Ma a kikötőben tanyázó gályára, a feljárati palló felé a következő tábla volt kiakasztva: „Ha le akarsz ülni, akkor rakj magadnak össze egy széket. Ott vannak a dobozban!”

Szóval, igen, a mai nap azzal kezdődött, hogy kicsomagoltam a lassan….. nem tudom hány éve várt székeimet. Fasza! Aszongya, a márka Office Depot, a minőség meg első osztályú. Ühhümm… Nem tudom, hogy milyen indíttatásból képzeli valaki komolyan ezt a szöveget, mikor egy – ránézésre kilenc és fél hónapos életciklusú – székre úgy írja rá az első osztályú minősítést, hogy közben neked kell összeraknod, tehát az összes harmadosztályú alkatrészt legalább egyszer kezedbe veszed, megforgatod, kicsavarod, becsavarod, tehát részesévé válsz egy komplett minőség ellenőrző folyamatnak, minek végén csak akkor nem tudatosulsz azzal, hogy a minősítés ámítás, ha mindezt vakon, és tapintásod képességét is elvesztve hajtod végre a mutatványt.

Figyelj, így én is elsőosztályú lehetek, csak le kell szűkíteni a kört, ahol…

Pénztárgép cirkusz megvan? Ha nincs, olvass utána, és képzeld magad vállalkozónak ebben az országban, próbálj azonosulni a szereppel. Röviden annyi, hogy Az egyik parlamenti köcsögnek lázár lázálmai voltak. Egy homályos reggelen hideg verejtékben fürödve gurult le az ágyról, megrázta magát, de még midig visszhangzott az álmában folyamatosan csilingelő kassza, a kinyíló, csukódó fiókjával, és állapotának üres látványával. Kiment a konyhába, felrakta a kotyogóst, és miközben nézte, ahogy a gázláng körbe öleli, nyalogatja a fémet, megvilágosodott. Hát persze, a kassza! Nem az a baj, hogy üres! Ahhoz még nem nyúltunk! – gondolta, s így két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt szélviharként söpört ki tudatából a lelkiismeret furdalás szikrája – mi csak a csórók képessége, ugyebár – , másrészt megteremtődött az ötlet arra, hogy miként is lehetne becsorgatni pár fillért a kiürült államkincstárba.

Ment is a főnökhöz nyomban! Az meg a szokásos modorával odadobott egy „Akkor csináljátok meg hozzá a törvényt minél gyorsabban”-t, és a szokásos módon, nulla gazdasági/piaci tanulmányokat nélkülözve megszületett a törvény, mivel – akkor még nem tudván, mert buták, mint a segg – két legyet is ütöttek egy csapásra. Egyrészt beszaratják a népet, kik majd egy kicsivel majd többet ütnek be a pénztárgépekbe, másrészt megjelentek a lobbisták, kik zsíros összegekkel támogatják a pártot, ha a törvényi szabályozások jó felé hajlanak, és a legfőbb, jókor.

Ha összehasonlítod a trafikbalhéval, akkor kísértetiesen hasonló a sztori. Ott a pályázat lezárta előtti hatodik napon (ebből két nap hétvége volt) jött ki a jelenlegi szabályozás, szóval akik addig nem léptek, mert lehetetlen volt számukra a pályázati kiírás feltétele, azoknak az utolsó pillanatban már idejük sem volt lépni.

Itt decemberben kihirdették, hogy tavasztól mindenki online. Erre felröhögött a világ, mert hogy az lehetetlen, de elkezdtek gályázni a projekten. Majd látva, hogy már akkor hülyeség volt a dátum, mikor először valakinek a fejében felötlött, eltolták a bevezetést, viszont még mindig nem volt tisztázott a működési környezet – azok számára, kik nem lobbiztak eléggé, természetesen. Húzni az időt nem nagyon lehetett, jöttek a konzultációk (hahaha), majd a fejlesztők elkezdtek fejleszteni. Mit ád isten, mikor már szinte minden gyártó ugrásra kész volt a bevezetés kapcsán, jön az engedélyeztetés, illetve nem jön, mert az engedélyező közli, hogy ohhh…jajjj… mi még ezt is kérünk, meg azt is, de nem úgy, mert amúgy. Ki marad talpon? Ki az amúgyot már tavasszal tudta. Azaz egy cég. 40 milliárdos piac. Szupi üzlet! Mennyivel is nőtt a fidesz kampánykasszája? Lehet tippelni…

