A vadon egyik – ha nem a legfőbb szabálya – hogy ha valami állat rád feni a fogát, akkor legyél észnél, ne pánikolj, mert akkor, jobb esetben, jól meg fognak enni!

Tegnap felhívott egy lány. A hangja alapján szőke volt, 22 éves, 168 cm, 59 kg, jobb kezén háromféle körömfestés, és valószínűleg a napokban nemhogy elzárkózott a tüntetéshullámtól, de egyenesen ki is kéri magának a renitenciát, mi országunk fővárosára jellemző az utóbbi hetekben.

Ha egy picit felhúznám magam, akkor utána nyúlnék, és kikérném a cégétől a hangfelvételünket, mert igencsak tanulságos lehet az eset többek számára.

Szóval, a kiscsaj felhívott azzal a tudattal, hogy majd ő eljátssza a legfőbb maradékelpusztító szerepét (ezt biztos tanítják a hiéna, illetve dögevőképzőben), és határozott hangnemben megkérdezi tőlem, hogy mikor akarom kifizetni a náluk fennálló tartozásomat. Hirtelen nem tudtam, hogy melyik bolygón vagyok, majd mondom rákérdezek, hogy ugyan mit is kéne nekik törlesztenem, mert a 3 perccel azelőtti bemutatkozást, cégnevet is elfelejtettem (Legal Group a személyre szabott követeléskezelés specialistája. Hehehehe….). Mire közölte, hogy a Magyar Telekomtól felvásárolták a tartozásomat, így most ők léptek a követelők sorában, miről én tájékoztatást kaptam levélben, mit e hónap 19-én postáztak. Erre én még mindig nem tudtam válaszolni, mert a levél nem érkezett meg, mit közöltem is őnagyságával, s a válasz sem maradt el: Az nem a mi dolgunk, magának kell utánanézni, hogy miért nem kapta meg a levelet!

Itt röhögsz fel a történetben, és itt teszed le a telefont, majd kapásból tiltod le a telefonszámot, hogy soha többé ilyen elő ne forduljon. Úgy is lett. Naponta küzdök meg ennél 17× nagyobb baromságokkal, amiket megtanultam elengedni egy pillanat alatt. Majd elkezdtem gondolkozni, és leesett a nagy sztori!

Aki nem ismert az abszurditás legmélyebb bugyraiba zuhanó történetemet a Magyar Telekom nevezetű kuplerájjal, az itt elolvashatja. (Csak erős idegzetűeknek!)

Ha elolvastad, akkor itt nem volt vége a történetnek, mert valami fejes írt nekem a végén egy levelet, majd a végéhez csatolt egy 27ezres számlát, mit nemes egyszerűséggel basztam ki a kukába, mivel ez elérte azt a mélypontot, azt az abszurditást, mivel már csak a hülyék, és komplett idióták foglalkoznak. Azóta várom, hogy az úgy legalább eljusson a bíróságig, és ott fel tudjam vázolni azt a helyzetet, mi egy erős idegzetű állampolgárt is az őrület határára tudna sodorni.

Ezek a hülyék meg megvették az állítólagos adósságomat, majd elkezdtek fellépni, csakhogy elkövették azt a hibát, hogy én már jó rég megtanultam, nem csak kötelezettségeim vannak, de jogaim is, szóval ez szopás.

Így most ide kirakom a követeléskezelőhöz, a mai nappal elküldött levelemet, amit ti is felhasználhattok, ha hasonló helyzetbe kerültök, majd jól hátra lehet dőlni, röhögve:

Tárgy:…………………
Az.sz: …………………

T. Címzett!

A tegnapi nap folyamán – 2017.04.24. – a kolléganőjük telefonos megkeresésére, majd a ma – 2017.04.25. – megkapott levélre reagálnék, az ………………. azonosítószámú követelés végrehajtás ügyében.

