A Koncert

Szóval, április 28 magasságában koncerten jártam. Bizony. Hűvösvölgy, kiskocsma, első koncert, stresszelő fiuk, nomeg lányok, a közönség a barátokból, haverokból, ismerősökből verbuválódik. Fejemből nem látok ki, szédülök, kávé hegyek, hogy túléljem a napot. Fel kell venni a cuccot, kell pár kép, össze kell rakni, mégiscsak az első megmozdulásuk, legyen valahogy megörökítve. Gondoltam én…

Nomeg azt is gondoltam, hogy bár a körülmények valószínűleg spártaiak lesznek, talán ki tudom belőle hozni a legjobbat. Bennük, meg bennem egy közös volt. A még sosem. Ők még sosem léptek fel közönség előtt, én még sosem rögzítettem koncertet. Fasza….

Mi kell egy koncertrögzítéshez? Kamera. Méghozzá több. Igen, mondjuk ez az első, hiszen lerajzolni az egészet kissé körülményes lenne. Kamera az nem volt. Volt viszont két fényképezőgép. Egy csöpp canon (Bocs! Canon), meg az én Nikon DSLR-em, mire asszongya a gyártó, hogy vesz HD-ban. Vesz.

Mi kell még? Kellenek ugyebár hangrögzítő eszközök. Mégiscsak egy koncert, hol lényeges a hang, mert anélkül totál unalmas lenne az egész cucc. Tehát, rögzíteni kőne a mikiket, mindegyiket szépen sorban. Ez sem volt meg. Mondjuk a Nikonra lehet venni májkrofont, de mint minden, ez is annyiba kerül, mint egy átlag magyar család havi költségvetése (nem drága, az átlag magyar család a csóró), szóval ezt a sztorit dobjuk, hagyatkozzunk a beépítettre. Azért „vicces” saját mikivel dolgozni, mert minden behallatszik. Tök jó lehetett hallani az elhúzó mentőautót (egy felvett dal totál kimaradt, mert folyamatosan beszirénázott a sürgősség), a „rendelek két sört”, és a „hova kéne ülni”-t. Minden más szar.

Tuti anyag lesz ebből….

Van még valami? Jah, igen! Kellenek fények! Fény nélkül nincsen fénykép, nincsen felvétel, nincsen semmi, hiszen a zoptikába köll, hogy bejusson valami anyag, mi össze-vissza pattogva, tök körülményesen, egyszercsak eljut a képfeldolgozó rendszerig. Fények sem voltak. Illetve igen. Volt egy nagy, hátulról, vállmagasságból jól bevilágítva a srácokat. Fasza! Ha akárcsak egyet is lőttél valaha fényképezőgéppel, akkor most tudod, hogy a témád ekkor fekete, emberi körvonalakra korlátozódik. Azt meg akár rajzolhatnád is…

Ekkor azt gondolod, hogy már nincs hova tovább. De van. Mert mi kell még?

Tér. A tér az azért fontos a rögzítés szempontjából, mert mozognod kéne. Veszed őket jobbról-balról, elölről-hátulról, tudod, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nem volt tér. Mondjuk ez jórészt az én hibám is volt, mert nagyon szarul voltam, és örültem, hogy a kis Canonnak vittem egy állványt, majd fixre be tudtam úgy állítani, hogy senki ne lökje le (ha az egyhetvenről pofára esik állványostul, akkor az obi kijön a gép túloldalán), és csak azt kívántam, hogy le tudjam magam támasztani valahová.

A rögzítés részéről ennyi. Két-három ember, pár órás előkészület után, faszán fel tud venni egy ilyen cuccot. No problem….

A srácok (bár nem jön át az anyagon) zseniálisak. Nagyon jó szöveg, jó dallamok, buli hangulat.

A srácok hihetetlen amatőrök. Nincs behangolás, a mikik úgy szólnak, ahogy épp akarnak, a cucc gerjed, erőlködik, nem jön a hang úgy, ahogy kéne, izgulnak, elcsuklik a dal, szóval minden rosszat elkövetnek, mit el lehet követni egy koncerten. És mégis szereti őket a közönség, mert a technika semmit nem számít ma. Az utcáról kiabálnak, és tapsolnak be a járókelők, a padok mellett kussol a közönség, mikor kussolni kell, örül, mikor örülni kell, az arcokon vigyor, csillogó szemek, és minden nagyon jól van aznap este. És így utólag azt mondom (másfél napja dolgozom az anyagon baszki, és úgy szar, ahogy van….), hogy sokkal jobb az – bár jelen világunk nem ezt tanítja nekünk – , ha a tutit becsomagolják egy szakadt, zsírfoltos népsportba, mintha a szart becsomagolják arany fóliába. Mindkét eredményen meglepődsz. Csak nem mindegy, hogy….

Legyen ez a nap konklúziója.

És akkor itt van, majd’ egy hónap csúszással (Bocs! Meg a hibákért is bocs, miket most vettem észre, de rohadjak meg, ha ezt még egyszer, egy órán keresztül kell renderelnem), feketén-fehéren, némi színekkel azért bezavarva, zajosan, remegősen, egy tök jó koncert, mire talán az életünk végéig emlékszünk, ki ezért, ki azért.