Azon töprengek, hogy Superman miként mentheti meg Lois Lanet olyan sebességgel, ahogy megmenti. Látod, hogy a gonosz fogságba ejti a csajt, vagy mondjuk rá akar szakadni egy tankerhajó, erre a pasi megjelenik, karjába kapja, és csak egy fénycsík marad ott, ahonnan elszáguldottak.

Gondoljunk csak bele. A pasi egy szempillantás alatt jut át egyik földrészről a másikra. Ha mondjuk ezek csak úgy 5000 km-re vannak egymástól, és egy szempillantás nem több, mint 5 század másodperc, akkor ebből kiszámíthatjuk, hogy a pali úgy 1666667 m/s átlagsebességgel robog a bolygónkon.

Mivel szempillantás sem kell hozzá, hogy ezt a sebességet elérje, így joggal feltételezhetjük, hogy a szempillantás nem elég hasznos megfogalmazás a gyorsulásának kifejezésére, és míg bele nem zavarodunk a fogalmakba, dobjuk a témát, gondoljuk azt, hogy egyből eléri csúcssebességét, tehát 0-ról végsebességre jócskán 0,000000000000000001 s alatt gyorsul a fickó, ezért szorítkozzunk csak arra a kérdésre, hogy mi történne Louis Lane kisasszonnyal, ha aprócska, 60 kilós testét 0,05s alatt 6000000 km/h sebességnek tennénk ki.

Számoljunk a sebességgel, nézzük meg az eltelt időt, ebbe vegyük bele a nehézségi gyorsulást, meg egy számológépet, és mindjárt kiderül, hogy főhősnőnk 3,4 millió g-s terheléssel néz szembe főhősünk karjaiban. Kis testének súlya ekkor elérné a 204milló kilogrammot, ami egyrészt rettentő egy súly, másrészt nincs az a sejtfal, mi ennyit elviselne, így hát főhősünk karjaiban Loisnak max. csak egy pár összeroncsolódott DNS molekula maradhatna, mit úgy is mondhatunk, hogy gáz.

Vagy….. Superman külön gravitációs erőteret képez maga körül, miközben robog. Mondjuk, ez lehetséges. Most képzeld el, ahogy futsz, mint az állat, a magad laza 1666667 m/s sebességével, és a homlokodnak ütközik egy légy. Minek súlya pont 3,4millióval nagyobb, mint általában, mikor ütköztök. Az nem elég, hogy fáj, de nyomot is hagy. Egy Bud. – Balaton úton a szélvédőre kerülő, és onnan szinte lekaparhatatlan bogarak száma megközelíti a lehetetlen mennyiségeket. Ha mondjuk hősünk elszalad Moszkvából Párizsba, akkor az a lehetetlen mennyiség jócskán megsokszorozódik, így Superman a végcélnál nem lát ki a bogárszutymadékból.

Buroknak kell lenni ott! Ez már bizonyos.

Fizika-, biosztanároknak kuss!

Mára kómába estem, kérem kapcsolja ki!

Facebook Twitter Tumblr

10 Responses to Zuupp…erman….

  1. Krisz szerint:

    Ne akadj ki, de… szerintem Lois Lane nem lehet több 55 kg-nál bármelyik verziót is nézem 🙂

  2. Zena szerint:

    Látom van baj bőven életem…

  3. Moya szerint:

    Jajjmá’! Superman-nek szép a teste, mint egy görög istennek, jóképű, mindig meghallgatja és meg is érti a nők érzelmi nyavajáit és biztos, hogy jó az ágyban is. Ez a lényeg, így aztán kit érdekel a fizika, a kémia, meg hogy mekkora g nehezül a csajra! Én biztos nem számolgatnék, ha engem mentene meg valami veszedelem elől, hanem nagyon hálás lennék neki. Roppant hálás!;-)

  4. Krisz szerint:

    Azért a ráragadó bogártömegen elgondolkodtam…

  5. Sir Artemon szerint:

    Zap, olvass kvantumfizikai tanulmányokat. Meg gondold át az n dimenziós elméleteket, a térhajlítással, és a féreglyuk-elméletekkel a szubtérben. Aztán szerintem nem lesz gond elhinned Superman technikáját. Ne ragadj le a középiskolás fizikánál: bekorlátozza a képzeletedet. :*

  6. Sir Artemon szerint:

    [Krisz]: Tudod, honnan ismered meg a vidám motorost? (…) 😀

  7. Zaphod szerint:

    [Krisz]: A hálaadás napi pulyka után simán van 60. És különbenis… akkora mellekkel… 😉

    [Zena]: Kicsit több is…

    [Moya]: Na ezaz! Erről beszélek! Így vesztem el a tököm, így lesz ez a blog valami francos női napozó, mert egész egyszerűen nincs itt egy pasi, ki erre nyögne valami olyat, hogy:

    „Na persze, Superman, meg a szex… Annak a palinak, ki egy köhintéssel elfúj egy atommáglyát, milyen lehet a magömlése, basszus? Átütő erejű, mi? És a szó legszorosabb értelmében…”

    Bahhh…. 😉

    [Sir Artemon]: Még a középiskolás fizikát is nagy nehézségekkel idéztem fel. 😉

  8. Moya szerint:

    Tényleg, hol vannak innen a pasik?

  9. Zaphod szerint:

    [Moya]: Na ezaz, kéremszépen… 😉

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com