben néztem meg. Kb. az első 20perc után kilőttem, mert rohadt mód nem vagyok vevő mostanság semmiféle drámára. Aztán ma reggel gondoltam, hogy mivel más dolgom úgysincs (illetve lenne,…
Azon töprengek – a tegnapi M7-esen történtek után – , hogy be kéne kamerázni a verdát, úgy minden oldalról, és vasárnaponként kimenni a pályára, azt megmutatni a világ azon részének…
Hajnali 5 óta úgy mozgok, mint akit tegnap csúnyamód megbasztak… Kezdek megöregedni. – Mennyid van még hátra Zap? – 5. – Mi öt? – 4. – ??? – 3…2…1…
Ha… … eljön az idő, hogy egyfolytában tudok aludni min. 6órát ebben a kibaszott életben… … valaki belenézne a fejembe, akkor rémültében belehányna a klaviatúrájába. … ha még két órát…
Az, hogy én nem tudok fogalmazni, az egy dolog. Nem vagyok író, újságíró, nem a szakmám, pont. De basszus, hogy azok sem, kiknek ez szakmájuk? Az SG-n a következő cikk…