Velodrom Millenáris, avagy…

Figyelj, szerintem nem sok autóbuzi van ma ebben az országban, aki kettőnél több negatívumot tudna mondani a keddi cuccról.

Egy olyan nap, ahol mindenki élvezi a helyet.  Egy olyan nap, hol minden részvevő időutazásra készült. Egy olyan nap, mikor a poszt írója ránézett az órájára, valamikor délben, és kerek-perec kijelentette, hogy magasról leszarja azt, hogy egy McLaren Mercedes fog körözni a belvárosban, mert vannak olyan dolgok az életben, mik megismételhetők, meg vannak olyanok, mik nem. És a megismételhetetlen a poszt szerzőjének pont ott volt, a Velodrom Millenárison, egy szép keddi napon. Nem szeretem a veteránokat. Illetve van egy-két olyan példány, mi után rajongani tudok, mik az autógyártás ikonjai, és ha lenne pénzem, akkor mondjuk tutira egy régi Minivel járnék, a garázsban meg ott csücsülne egy Jag E-Type, mert amikor már az összes ma gyártott vas szétrohadt a bontókban, vagy sörös dobozként folytatta pályafutását, ezen ikonok még mindig az utcán fognak futni, és emberek fordulnak majd meg utánuk mosolyogva, és titkon elképzelik, ahogy abban a korban élnek, és egy pillanatig vissza sem szeretnének térni való világukba.

Ezen a szép keddi napon szerettem az összes veteránt. Szerettem a hangulatot, az embereket, és bár kóvályogtam a felépülésből, de még a nagyon meleget is szerettem.

Kösz az egészet a szervezőknek, a veteránosoknak, a közönségnek, az időjárásnak, meg mindennek! Jövőre, veletek, ugyanott….

És akkor bónuszként itt van alig két perc a Velodrom Millenáris ketrecében, egy csodás Karmann Ghia hátán. A minőségről annyit, hogy….