És mi a bónusz? Hogy van ellenzék, ki erre az ügyre – szokásos mód – rászabadítja a legidiótább pártkatonákat, kik még beszélni sem tudnak. Eddig azt hittem, hogy a Vágó Gábornál nincs lejjebb. Nálam ő volt addig a mélypont, míg meg nem ismerkedtem Csárdi Antallal, ki az lmp választmányi tagja, és fogyasztóvédelmi szakszóvivője. Ha ezt a videót (klikk…)– mit nem ágyazok be, mert akkor ez a blog eresztékeiben kezdene nyikorogni – meg tudod nézni egyben, anélkül, hogy kikapcsolnád, lenyelnéd az öklöd, vagy hajad tépve, sikoltozva rohannál ki az utcára, s vetnéd magad egy aratógép elé, akkor fizetek egy sört! Ha akár egy tized százalék esély lenne arra, hogy egy ilyen valaha beleszólhatna a kormányzásba, akkor másnap kitörölném az összes orbánellenes posztomat, és belépnék a fideszbe. Szóval, az ilyen hülyék, kik maguk sem tudják elmondani, tulajdonképp mi ellen küzdenek, simán elérik, hogy az ember legyintsen ezekre történetekre.

 

Ha nem jelentkezem többé, az nem azt jelenti, hogy megjelent a nagy fekete autó a ház előtt, és bevittek elbeszélgetésre, minek témája a rendszerellenesség, hanem porrá égtem a napon, Kecskeméten. Vagy a hőgutától, vagy azért, mert a fejemre esett egy repülő….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

31 Responses to Van székem, politika, miegymás….

  1. Sir Artemon szerint:

    Megvan a George Clooney-s Batman, amiben a Jim Carrey alakitja az orult tudost a teves agyelszivo geppel? Na, ma ejjel azt almodtam, h Bajnai Gordon jott el hozzank teara. A mamam hivta meg, hogy udvarolhasson nekem. Tobbszor is. Igazi gentleman volt. Politikara nem emlekszem, de a 3. randi utan total vonzo pasi lett. Szoval, most ott tartok, hogy ha ma ejjel megkeri a kezemet, hozzamegyek. Na, ennel jobb kampany nem kell, es csak par alommanipulator saman kell hozza. 😀

    • Zaphod szerint:

      Ez volt a 666. komment, szak szólok… 😉 Te is tudod, hogy ezt nem holmi álommanipulátor okozta. Beszéljük csak ki, hogy te és Gordon… Szóval, hogy is volt, mikor igazi gentlemanként üzemelt? 😀

      • Sir Artemon szerint:

        Nem sokra emlékszem. Csak érzeteim maradtak. Sokat beszélgettünk, sétáltunk. Kezdetben totálisan visszafogott volt. Nyugodt, konszolidált, kellemesen hűvös, mégis melegséget árasztó volt. Elsőnek semmi mélyebb benyomás, aztán egyre fokozatosan mutatta meg a benne rejlő férfias erőket. Komolyan mondom, a végén olyan erő sugárzott belőle, amire teljesen reagáltak a női ösztöneim. nagyon fura volt. Pláne azért, mert hogy nem igazán érdekelnek ezek a politikai kérdések, a napokban meg azt sem tudtam, melyik bolygón vagyok, annyit melóztam, hétvégén is.

        • Krisz szerint:

          Még gyakornokként majdnem kávét főztem neki B-) (a vendége kért, ő nem). Cuki mosolya volt és mélyre hatoló pillantása. Akkor még nem volt miniszterelnök…

          • Sir Artemon szerint:

            Akkor lassan megalapíthatjuk a Gordon is The Sexiest Politician Fan Club-ot, és tehetnénk fel fake képeket az arcát meztelen férfiak testére aplikálva. Csinálhatnánk fészbuk közösséget a Gordonnal álmodók, vagy majdnem kávét főzők számára, és így lehetne a kisfiús mosolyával, és a rejtett férfi erőivel forradalmat csinálni. Úgyis, mi nők nyerjük meg az összes háborút.

            • Zaphod szerint:

              Igényeljek nektek domain nevet, valami Gordonos, erotikus, rajongói klub címmel? Úgyis napi levelezésben vagyok a domain szolgáltatómmal… 😉

              • Sir Artemon szerint:

                Ja. Csinálunk egy wp blogot rá. Te fogod csinálni a motort alá. :-p

                • Krisz szerint:

                  Ugye tudod, hogy a fake képek mellett fan fiction-ök (szigorúan 18-as karikával 😛 ) is kellenek ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket?

