…sosem gondoltam arra, hogy ma hajnalban feladok minden alvással kapcsolatos baromságot, inkább újranéztem A lé, meg a Lola (Run Lola Run, avagy Lola rennt) című, a német filmgyártás legnagyszerűbb, egyetlen lényeges moziját.
Eddig minden szót elütöttem, amit írtam. Baje?
Szóval, valahol sajnálom Franka Potente-t. Ez olyan StarWars-os rontásnak hívom, mint ami történt Mark Hamill és Carrie Fisher esetében. Szinte ismeretlenül beestek egy kultuszfilmbe, és onnan már csak a lejtő következett, miből soha többé nem tudtak kimászni. Franka is ezen a vonalon van. De viszont 98-ban végigrohant úgy másfél órát, ki azt látta, sosem feledi. Ezért már csak megérte színésznek lenni. Nem? De!
Nem tudja valaki, hogy mikor indul a Goldenblog? Most esett le, hogy lassan itt az idő, én meg be akarok jutni a kategória legjobb 10-be (anyád…. meg akarod nyerni…), de még sehol nem tartok a lappal.
Munkára!
