A hétvége margójára – Szerintem mi magunkra maradtunk

Képzeld el, hogy a hétvégén felandalogtunk a város fölé, beültünk vagy nyócan a helyre, ami idézni szerette volna 50-es évek Amerikáját, nem mellesleg a melegbe – miután szétfagytam, mert állandóan kurva autókról kell pofázni az autók mellett, hogy nem unjátok baszki – majd miután csak mi maradtunk a helyen, elkezdtünk beszélgetni arról, amiért tulajdonképp gyűltünk. A mileszmostról.

Közben szerintem én megettem egy triplasajtos hamburgert, amit nem is rendeltem, tudd Peti, hogy nem ez volt életem hamburgere. Amit szerintem te rendeltél…

Kisebbségbe kerültünk

Számszerűsítem a népszavazási adatokra hivatkozva, hogy ebben az országban 21% képviseli azt az értékrendet, amit én. Tehát, tíz emberből kettő. Meg a Béla. És ez kurvagáz! És ezek az emberek néha összegyűlnek, és arról beszélgetnek, hogy hogyan tovább? Hova mennek, mit tervezek, mennyire dühösek, elkeseredettek. A gyász összes stádiuma egyszerre megjelenik ekkor. És akkor ülsz, és nézed, hallgatod azokat az embereket, akik jók. Kipattan egy sztori egy emberről, aki amúgy jó, de rossz úton jár, és a társulat azon töpreng, hogy miként lehetne őt segíteni, ami azt mutatja, hogy a társulat tényleg jó emberekből áll. Jó, és nemes értékekkel rendelkeznek, ismerik, próbálják érteni a világot. Annyi a hibájuk, hogy nem sorakoznak be zászlók alá, mert valószínűleg mindannyian tudják, hogy mik történnek akkor, ha csak zászlók alá sorakozik be az ember gyermeke, ahol zászlóvivők mutathatják a „helyes” utat.

És ez a 21% egyre kevesebb lesz. Mert fogynak. Folyamatosan. Gyávák vagytok, elmenekültök, hogyan állhattok így a tükör elé? – gondolod, sőt ki is mondod, de ez csak annyit jelent, hogy ne hagyjatok már itt! Próbáljuk még egyszer, naaaa, légyszi…

Végtelenül szomorú dolog ez. DE – és ez most a harag stádiuma – a polgárok hetvenkilenc százalékának szeretném mondani, hogy AKKOR SEM ÉN GONDOLKOZOK ROSSZÚL, AKKOR SEM AZ ÉN ÉRTÉKRENDEMMEL VAN BAJ, a kurvaanyátok! Ha ketten maradunk összesen ebben a kibaszott országban (én, meg a Béla), akkor is ez lesz a véleményem!

Amúgy meg eluralkodott a káosz a fejemben. Egyik oldalon nagyon sajnálom a tíz emberből kettőt (meg a Bélát), mert kicsit megtörtek, és jókorát csalódtak a világukban. Atán rám tör a realista, aki azt mondja, hogy olyan zárt buborékban él mindenki már, hogy igenis kell néha, hogy ezt valami feltörje, és megmutassa magát a világ a maga nyersességében. Igen, így néz ki a csaj ruha nélkül. Megvilágosodtál! Most vagy összeszorítod a fogad, vagy kiugrasz az ablakon. És akkor ott van az, hogy leszarom. Havonta megkeresem a csávó éves jövedelmét, aki egy szál kolbászért elment ikszelni. Jól végig nézem, ahogy éhen döglik, azt jóccak…

Valahol középen lehet az igazság, csak még nem tudom hol…