                  • Sir Artemon szerint:

                    Hat, a photoshoppal meg csak elboldogulok, de rajzolni nem tudok. Viszont, ha lesznek rajongoink, talan lesz kozottuk rajzolo is. Csak lepesenkent! 😉 Mar kerestem is Gordonrol kepeket, hogy a fejet ki lehessen vagni. Viszont a ferfi aktjaim elszalltak anno a vinyommal. Szoval, ebben kellene segitseg. Kerdes, csak Gordonra osszpontositsunk,vagy betehetem Sam Seabornt is aki a vilag legszexisebb politikusa. Igaz, csak fiktiv karakter. De igy garantalhatnank a politikamentesseget. Na?

                    • Krisz szerint:

                      Megnéztem, ki ez a Sam Seaborn. Jöhet! De csak mert ikertestvére Robert McCallisternek 😀 Gordonnak biztosan találunk valami méltó testet. Vagy majd Zap fotóz nekünk férfiaktot. Van az a pénz 😉

  2. Sir Artemon szerint:

    Oké, Robert McCallistert is a legszexisebb politikusok közé választottuk. És Ő már szenátor! Szóval, kezd elég jó lenni a felhozatal eddig. Zap-ot arra fogjuk kérni, hogy paparazzizza Gordont, mert elég hülye fejekkel van fotózva, pedig alapvetően egy igen sármos pasi, és biztosan vannak olyan pózok is, amikben úgy tartja a fejét, meg az ajkait, hogy az szexisnek hat, és ráaplikálható egy-egy aktra. Egészen lelkes lettem, hogy meztelen pasikkal teli blogot fogunk gyártani. 😀

    • Sir Artemon szerint:

      Ez nagyon cuki ;D

    • Sir Artemon szerint:

      Ja, igen, és már vannak ilyen téma koncepcióim is. Pl. a Gordon az a Gondor anagrammája, ebből fakadóan biztosan lesz egy Gyűrűk Urás sorozat, ahol különböző harcos, és tünde cuccokba fogjuk öltöztetni, háttérben Minas Tirith-szel. És persze Flash Gordon cucc sem maradhat el, mert hogy Gordon, az Gordon, és a piros most amúgy idén divatszín, és nagyon jól állna a kék szeméhez. Arról nem is beszélve, hogy szerintem még hasonlítanak is egymásra!

      • Sir Artemon szerint:

        Ja, és egy klasszikus Gordon Ramsay (kihúzva) Bajnai, a meztelen szakács kollekciót sem hagyhatjuk majd ki! Vagy Ultimate Political Course címen írhatnánk egy politikai szakácskönyvet is. Az is nagyon csajos lenne. Főleg arról szólna, hogy a politikai manipulációval hogyan rontjuk el az emberek szájízét, és hogy mikor melyik politikai beszédet javasoljuk mérgezési tünetek előidézésére. S persze, azon ritka pillanatokat is számon lehetne tartani, amikor valaki végre a realitásról beszélt, ezzel betömve a szánkat.
        Esetleg Politikai Beetetés címen horgász rovatot is indíthatnánk, hogy bizonyos világból kiábrándult csendesőrült férfi társaink is olvasóközönséggé avanzsálódjanak. Lehetne mindenféle gumicsizmás-meztelenes-vizes aktokat is betenni hozzá, hogy a csajok is élvezzék. Majd még ötletelek.

    • Krisz szerint:

      Már elnök is 😀 http://m.cdn.blog.hu/mu/musorvizio/KKennedy1.jpg
      Hát van ennél feljebb? 😉

  3. szerint:

    Hmm… politikusok aktjai nem érdekelnek, de Zap, ha tényleg aktfotózásra adod a fejed, tudnék adni egy listát írókról, akikhez bekopoghatnál.
    Elsőnek mindjárt ehhez a palihoz 😉

    • Sir Artemon szerint:

      Na, mármost. A dolog lényege az, hogy ezek olyan művészi fake képek lesznek, amin csodálatos bácsik meztelen teste, csodálatos politikus bácsik fejével lesznek kiegészítve. Merthogy egy politikus ne vetkőzzön, tegyen szert előnyre azzal, hogy okos, meg határozott, és az igazságot képviseli. De mivel ezek ma nem értékek a mai világban, így olyan értékekre helyezzük a hangsúlyt – természetesen igazi értékek megmentése érdekében -, amely a mai világban tendenciózus. Ez a lényeg. Jössz itt nekem okos és izgalmas életű írókkal, ezzel teljesen aláásod a forradalmunkat… Ehh. 😛 😀

      • szerint:

        Jaaa. Hát tudod, nekem más a koncepcióm. Van ez az örömcentrikus pártom. Na, oda pont okos, izgalmas életű, és hmm… (remélhetőleg) jó testű írók valók.
        Szóval még nem késő csatlakozni, mert szerintem ezekkel a buherált képekkel messzire nem juttok. 😉

        • Sir Artemon szerint:

          Ja, de most itten magyar forradalmat kell csinálni ám. Az intellektualitással nem sokra megyünk ebben az országban. A választók többségének küszöbén ez nem jut át.

