Abban az esetben, ha eme elemzés közelebb kerül a valósághoz, mint az agyonfizetett közvéleményt kutatók, és politológusok publikációi (nem lesz nehéz, mert eddig csak mellélőttek, néha akkorát, mint ide a Plútó), akkor jöhetnek az állásajánlatok. Csak 7 számjegyű összegekről tárgyalok!

Az én előrejelzésem pedig a következő:

mandátumkalkulátor

A Medián legutóbbi kutatása azt mutatja, hogy lassan nem lesz ember, ki a baloldali közös listára szavazna, már-már a Jobbik is kiszorítja őket a parlamenti patkóból. Mivel Zap szerint a közvélemény kutatások értéke megegyezik annak a papírlapnak az értékével, mire kinyomtatjuk őket, így elkészült fenti, saját jóslat a hétvégi buliról.

Ha csak annyi igaz a „kutatásokból”, hogy a legmagasabb a szavazói aktivitás az utóbbi 12 évben, és ezzel egyetemben a kormánypárt népszerűsége nő, akkor itt valami nem stimmel. Ló-gika… A fidesz szavazóinak jó része mindig is fidesz szavazó volt. 2006-ban, 2010-ben is. Ők a biztos 1.5-1.7 millió. Részvételüket az elmúlt két választáson is aktívnak tekinthetjük, így hova nőne tovább az elhivatottságuk? Maguk mellé meg ugyan még kit tudnának beszervezni? Mész e választani, ha nem vagy rajongó, csak tetszik a rendszer? A magyar lusta népség, szóval, ha nem piszkálják bottal, és nem tekint vallásos áhítattal orbánviktorra, akkor leszarja a szavazást. Szóval, vannak azok, kiket boldogság tölt el, mikor meglátják a postaládájukba érkező orbánviktor leveleket (szerintem néhányan be is keretezték), és vannak, kiket belökdösnek a szavazóhelyre (mi azért visszafelé is elsülhet, mert ugyanis ott biza biztos a magány). Akkor mitől nőne a szavazókedv? Ha csak a Jobbik erősödése nem húzza magával a kutatási matekot.

Hümmm… A szavazókedv attól nő, mert az embereknek elegük van, így elkötelezik magukat a választás mellett. Ugye? Vagy mégsem? 2010-ben is elegük volt. – mondanád. No igen, csakhogy 2010-ben a választási részvétel nem érte el a 47%-ot. 17%-al kevesebben mentek el (Gyurcsány beszéd, Budapest égetés után, jól felháborodva…), mint 2006-ban, mikor ismét baloldali lett a kormányzda.

2006-ban jócskán volt „kedv”. Ez alatt, és ezt követően szembesültél azzal, hogy miként ugrik egymásnak barát, család, munkatárs, a nagy, oldalakhoz húzódó elkötelezettségében. Szörnyű volt. Egy életre beleégett a retinámba ez a pár hét. 10-ben kibaszott csalódott, és passzív volt a nép, így a fidesz a biztos szavazóival húzta be a magyarország nagydíjat. Ez azt mutatja, hogy ők csak akkor tudnak nyerni, ha „alig” ikszelnek, hisz a nép túlzottan nem kíváncsi rájuk, már látott egy fidesz kormányt, és az nem hatolt be a boldogságképző szerveikbe. 2 milliónál akkor sem lesz nagyobb szavazótábora Viktornak, ha mindenkinek küld egy doboz Merci csokit, egy kéthektáros földről szóló tulajdonlevéllel egyetemben.

Ha most, így bolydulva, a szavazókedvet a 2006-os kedvnél is magasabbra mérik (és már akkor is alul méretezték 6-8%-al), akkor idén meg lehet a 68-70%-os részvétel. E mellett a fidesznek esélye sincs, hisz az elmúlt négy év működése rendesen adott annak a „baloldali” sajtónak anyagot, mit azok használnak, kik passzívak, vagy dühből fidesz szavazók lettek 2010-ben. Ők meg el fognak menni a fülkékbe. Meg elmennek azok, kiknek a családtagjuk, szerettük, kedvesük, barátjuk kimenekült dolgozni, meg akiket megszopattak a nyugdíjpénztárral, meg a dohányosok, meg a kiskereskedők, ha ránéznek az új pénztárgépükre, és még egy páran, kik mégsem tudnak megélni 48 ezer forintból, meg „néhány” tanár, kiknek nem teccik a rendszer, a takarékszövetkezeti tagok, kik tulajdonát államosították, akik a nagy rezsicsökkentésben elvesztették munkahelyüket, az alacsony keresetűek, kiket megvezettek az egykulcsos adóval, plusz az elkötelezettek, és egy nagyon fontos réteg.

A nagyon fontos réteg, az ÉN vagyok. Nem azért, mintha nagyon fontos lennék, de mint réteg… Szóval azok, kik amikor kijönnek a szavazófülkéből, kilépnek a szabadba, felszívnak egy kupac slájmot jó hangosan, hogy mindenkiben tudatosuljon, majd felköpnek a levegőbe, és alá állnak.

Az én fajtám – ez a liberális-komcsi-zsidó-cigány-EU elkötelezett (kötőjellel írom, hogy mindenki el tudja olvasni) – ez a söpredék, ki hisz a piacgazdaságban (hol 8.5 euro a minimálbér), a szabad véleménynyilvánításban, a történelem, vagyis a múltunk megmásíthatatlanságában, a kormányzat átvilágíthatóságában, a kultúra szabadságában, az oktatás kreativitásában, és egyáltalában nem akarja, sőt, eszébe sem jutott volna soha, hogy egy Mesterházy Attila legyen az ország minisztereinek elnöke valaha is. Viszont arra lett kényszerítve, hogy rá adja a voksát annak érdekében, hogy Orbánt, és az ő általa létrehozott beteg rémálmot el lehessen söpörni.

Ez egy roppantul szar érzés. Főleg azért, mert tudod a megoldást, tudod, hogy ezt lehetett volna máshogy, másként, és ismered a szereplőket is, akikkel.

Nahkérem! Ez volt az én előrejelzésem vasárnapra. Ha bejön, akkora arcom lesz, hogy megteríthetsz rajta egy 10 fogásos vacsorát…

(A kiemelt kép forrása: http://varanus.blog.hu)
Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com