Hanyas vagy?
Én hetvennégyes.
A haveri köröm, kikkel együtt nőttem fel, +/- 2év környékén ingadozik.
Nem tudok közülük olyat mondani, kire büszke lehetek, mert mindent jól rakott össze az életében, mert megvan a normális egzisztenciája, boldog családja, biztos munkahelye, és tulajdonképp egy sikeres magánélettel rendelkező ember.
Vasárnap hajnalban kidobott az ágy, mi nem megy újdonságszámba. Kiültem kávézni a hideg kőre, majd megszólalt egy autóduda. Intettem anélkül, hogy érdekelt volna a csendháborító. Majd hallom, hogy visszapörög, megáll a kapu előtt. Úgy az utóbbi 4évben talán kétszer találkoztunk, akkor is két-három mondatra. Köszön, duma, mi a helyzet? Három gyerek, két hete itthon lakom, asszony elzavart, félredugtam, nem tudtuk megoldani. Ma hív egy másik, ki munkahelyet vesztett, és míg nincs hely valahol, átvette az asszonytól a házimunka terheit. Tavaly, úgy még négy srác közölte, hogy nincs állás, vagy otthagyta a családot, esetleg mindkettő előfordult életében.
Hihetetlenek vagyunk. Most nem hozom szóba a pénzt, munkát. Sőt, soha nem hozom szóba a pénzt, mert nálam egy 100-as fontossági listán pont az utolsó helyen leledzik. Nincs. Pont. Emiatt tönkremennek az emberek, kétségbeesésükben szarrá vágják a környezetüket, mit sosem tudtam megérteni. Évente (a tavalyit kihagytam) összeszedem az összes számlám, bankos papírokat, bevételeket, kiadásokat, és összesítem őket, hogy lássam, mit is csináltam az elmúlt évben. Ma behoztam az elmaradásaimat. A gép előtt hegyekben álltak a papírok, mikből rendszert próbáltam építeni, és a végén megjelentek feketén/fehéren a kőkemény tények. Annyi értelme volt, hogy legalább elbasztam vele az időt…
Szóval, ne nézzük a pénz, ne nézzük az állásokat. A generációm nagy részének ha reménye van a boldog életre, a biztos jövőre, mint csak egy család nyújthat, semmi más, akkor azt rövid, vagy nem túl hosszú idő után kényszeresen elcseszi. Mindenemet oda tudnám adni azért, miket ők eldobnak. Eldobnak, mert gyávák, semmibe veszik azt az embert, kinek örök hűséget fogadtak, egy-két dugás miatt elhagyják a gyerekeiket, kik születésekor úgy bőgtek a boldogságtól, mint egy kölyök.
Szerencsétlen, ostoba hülyék. Akkor sem tudnák megérteni, hogy mit vesztettek, ha szembe jönne velük az utcán, és lenyomna nekik egy jobbhorgot…
Egyetértek. Én lenni ’77-es. De ugyanezt látom:S
HHmmm… 🙁
Tudok mondani ellenpéldát is!Én 75-ös vagyok, 4 hónapja szültem és sok velemkorú barátnőm is éppen babákat vár, vagy szintén fél-1 éve szült. Mostanra ismertük fel,nyilván a férjeinkkel/pasijainkkal együtt, hogy ez számít, nem a pénz. Talán ezek miatt a házasságaink sem bomlanak majd fel, nem úgy mint azoké, akik „normál” biológiai életkorban, vagyis huszonévesen vállaltak családot.:)
Hanyas vagy? 47-es? Akkor félszavakból is értjük egymást. (Nagy Bandó András)
Keress rá 😉
persze, van ellenpélda, mint mindenre. Nagy általánosságban beszélgetünk, már elnézést Zap a T/1-ért:)
@Gingko
Lehet, hogy ez a posztot a pénzre hegyeztem ki? Nem tudom, viszont nem hiszem, hogy arra akartam. Ez számomra valami megmagyarázhatatlan viselkedésnorma (???), vagy valami lufi hajszolás. Soha senki nem tanul más, vagy önmaga hibáiból, bármi is történjen az életben. Mindig akkor jövünk rá, hogy mi volt a fontos, mikor az már…
Ez biztos így volt mindig, de a környezetemben ezt baromi nagy százalékban látom.
CNem, nem arra hegyezted ki, rengeteg gondolat volt benne, ezért is szeretem olvasni a blogodat (szlörp).
Ami meg az emberek kényszeres életelbaszását illeti, „már a régi rómaiak is..” de most komolyan, 15 éves korom óta ez egy kedvencem Ovidiustól:”Video meliora proboque, deteriora sequor” – azaz: „Látom és helyeslem a jobbat, de a rosszabbat követem”.