          • szerint:

            Azér’ kell az aktkép. Mitnemértessz????? 😀 😀

            • Sir Artemon szerint:

              Nem röhög, ez egy komoly blog! 😛
              Ja, hogy az író aktja! Értem! Csinálunk róla is fake képet. Nem gond. 😉

  4. Zaphod szerint:

    Bekopogtatok ide, a női napozóba, és annyit szeretnék veletek közölni, hogy tulajdonképp igen, van az a pénz, amiért én elkezdenék férfi aktokat fotózni.

    Csakhogy ti, egész életetekben nem fogtok összesen látni annyit! 🙂

    Vagy, ha összeszedtek szeptemberig 1,6 millát (ennyibe fáj a Kili megmászása), akkor, és duzzogva….

    • szerint:

      Idén sajna nem mászol, de jövőre, ha megnyerjük a választásokat, miért ne? Csak ne halj ott, mert nem akarok a Himalája só rózsaszínjében rád gondolni. 😀 😀

    • Sir Artemon szerint:

      Vazze, 1,6-ból 4-en megmásszuk! Van egy házaspárom, akik járnak hozzám, ők ketten megúszták a feléből… 😛

  5. szerint:

    Beszarás. A Fekete Lyuk Projekt a Himaláján. 😀 😀 😀 Nem röhög! Ez egy komoly blog. Na detélleg, onnan írunk blogot. Ha azzal se nyered meg a Golden Micsodát, ház semmivel.

  6. Zaphod szerint:

    Egész egyszerűen meg vagyok rökönyödve azon, hogy mennyire nem tartjátok tiszteletben azt, hogy ez igenis egy komoly Blog! Elképesztő…..

    Na figyeljél ide, te Artemooon, Sír!

    Ha valaki(kik) azt állítják, hogy ketten, 800-ból, végigjárják azt, amit én tervezek, akkor ők nem véletlen járnak hozzád, ugyanis az lehetetlen. 😉

    15 nap, itt az útleírás. „>
    Alaphangon 1 millka, plusz a költőpénz. Ehhez hozzá jön a felszerelésed, mivel az 5900-as Kilit nem lehet megmászni strandpapucsban az elkényeztetett európai kis nyavalyásoknak, szóval ha egy – már használható – túrabakancs 50rongytól indul, akkor a komplett cucc 200 alatt nem áll meg. Ehhez hozzáveszem a felkészülésre szánt időt / pénzt, akkor ott vagyunk, és ha marad, akkor az meg megy a rehabilitációra… 😉

    Egyébként igen, meg lehet úszni olcsóbból. Lehet, még a töredékéből is. Akkor, ha már több ilyet végigcsináltál, lefaragsz valahogy az utazási költségedből egy százast, ismered a helyet, a vezetőket, vadőröket, magát az egész ottani világot, oda mész aludni, ahol találsz helyet, az sem baj, ha makogsz egy két, három ottani nyelvjárást. Ez a legigazibb utazás, mit el lehet képzelni, csakhogy én egyik, felsorolt paraméternek sem felelek meg, és még ismerősöm sincs (már) ki ennek megfelelne.

    Még egy eszembe jut, azt pedig nem más, mint ha úgy megyek, hogy én vagyok a túravezető. Na, akkor aztán még fizetnek is azért, hogy Afrikába, és olyan helyekre járjak, hol nagyjából igazi minden.

    Nah… 😉

    • Sir Artemon szerint:

      Oke, osszehozlak veluk, meg egy masik pasival, es a hegymaszo haverjaimmal. De cserebe aktokat akarok! Pucer, gyonyoru, ferfias ferfiakrol! Izleseset, finomat, izgalmasat, szinvonalasat. ;-)P

      • Zaphod szerint:

        Oké! Jövőre összehozhatsz velük!

        3 hét, első a Mount Kenya (Point Lenana 4905m), majd jöhet a Kili (Uhuru 5895m), aztán irány nyugat, a Viktória vízesés – ott kb. fél napon keresztül férfiasan bőgök – majd lazításképp egy kis Zanzibár.

        Maaaajd ha visszajöttem! És túlélem, ha fotózás közben lenyelem az öklöm… 😀

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com