Az rendben van, hogy feltalálod a térugrást, és ripsz-ropsz, meggörbíted a teret, azt az Alfa C(K)entaurinál találod magad. Oké, rendben. De hogy navigálsz? Hogy fordulsz balra? Mármint, politikai felhang nélkül?

Mert mi van, ha az érkezési pontod pont egy kisbolygó felszíne alatt 600 méterre helyezkedik el? Ciki belepukkanni egy szikladarab közepébe, ahonnan még a sikolyod sem hallatszik ki, főleg azért, mert nem lesz időd sikoltani, meg egyébként sem terjedne a hangod (nem úgy, mint egy TIE vadásznak…). Tehát, előbb navigálni kell. Ez megint ciki, mert előbb fel kell térképezned az a cuccot, mi folyamatosan mozgásban van.

Olyan, mint ha Orbán Viktor egy szép csütörtök reggelen elindulna a parlamentbe a felcsúti megastadionban elvégzett kocogását követően, és a megcélzott objektum az indulás pillanatában 48 km távolságban lenne keletre, majd menet közben távolodna, és irányt is változtatna, majd amikor már megtett 47e kilométert, és még mindig nem ért oda (ekkor elkezdesz hinni istenben….), akkor feladja a harcot.

Szóval, fel kell térképezned. De mivel? Hiszen a leggyorsabb térképészeti „látcső” sem gyorsabb a fénynél, így azzal a szituációval szembesülsz, hogy a föld mellett „állsz” a zűrben, és beütöd az iGO-ba, hogy Alfa C(K)entauri, erre a cucc kiírja, hogy útvonaltervezés, egy pillanat…bipp…bippp… Rádióhullámok kiküldése, és várakozás a pontos helyzetértékelésre..biippp…bbiipp..… Türelem…bbiipppp..bipppp… Tervezés ideje…..bip…. Várj kilenc évet.

Viszont egy jó dolog van benne. Olyan távol nem lesznek telefonhívásaid. Így nyugodtan megírhatsz egy posztot anélkül, hogy folyamatosan csörögne ez a szar, mert nincs olyan fontos közlendő a földön, amiért a hívó négy és fél évet várna a kicsörgésre.

Facebook Twitter Tumblr

3 Responses to Töpreng…

  1. Sir Artemon szerint:

    Ne aggódj, mire eljutsz idáig, addigra az ismert univerzum minden pontjáról alapos feltérképezést fogsz kapni egyéb, más, nem földön született, intergalaktikusan utazó lényektől. Bár, attól még lehet földönkívüli, hogy itt a Földön született, és lehet intergalaktikus utazó akkor is, ha még sosem hagyta el a Földet. És lehet róla térképe is, meg igoja. Tényleg, ez per definitionem alapvetően mit jelent: Földönkívüli?
    Szóval, a kérdés jogos, és elmés. Az a következő kérdés, hogy ha valamit nem fénnyel mérünk, akkor mivel lehet mérni másképpen. A kvantumfizika erre találta fel a spin párokkal való kommunikációs vizsgálatokat. Bár értenék hozzá, mert akkor mindjárt lökhetném a sci-fi science oldalát is…

  2. bkriszti24 szerint:

    Itt már csak egy Útikalauz stopposoknak kézikönyv segíthet. 🙂

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com