Ilyen sem volt még itt.

Az van, hogy megkértek, adjak helyet magam mellett, és nézzük meg milyen kommentek születnek erre az írásra.

Azon gondolkoztam, hogy nem is tudnám a saját nevem alatt kitenni, mivel egy “kurvaanyád” sem szerepel a szövegben (uncsi…. 😉 ), de ennek ellenére szép összefoglaló, már csak azért is, mert nem tolódik el semerre.

Noh, de itt nem is az én dumám a lényeg, olvassátok Pétert:

#">8e8e8e;">

Népem, baj van!

Az ország szarban van. A múlt árnyai kísértenek. Ha a probléma gyökerét keressük, vissza kell mennünk egészen Szent Istvánig. Tudniillik a mi első szent királyunk teremtette meg a hagyományát annak, hogy a magyar írtja a magyart, mindezt a kereszténység nevében. Nem azt állítom, hogy a magyarság túlélte volna az évszázadok viharát, ha a bölcs István nem téríti meg a népét. De a kérdés megmarad, milyen áron? Vajon hány igaz magyar kínhalálát okozta a szeretet vallásának felvétele?! Vajon ősi átok volt-e, hogy István egyenes ági leszármazottja még az ő életében elhalálozott, s az őt követő királyok állandóan beleestek az első király hibájába; véreik ellen fordultak, ezzel elvetve a magyarságra oly jellemző széthúzás kiirthatatlan magvát.

Az ezt követő évszázadok sem hoztak változást. Az Árpád-ház megannyi testvérgyilkosság után 1301. január 14-én kihalt, ezzel utat engedve az idegen uraknak. Anjuk, Luxemburg-iak, Premysl-ök, s végül (az utolsó magyar király, Mátyás kivételével) Habsburgok kezébe került a hatalom. Nem csoda hát, hogy ez az ezerszer elátkozott nép Mohács óta szenved. Voltak nagy nevek, akik változtatni akartak eme keserű sorson, de Káin átkával ők sem tudtak sokáig szembeszállni.

A XX. Századdal a viharfellegek csak sűrűsödtek. A nagy háborút a vesztesek oldalán zártuk, melynek következményei a mai napig kísértenek minket. Kun Béla köztársasága megmutatta a népnek, hogy mi az, amit nem akar. Az ezt követő fejetlenségnek köszönhető, hogy a magyarság nem hogy saját államformáját nem tudta eldönteni, de még csak a népének, a nemzetnek az érdekeit sem tudta képviselni, így a vesztes háborúból még fel sem ocsúdott ország újabb átokkal volt kénytelen szembesülni; Trianonnal. Az ország elvesztette területének kétharmadát, népességének majdhogynem felét, az arisztokrácia birtokainak nagy részét, így hát nem csoda, hogy a “magyar örökség” gyarapodott, mégpedig a felelősség elhárításával.

Trianon után megindult a felelősök keresése. Habsburgok, franciák, kommunisták, s végül a zsidók sem maradhattak ki, mivel a történelmi arisztokráciával szemben, a gazdasági arisztokrácia (melynek nagy része izraelita származású volt) nem szenvedett el különösebb veszteségeket. Ha megnézzük a felelősöknek kikiáltottakat, egyértelművé válik a náci Németország felé való közeledés, amelynek azonban egy újabb vesztes világháború lett a következménye.