Munkatársuk a bemutatkozás, és a beszélgetés rögzítési tájékoztatását követően azt a kérdést szegezte nekem, hogy mikor kívánom kiegyenlíteni, a levelükben szereplő, Magyar Telekom Nyrt-vel fennálló, majd önök által  megvásárolt követelés összegét,

Meglepődésemet – mivel akkor még ezt a levelet nem láttam – kifejeztem munkatársuk felé, ki nem éppen a megfelelő hangnemben tájékoztatott arról, hogy nem az ő hibája, hogy a posta a lakhelyemen miként működik, legyen az én feladatom ennek a késedelemnek az utánajárása.

Ezt követően feltettem a kérdést, hogy ugyan tájékoztasson már arról – ha már követel – hogy milyen tartozásról van szó, amire nem tudott kielégítő választ adni, úgymond tippelt, hogy talán nem adtam vissza a 2014 év végén megszüntetett szerződésemhez kapcsolatos eszközöket, vagy épp elmaradhatott egy számlám.

Mivel a stílus, hangnem, a tájékoztatás is értékelhetetlen volt, egyes embertípusoknak akár félelemkeltő is, így megszüntettem a beszélgetést, ugyanis sok ilyen telefonos átverést ismer az ember a mai világban.

Ma kézhez kaptam a levelüket, miben tájékoztatnak a követelésükről, némiképp hiányosan, és megtévesztően!

A következő gondolattal zárják levelüket:

„Felhívjuk figyelmét arra, hogy nem fizetés esetén kénytelenek leszünk további eszközöket – ide értve a végrehajtási eljárást is – igénybe venni a követelés érvényesítése érdekében, mely szükségtelenül meg fogja növelni a tartozás kiegyenlítéséhez kapcsolódó költségeit. „

Felhívom figyelmüket arra, hogy a levelükben való tájékoztatás hiányos, megtévesztő, ugyanis nem részletezték a következőket:

  • Magát a tartozást egy perben lehet végérvényesen tisztázni, hogy a követelés jogszerű, avagy sem.
  • Mivel a levelükben lévő szolgáltatási díj legkésőbbi összegéhez tartozó dátum 2015.04.24, így a 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 143. § (1-2) bekezdéseire hivatkozom, mik kifejtik az esetemben lévő elévülési időt – 1 év – és a számított időt, mit a teljesületlenség kezdetétől indul, mivel az elévülést nem szakította meg
    • a tartozásom elismerése
    • bírósági eljárás, és jogerős határozat
    • a követelés csődeljárásban történő bejelentése

    így ezt jogszerűen nem képesek rajtam behajtani, ezért rettentő sok energiát megspórolnak azzal, ha ezt a történetet elengedik. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor örömmel veszem kézbe a tárgyalásunk időpontjáról szóló hivatalos tájékoztatást!

  • Szeretném önöket tájékoztatni, hogy felszólító levelükről hiányzik a cégszerű aláírás, így legyenek szívesek a többi ügyfél esetében pótolni. Mivel ezt én már kézhez kaptam, így többek között ezt is fel fogom használni az esetleges per során.
  • Utolsó sorban szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a címzett nevében lévő e.v. megjegyzés 2015.01.06. dátummal nem fedi a valóságot, minek tényéről tájékozódhattak volna számtalan elektronikus formában.

Őőőőő… Mielőtt ezt felhasználnád!

Azt tudnod kell, hogy ez az ÉN esetemre vonatkozik, ÉN akartam kiharcolni, hogy a sztori eljusson olyan hivatalos fórumra, ahol a szolgáltatómat megbasszák. Mivel ez nem jött össze (27e + kamattal, nem fog foglalkozni egy telekom ügyvéd), így ráfutottak a dögevők, kiket így kell lerázni. Szóval, ez nem jelenti azt, hogy ne fizesd be a jogosan követelt számláidat, mert majd jól kibújsz ezzel a módszerrel, mert azzal csak magadat fogod megszopatni! Viszont nekem meg kellett tennem, hisz ráment a történetre sok-sok hónapom (most már 2,5 év), rengeteg levél, telefonhívás, és már csak ennyi eszközöm maradt a Nagy Testvér ellen. 

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com