A zőrület határán lebegve

Kezdhetném ezzel a sztorit, de inkább csak heveny agydaganatra gyanakszom. Képzeld el, hogy ma, vagyis az éjszaka közepén, bizonyos okból kifolyólag – mi a történet szempontjából irreleváns – be kellett hatolnom a gépemen egy mappába, minek neve nem más, mint My Galaxis. Hülye név, de ez van. Szóval – és ezzel nem árulok el nagy titkot – itt helyezkednek el a megírt, néhol publikált, de nagyrészt titokosan tartott írások, plusz egy-két mentett, lementett írás, más tollaiból, mi jelentős értéket képviselt akkoriban (talán még most is). 13 évnyi anyag. Pusztulás utáni állapot, mivel arra még emlékszem, hogy 13 éve egy rossz mozdulat hatására elvesztettem mindent, mit elektronikus formában tároltam. Még arra is emlékszem, hogy fájt, sőt, most visszagondolva, nagyon fájt. Akkoriban, illetve azelőtt még más volt a web, más a környezet, és talán, ha az emberek nem is mások voltak, mi úgy hittük. Sok emlék, gondolat, írás lett az adatvesztés áldozata.

13 év. A számítástechnikában két emberöltő. Megtaláltam pl. az Intel Celeronokhoz tartozó tuning leírást, mi 25 %-ot hozott a 366 MHz-es procin, mi 21,7 Wattot zabált (a telefonomban jelenleg egy kétmagos A5-ös proci zümmög, 800 MHz környékén, 5,3 Watt felzabálása mellett. Sci-fi, bakker….)

Az új gépen az első anyag, BSi által írt, Hősemberképzős küldetések voltak. Mindjárt nosztalgikusan bele is könnyezek…

 […]- Mi folyik itt? – kérdezted értetlenül.

– Izzadtság a hátamon, de azt hiszem ez most nem fontos. – mondta fáradtan az öreg.

– Tessék? Ne humorizáljon itt öreg, ha egyszer bajban van! Szóval mi folyik itt?

– Csirkefogászat! – vágta rá a bölcs gyorsan – Ez a neveletlen vadgesztenye belém akart harapni!!! Ha te nem jelensz meg, édes fiam, biz’ Isten belém is harap!

– Igaz ez? – kérdezted a vadgesztenyétől, aki még mindig tanácstalanul tekingetett egyikőtökről a másikótokra.

Nem válaszolt, csak lesütötte a szemét.

– Ezt beismerő vallomásnak veszem! – mondtad neki, mire ő még kisebbre húzta össze magát – Hát nem szégyelled magad?! Egy ilyen öreg csontot bántani? Milyen dolog ez?

Eközben a vadgesztenye szinte elsüllyedt a földben szégyenében.

– Kapsz egy lehetőséget, hogy jóvá tedd bűnödet. – mondtad – Eljössz hozzám házőrzőnek! Koszt és kvártély biztosítva van. Na jó, a koszt majd eltakarítom, a kvártéllyal meg majd csak kezdünk valamit… szóval, hogy döntöttél?

Boldogan megcsóválta a tüskéit és hozzád dörgölődzött… Néhány nap múlva, miután felépültél vágási és szúrási sérüléseidből, boldogan konstatáltad, hogy ezt a problémát is milyen leleményesen oldottad meg. És ráadásul még gazdagabb is lettél egy kiváló házőrzővel… csak ne akarna annyit hozzád dörgölődzni! Ajaj, már megint jön!

– Na! Vadgeszti! Ne. Ne! Ne!!! Neeeeeeeeee… […]

1999, Hősemberképző, BSi (és pusztuljak el, ha emlékszem arra, ez miért volt, hogy született)

Szóval, kerestem. Majd ráböktem egy doksira, és elém tárult egy vadidegen szöveg. Aztán még egy. És így, sorban. Majd találtam olyat is, mire bizton emlékszem, nem én írtam. De aztán jött sok, ami tutira az én kéznyomom.

De ami megdöbbentő, hogy 4 órája töprengek azon, hogy az alábbit vajon én írtam e, és ha igen, akkor mi lehetett a cél, és mi a sztori. Úgy érzem, hogy a csütörtököt végig kell aludnom, és erről orvosi igazolást is szerzek.

Szóval, vannak itt olyanok (tutira), ki ismernek sok-sok éve. Ha valaki magára ismer ebből az írásból, akkor ne rejtse véka alá. Megtartom, de felcímkézem, hogy nem az enyém.

Jack kilépett a C fedélzet 132-es dokkjának leszállórámpájára.

…………………..