Ez után következett a mi “hős felszabadítóink” 50 éves átka, az államszocializmus. Rákosi féle félelem politika, melynek a társadalom demoralizálása lett a következménye. A zsidók rehabilitálása teljesen egyértelmű lépés volt, hisz az előző rendszer ellensége, az aktuális rendszer barátja. Viszont ez a lépés az antiszemitizmust táplálta (főleg a rendszerváltozás után, összemosva a kommunistát a zsidóval), így a társadalmi széthúzást erősítve. ’56-ban ismét megmutatta a nyugat, hogy bajban ismerszik meg a barát, ők nem azok. A gazdasági problémák, ha lehet ilyet mondani, még a társadalmi problémáknál is komolyabbak voltak. Még a Rákosi éra előtt kezdődött a mesterségesen gerjesztett inflációval a nép kisemmizése, majd Rákosi alatt folytatódott az államosításokkal. Másrészt viszont a kommunista szellem ideájában, egy agrár országból kívántak ipar országot teremteni. Mivel állampolgári kötelesség volt a munka, lehetetlen volt mindenkinek valós munkát adni, ezért a gyárakban sokan “dolgoztak” úgy, hogy valódi termelő munkát nem végeztek. Az ipari mechanizmus a következő: import alapanyagból (természetesen a szovjetektől, áron felül), képzetlen munkaerő által előállított árut, nyomott áron adtuk tovább a szovjeteknek (többszörös veszteség). Az államadósság nő. A Kádár éra maximum a társadalom számára hozott egy kis megnyugvást (a Rákosi érához képest), de gazdaságilag egy cseppet sem javult, sőt a mesterségesen alacsonyan tartott árak megtették kártékony hatásukat. Az államadósság tovább nőtt.

A sokak szerint elmaradt rendszerváltozás sem teljesítette a hozzáfűzött reményeket, melynek legfőbb oka, hogy míg az ellenzékiek voltak a hivatottak a közjogi és alkotmányos kérdések megváltoztatására, addig a gazdasági szektor változásaiért az MSZMP (későbbi jogutódja az MSZP) volt a felelős. Így kerülhetett sor a szabadrablásnak is nevezhető spontán privatizációra, melynek következtében az MSZMP-hez hű “elvtársak” ingyen, vagy potom pénzekért privatizálhatták mind azt a pártvagyont, amit a Rákosi éra alatt államosítottak, ezzel megteremtve egy gazdaságilag befolyásoló tényezőt alkotó, MSZP-hez hű társadalmi réteget. Az viszont már az Antall-kormány felelőssége, hogy eme változásokat, illetve az eltelt ötven év igazságtalanságait egyetlen tollvonással legitimálták, a jogfolytonosság nevében. Ugyancsak felmerül a kérdés, hogy hogyan történhetett meg, hogy a Kádár éra végéig felhalmozott 17 milliárd dolláros államadósság az Antall-kormány alatt elérte a 30 milliárd dollárt. A választ a liberális-kapitalizmusban kell keresnünk, melynek rendszere ketté osztja a világ nemzeteit kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, melyben a nagyhatalmaknak már nem a nyílt hatalomgyakorlás a céljuk, hanem a befolyás megszerzése gazdasági manipulációk által (“gazdasági bérgyilkosok” segítségével), hogy olyan adósságokba kényszerítsék a kizsákmányolandó államokat melyet soha nem fognak tudni visszafizetni, így bármikor felhasználhatják őket politikai, gazdasági vagy katonai céljaik eléréséhez.

Magyarország haldoklik. A társadalom megosztottsága elérte a tűrhetetlen szintet. A magyar gazdaságból kifolyik a pénz. A rendszerváltozás óta eltel több mint húsz év a széthúzásról és a felelősök kereséséről szólt. Itt az ideje felfogni, mi vagyunk felelősök a saját sorsunkért, és összefogás nélkül elveszünk.

Ahogy láthattuk az elmúlt ezer év történelmének rövid áttekintése közben, az ország kilátástalan helyzetben van. Kiáltástalan helyzetekben pedig drasztikus lépésekre van szükség. Egyetlen módját látom, hogy lerázzuk magunkról az adósrabszolgaság igáját. Szükségünk van egy regionális szintű vidékfejlesztésre, hogy megteremtsünk egy erős nemzetgazdaságot, amelyben a régiók képesek ellátni önmagukat. Ezután nem marad más hátra, mint megadni a kegyelemdöfést ennek a sanyarú sorsú országnak, s bejelenteni; Magyarország megszűnik létezni, és ugyan abban a pillanatban az önellátó régióink kijelentik függetlenségüket, s létrehoznak egy szövetségi államot. Ostobaság lenne azt hinni, hogy a hitelező nagyhatalmak ezt tétlenül néznék, ezért az önellátó régiókon kívül szükség van még egy kis régióra, amely az önellátásra alkalmatlan, nem tagja az új szövetségi államnak, viszont szerepe, ha mostoha is, de nélkülözhetetlen; ő lesz az anyaország jogutódja, annak minden nemzetközi kötelezettségével és államadóságával, így megszületik a tökéletes bűnbak állam.

