A nem hétköznapi emberek….

Itt vagyunk mink, a hétköznapi pasik, csajok, akiknek hétköznapi életük tele van hétköznapi problémákkal. Ezek roppant elkeserítő dolgok. Pl. nem köszönt a pénztáros, a posta nem hozta ki a csomagot, autóval nem lehet közlekedni a városban, vagy ha igen, akkor parkolni képtelenség, a főnök egy köcsög, a fizetés megint szar volt, a negyedik TV-t nem tudod berakni a kéglibe, mert ahhoz kell megint egy kurva beltéri kell, azt meg nem ad a szolgáltató, a szomszéd zajong, amúgy meg elhagyott a csajod, pasid, a gyerek megint egyest hozott, pedig megvetted neki a 13. ikszbokszot, előtted hugyozott a csöves, kidobtad a slusszkulcsot a kukába, és egyik autóddal sem tudsz kiállni kertből, náci az orbán, hazudik a gyurcsány, vissza Trianont, és a benzines akkor is jobb, mint a villany, 700 ezret meg nem fizetsz négyzetméteréért… Ezek mind súlyos problémák, amiket el kell mondanunk a világnak, hogy tudja, nekünk mennyire szar az életünk ezekkel mennyire nem tudunk már együtt élni.

Aztán van egy másik világ, amiről ha tudnánk, akkor sem akarnánk tudomást venni. Vagy ha valaki mégis, akkor inkább elkezdesz könyörögni, hogy felejtse el, ne kínáljon rá „megoldást”. A másik világban élnek például a hétköznapi hősök. Azok a fiuk, meg lányok, akik könyörögnének a hétköznapi ember tragédiáiért. Ők nem mozivásznon élik át azt, ahogy valaki feláldozza az életét valakiért. Minden reggel úgy találkoznak a híróval, hogy eszükben sincs autogrammot kérni, mert az ember gyermeke a fürdőszobai tükörbe nézve, csak nem kér önmagától ilyet…

Fogalmam sincs, hogy milyen lehet egy ilyen ember élete. Én, a hétköznapi ember, úgy nagyjából össze vissza szarnám magam, majd kifutnék a világból, ha egy olyan teher szituáció toppanna elém, hogy egy súlyosan fogyatékos gyermeknek legyek a….. Mije? Még ezt is rettentő nehéz megfogalmazni, mert az „apja”, az én buborékomban teljesen más értelemmel bír, mint mások buborékjában. Gondviselője? Életben tartója? Hőse? Angyala? Akinek a küldetése halálig tart, mert csak akkor van vége a filmnek.

Miként van az, hogy egy ilyen történet nem temet maga alá, hanem megoldásra váró feladat lesz, majd ezen is túlmész, és addig kaparsz, verekeded át magad mások buborékaiba, míg fel nem építesz egy olyan közösséget, ahol a hősök össze tudnak fogni, és esélyt teremtenek arra, hogy pár percre fellélegezhessenek, pár percre hétköznapi emberekké váljanak?

Gáborról, és a hozzá kapcsolódó hétköznapi hősökről itt olvashatsz.

Ők pedig azok a lányok, fiuk, akik még ebben a tetves karácsonyi kuplerájban is tudnak arra figyelni, amire egyre kevesebben a világunkban, és péntek este össze tudnak állni azért, hogy Gáborék világához egy picit hozzátegyenek.

Ezen a linken tudod elérni az alapítványt, és betehetsz valamit a közösbe azért, hogy támogasd azokat az embereket, akik az igazi hétköznapi hőseink.

Ér megosztani….