A tegnapi tüntetés margójára…

Először is azt szeretném mondani, hogy nem voltam ott, és így nem is lenne jogom bármit írni, mert ugyebár aki nem vette a fáradságot, hogy kimenjen, az ne ugasson. Rohadt kemény volt a 2014, nagyon elfáradtam, és még van belőle pár nap, azt valami módon ki kéne bírni épp ésszel, ebbe meg fizikailag már nem fér bele buli. Na de ez magánügy…

Mivel kezdjem? Legyen az, hogy azt mondjam, nagyon büszke vagyok rátok! Értem, értünk, amúgy mindenkiért, ki ebben a pöcegödörben akar élni, kiálltok, beletesztek rengeteg mindent a történetbe, ti vagytok, kik minden alappal rendelkeztek ahhoz, hogy ez a világ máshogy, másképp nézzen ki. Nagyon jó volt nézni, ahogy elcsukló hangon, zavartan, néha riadtan, a váratlan szitukat nehezen feldolgozva próbáljátok átadni a tömegnek a gondolataitokat. Tudom, hogy nagyon nehéz sok-sok ember, kamerák, az egész világ előtt beszélni, és vicces volt (nekem), ahogy látszott, nektek még nehezebb. Nem baj! Ez tanulható, megszokjátok, belejöttök, nem lesz ezzel semmi baj.

Amúgy – amit láttam belőle – a csajok előtt (Krasznahorkai Emma, Cseh Katka) le a kalappal! Már majdnem olyan beszédet raktak össze, mire tényleg oda lehetne figyelni. A pasik, Iványi Gábor kivételével, kire tényleg mindenkinek oda kellett volna figyelni az első szótól az utolsóig, még mindig rettentő gyengék, és nagyon, rettentően sok tanulni valójuk van arról, hogy mikét kell megszólítani a tömeget. Nem lehet elcsukló hangon, zavartan, a hangsúlyokat elvesztve arra bíztatni egy országot, hogy kezdjen el gondolkozni. Érzékeny dolog ez, és a legkisebb hiba is le tudja rombolni a mondanivalótokban lévő erőt, energiát. Összehoztátok a megmozdulást, tudjátok mi a célotok, minden összeállt, akkor az a feladat, hogy annak a rettentő tömegnek átmenjenek a gondolataitok. Így, ebben a stílusban, még a felolvasásban is meg-meg akadva, sosem fognak.

És mi a lényeg? A lényeg az, hogy a mondanivalótokkal nekem bajom van. Bajom van a politikus, és pártellenességgel. Bajom van azzal, hogy egy olyan világot képzeltek el, ami – véleményem szerint – egyáltalában nem, vagy csak évtizedek alatt lehetne működőképes. Nekem, az én korosztályomnak nincsenek arra évtizedeink, hogy eljussunk oda, ahol mondjuk 1996-ban voltunk, és onnan kezdjünk ismét felerősödni. Szép gondolat az egyéni szerveződés, a függetlenedés az előző 25 év faszságaitól, egy új, háttérben induló struktúra kialakítása, hol nincsenek vezetők, max. egy központi csoport, hol véleményeket, ajánlásokat fogalmaznak meg, mik vagy átmennek a struktúra minden ágán, vagy… Meg szép gondolat az árnyékintézetek, meg az árnyékkormány, de hahóóó! Vezetők nélkül semmi, soha nem működik. Ez tény. A demokrácia nem abban testesül meg, hogy minden egyszerre, és közösen, meg egyetértéssel, és akkor majd hullnak a rózsaszirmok, és valaki ír hozzá egy musical betétdalt. Fel kell ébredni, vagy fel kell nőni ahhoz a gondolathoz, hogy ti – akik ott vagytok a színpadon, akik a háttérben nagyon sok munkát, és energiát fektettek be azért, hogy nekünk, úgy az egész országnak, párt, és nézettől függetlenül jobb világunk legyen – lesztek ennek az országnak az irányítói. Rózsaszín, mélységesen idealista elképzeléseknek itten meg nincs helye.

Szembe lehet köpni az elmúlt 25 évet. Van is rá ok, nem kevés. Viszont nem lehet szembe köpni minden politikust, ki ebben a 25 évben élt, mozgott ebben a világban. Nem lehet szembe köpni Árgyán Józsefeket, Gőgös Zoltánokat, Botka Lászlókat, kik hosszú évtizedek óta kurva keményen dolgoznak azért, hogy a világunk jobb legyen, és nem lehet szembeköpni azoknak a paliknak jó részét, kik ott ültek a kerekasztalnál, és hosszú-hosszú nappalokon, és éjszakákon át azon dolgoztak, hogy a „hirtelen” ránk szabadult demokráciából ki tudjanak hozni valamit, és ne fulladjon a rendszer káoszba, másnap reggelre.

Bárki, aki közületek úgy érzi, hogy át tudja alakítani a világunkat úgy, hogy elsöpör mindent, ami a rendszerváltás óta itthon megszületett, az – szerintem – nem gondolkozik jól. Olyan nincs, hogy én születésem pillanatában már vezető leszek, irányt tudok mutatni. Ahhoz kell tudás, tapasztalat, és sok-sok kitartás. Mindezt pedig egyedül, segítség nélkül nem tudom megcsinálni. Sehol a világon nem volt erre példa, és nem is lesz. Steve Jobs, Bill Gates, vagy Mark Zuckerberg egyedül semmire sem lettek volna képesek. Nem lehetet volna cégbirodalmuk anélkül, hogy ha nem fordulnak olyanok segítségéért, kik már azt az utat bejárták, vagy részeseik voltak olyan útban. Lehetnek nagy ívű elképzeléseitek a világ átformálásáról, de a világnak vannak olyan szabályai, miket nem léphettek át, és ehhez kellenek olyan emberek, ki megtanítanak titeket, átadják az elmúlt évtizedek tapasztalatait, elindítanak titeket azon az úton, amin roppant sikeresek tudtok lenni.

Nah, hajrá!