Joggal merül fel a kérdés, hogy ölhetnénk meg egy ezer éves nemzetet, a mi hazánkat, de ne feledjük el, ahhoz, hogy Magyarország feltámadjon előbb meg kell halnia (és nem elég, ha haldoklik).

Kiegészítés:

Ha képesek vagyunk elfogadni azt a felvetést, hogy Magyarországnak meg kell halnia, hogy feltámadhasson, az egyetlen ismert módja az államcsőd. Viszont ebben az esetben (mint egy cég csődbe menésénél) arra számíthatunk, hogy hitelezőink bekebelezik mindazt, ami megmaradt az országból. Ennek elkerülésére született az elméletem.

Vegyük példának Koszovó függetlenségének egyoldalú kijelentését (ami önmagában is rengeteg kérdést vet fel). Viszont jelen esetben ez a kijelentés nem lenne egyoldalú, hiszen mindez az anyaország támogatásával történne. De ehhez elengedhetetlen, hogy Magyarország vízfejűsége (Budapest) megszűnjön. Ezért van szükség egyrészt a regionális vidékfejlesztéshez, másrészt egy mezőgazdaság alapú nemzetgazdálkodás kiépítéséhez. Ha mindezt képesek lennénk megteremteni, akkor lehetne szó arról, hogy a többé-kevésbé önellátásra alkalmas régióink, egyidejűleg, az anyaország támogatásával kijelentsék függetlenségüket (és ezek a régiók, innentől államok szövetségre lépjenek egymással, megalkotva egy új szövetségi államot), s ami megmarad, egy törpe régió, mely Magyarország jogutódja, a bűnbak állam, amelyen a hitelezők behajthatják az adósságot (ha tudják).

Amit így kapunk, egy új szövetségi állam (pl.: Magyar Unió), melyet nem köt semmilyen nemzetközi megállapodás, nincs államadóssága, és önellátásra alkalmas.

6 Responses to Vendég Blogger…. (Népem, baj van!)

  1. laciba59 szerint:

    Én nyelvművelő vagyok, de ha lehet, inkább a “kurvaanyád”! Nem neked, hanem tőled.

  2. Zaphod szerint:

    Na jó, de legyen itt a mondanivalón a hangsúly, és nem a stíluson.

  3. laciba59 szerint:

    Ezt akartam elkerülni. Hungarobolsevik alapvetésnek nevezném, de a végét nem is értem igazán. Nyilván az én hibám…

  4. Sir Artemon szerint:

    Az a szégyen, hogy mindenki felül egy olyan provokációnak, amely a kezdetektől ott van a hatalommal – és itt igazi, és nem primitíven névleges hatalommal – bírók részéről, és évezredek óta érkezik felőlük: “OSZD MEG, ÉS URALKODJ!”

    Ami reakciót minden lépés kivált, az a megosztást erősíti. Vírus és rák. Az orvoslásban ugyanezt teszik a testtel.
    Védekezzetek már, az Istenért!

    A védekezés: EGÉSZ-SÉG = EGYSÉG.

  5. Krisz szerint:

    Neemááár. Nem kell vendégblogger!! 😛
    Az első 3 mondat és az utolsó 2 elég volt. Hungarobolsevik alapvetés odavág 😉

  6. Eliza szerint:

    [Krisz]: Egyetértek. :o)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com