A mai 19 éveseké a világ….

Az „amiről nem tudsz, az nem fáj” gondolatmenethez tudom hasonlítani a sztorit. Nagyjából baromira leszarom, hogy a jelenlegi 19évesek mennyire életképesek, mivel van nekem bajom anélkül is, hogy ezzel foglalkozzak. Mostanság úgyis csak a nagyon, rettentően közeli emberek problémái tudnak megérinteni, semmi mást nem vagyok hajlandó a vállamra venni, van ott elég dolog.

Node, mi van akkor, ha rád szakítanak egy 19évest, hogy vegye fel a gályán az evezés ritmusát? Mindjárt jön az „én koromban”, meg a „ha én ilyen lettem volna” típusú közhelycunami, mitől hányingerem van – kéne ilyenkor pár mozgókép a 19éves létünkről, és menten jönne a „jó, de akkor én…”, és a „ez csak azért volt, mert…” süket dumák tömkelegei.

Tehát az történt, hogy nekem van egy, gyakorlatilag életképtelen 19évesem. Illetve volt. Mostanáig. A gyermek lehet hogy beteg, ami mondjuk jobb hír lenne, mert akkor tudod, hogy a három hét alatt nem megtanulható saját szekrény elhelyezkedése a területen, esetleg a száma, az valami kognitív képesség hiányán alapul, mit a páciens önmagától befolyásolni képtelen. Hibásak a szülei, tanárai, mert leszar(ták)ják, nem foglalkoztak vele, nem hívták szakember segítségét.

Jut eszembe! Most olvastam, hogy a huzamosabb 5-6 órás alvások a kognitív képességek csökkenésével járnak, méghozzá eléggé brutálisan. Ami azért jó – nekem – mert van mire fogni, hogy hülye vagyok, ugyanis manapság már ünnepnek kell kikiáltani azt a ritka alkalmat, mikor egyben végigalszok nyolc órát. Szóval senki ne csodálkozzon azon, ha egy 10perces melón ülök két hetet. Ez van, lehet reklamálni a nagy tervezőnél, aki összerakta az eseményeket körülöttem…

Ha nem beteg, akkor van a baj, mert nincs okom a sajnálatra, pedig annyira szeretném sajnálni, mikor olyan bárgyún, bugyután, félénken, és összecsúszkáló hangsúlyokkal kommunikál, él, létezik, mozog, miközben azon gondolkozom, hogy egy majmot előbb lehetne betanítani azon egyszerű funkciók végrehajtására, mit posztunk hősét. Kérem, legyen beteg, jó!?

Ellenkező esetben lövésem nincs arról, hogy miképp fog létezni az életben. Ha majom lenne a dzsungelben, akkor reggelre levadásznák. Ha ember ebben a dzsungelben, akkor látom felnőni, egyik munkahelyről a másikra pattanni valami közvetítő által, látom ahogy lenézik, ahogy a maradék önbecsülését is földbe tiporják, ahogy napról-napra tengődik, ahogy szomorúan ül a sarokban, és nem tudja, miért történt vele mindez. Nem érti a jelent, a világot, csak lesz, majd elmúlik csendben…

BBbbrrrr…