Nem jó! A francos amerikai kapitalista szar annyira elöntötte tudatom, hogy semmi más név nem jut eszembe, mint Jack. Meg hogy leszállórámpa, meg hogy C fedélzet.

Tehát:

Hökhalla Mikhersson lehuppant szekeréről nagy slunggal, mit lovai nagy nyerítéssel fogad….

…………..

Viszont leszállópálya kéne, meg C fedélzet is, hát akkor maradjon Jack. Ez a Hökhalla egyébként is hülye név, azt lehet, jelent valami csúf trágárságot, mondjuk valami olyasmit, hogy anyád mindennap kecskével hál.

Szóval, ahogy Jack elhagyta a Heap of Garbage fedélzetét, hátrapillantott legkedvesebb űrhajójára, mi nem csak hogy a legkedvesebb volt, de az egyetlen is, és elérzékenyülten gondolt vissza arra az elmúlt órára, amit együtt átéltek. Kissé kaotikusnak érződött az a pillanat, mikor a nyersanyagszállító teherhajó annak a diplomáciai kompnak ütközött, nehogy a közeli holdban végezze pályafutását. Jack semmiről nem tehetett, neki csak erre a leszállófedélzetre volt sürgősen szüksége. És hát a szükség az nagy úr. Arról sem tehetett, hogy pont akkor ment tönkre a kommunikátora, amikor a forgalomirányító ékes anyázással utasította rendre. Jacknek alkoholra volt szüksége, meg zajra, meg kocsmára, s feledésre. Az utóbbi hónapok történéseit minél előbb mély kómás állapotban kívánta feledni, s mi lenne erre alkalmasabb, mint egy alkoholmérgezéssel egybekötött jó kis kocsmai lövöldözés. Igaz Pepe kocsmája nem pont a megfelelő hely ehhez, mert a tulaj – bár régi cimbora – nem igazán megbocsátó alkat, de neki csak elnézi, hisz egy pár csúf helyzetből már ki lett húzva a fickó, mielőtt megnyitotta az Ivó a link utazóhoz, nevű bárját. Bár a C fedélzet nagyon közel volt ehhez a helyhez, de így is hatalmas tömegen kellett átverekednie magát. Mindenfelé kufárok, pénzváltók, a hely sötét, vagy sötétben bujkáló alakjai. Csempészek, bérgyilkosok, néhol a helyi erők lerészegedett katonái. Szűk és veszélyes sikátorokkal tarkított utcákon kellett végigmenni, és még az sem nyújtott elég biztonságot az ártatlan utazónak, hogy ha a fegyverén nyugtatta a kezét folyamatosan. Itt gyorsan lehetet fejet veszteni. Főleg, hogy manapság megint feltűntek a szervcsempészek, minek okaként nem csak a fejét veszthette a páciens. Lepukkant fényreklám hirdette Pepe kocsmáját, ahonnan valami humán életformának látszó valami hagyta el a helyiséget, valószínűleg nem önszántából, mert távozásakor ajtófélfa reccsent, és hangos káromkodás kísérte röptét. Jack belépet. Majd unott fejjel elhajolt a felé repülő bárszéktől.

–          Jack! Régi barátom! – Jött a rekedt üvöltés a pulttól.

Pepe testsúlyát meghazudtolva ugrott elé, szorította magához és roppantotta meg nyolcadik csigolyáját úgy, hogy amitől egy gyengébb fickóhoz rohammentőt kellett volna hívni. Jack elmorzsolt egy apró könnycseppet, majd kért valami sokat és erőset régi barátjától. A mérgével keresett magának egy csendes sarkot, ahol jól be lehet látni az egész helyet, ellenben ő rejtve maradhat a kíváncsi szemek elől. Leült. Majd felpattant, elnézést kért attól a lénytől, kire ráhuppant, de mivel az a hogyishívják nem igazán tudott magáról, így hősünk egy laza karmozdulattal söpörte le a székről, majd a takarítórobotokra hagyta, hogy a további sorsáról intézkedjenek.

Igyunk! Gondolta magában hangosan, majd meghúzta a méretes poharat. Azzal a lendülettel csaknem kifújta az orrán az egészet. A méreg csaknem szétégette nyelőcsövét. Sebaj, ez kell most. És ahogy elkezdett hatni az alkohol, egyre homályba veszett a hely, tódúltak elő az emlékek. Az a rengeteg naprendszer, számtalan bolygó, a kalandok, az életveszélyes sztorik, és ő. Na igen, ő.

2007. Augusztus 18.

Kizárt, hogy én valaha is leírtam volna:  Heap of Garbage