Azon töprengek egyébként (mert a francnak sincs kedve dolgozni), hogy az idén kaptam valakitől egy mondatot, hhhmmm…. ajándékba? Szóval ehhez nyúlok vissza mostanság, mert ez, és még pár hozzákapcsolódó dolog átlendít azon, hogy elkezdjek gondolkozni totál felesleges dolgokon, de az utóbbi pár hétben ezt egyre többször kellett megtennem.

Valamit tenni kéne ez ügyben.

Lehet, magamra kéne tetováltatnom. Bele a retinámba hogy mindig ott lebegjen a szemem előtt.

Jut eszembe! Múlt héten, valamelyik éjszaka egy Hankis interjút úgy vezettek fel, hogy a címe az lesz, „Az élet értelme”. Nah, mondom ezt megvárom, és már bekészítettem a virtuális tollam, hogy elkezdjek jegyzetelni, erre megjelenik az öreg, és elkezd politizálni. Másfél percig tudtam hallgatni.

Észrevetted, hogy politikáról sem írok mostanság?

Erről megint eszembe jut valami! Ha még egyszer…. (Utálom, ha így kezdődik egy mondat…) Legközelebb, ha valaki bátorkodik meghívni bármiféle olyan eseményre, bármiféle csatornán keresztül, mi bármely magyarországi, vagy nem magyarországi párt égisze alatt szerveződik, azt nemes egyszerűséggel elküldöm a picsába! Még mindig nem vagyok hajlandó sehová csatlakozni, és nem is leszek. Három év múlva úgy adom le a voksom, hogy lekérem az összes induló választási hazugságait, és amelyikben először szerepel a költségvetési tanács, az alkotmánybíróság, a médiatörvény, a nyugdíjrendszer, az alkotmány – és még az a sok minden, mi jelenleg nem jut eszembe, és amiről álmodni sem mernék -, visszaállítása, arra behúzom az ikszet, még akkor is, ha két feje van a választható képviselőmnek.

Addig pedig takarodjon ki mindegyik az életemből!

Még múlt héten azt vettem be az elintézendő dolgok közé (miből már most van annyi, hogy tudom, a tizedénél feladom, mert köszönöm, de nem megy, mindenféle energia és hozzáállás, meg motiváció hiányában), hogy folytatom a Klikk magazint, mert abból is egy csúfos bukás lett, hála magamnak. De nem, egyszerűen nem megy. Viszont az benne a jó, hogy szinte elévülhetetlen téma, szóval akár nyugdíjas koromban is írhatom tovább…. Micsoda optimizmus, hééé! Nyugdíjas?

Főbb híreinket olvashatták, a lényeg úgyis hó végén jön, addig el nem tudom képzelni, hogy bárminemű értelmes gondolatot ide meg tudok osztani, most pedig ki lehet kapcsolni a készüléket, és…

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com