Vágólap01

Auuhh…. leesett az első hó. Nem, még mindig esik az első hó. Itt az van, hogy tegnap – az előzetes előrejelzések szerint – végre pontot tettünk a cégnél egy 20 éve megoldandó problémára, és ha az elkövetkezendő 6 napban kisebb-nagyobb hibákkal, de faszán megy, akkor kibaszott nagyot alkottunk. Meg az van, hogy ezt a mondatot sem tudtam úgy leírni, hogy ne legyen benne legalább egy maroknyi hiba. Meg az is van, hogy letöltöttem egy hetes postámat, és nem volt benne semmi érdekes. Elgondolkoztam azon a héten, hogy egy ügyintézőnek viszek egy csokor virágot, ugyanis a digi tv-s előfizetésem lemondását nagyjából 7 perc alatt sikerült elintézni, miközben olyan mondatok hangzottak el, mint pl. „Ugye nem fizette be a februári számlát? Biztos? Jó, mert még akkor most fizetek is vissza” És ha már itt az első hó, így posztolnom kéne a szokásos téli naplót, de inkább linkelem, mint beillesszem, szóval ha van még a földön, ki nem olvasta volna, akkor itt megtalálja, és röhöghet rajta. Amúgy az van még, hogy a héten egy kurva hírt sem olvastam, de mivel egy gombafelhő sem tűnt fel az égen, és a beérkező számlákon sem merült fel az a gyanú, hogy a forint 200× többet érne, mint egy hete, így nem történhetett semmi olyan, miről lemaradtam.

Reggel van. Azt hiszem ezt kiélvezve, most visszafekszem aludni, mert a mai nap második fele holnap reggelig fog kitartani, így kinevezem ezt a pár órát, jól megérdemeltnek.

Ps: Amúgy azt veszem észre, hogy ezen az oldalon néhanapján totál eltűnnek a szövegek, képsorozatok. Te is észreveszed?

Uppsz, és kiegészítés!

Abban az esetben, ha valakinek lenne kontaktja a magyar discovery csapathoz, és meg tudná mondani, hogy honnan a francból lehetne beszerezni a Whale Wars (Bálnák háborúja) című sorozatot
whale-mnn_1
akkor nemcsak megköszönném, hanem pofátlanul szemérmetlen összeget is kifizetnék érte.

Facebook Twitter Tumblr

One Response to Veled mi van, semmi?

  1. szerint:

    Csak az amcsi Discovery csapathoz volt szerencsém ma. 🙂

Leave a Reply to Cancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com