…akkor, ha két olyan figurába is beleszaladsz, mint én, tegnap. Az egyik egy a Szalai Ádám nevű focista, ki végre kiállt a nyilvánosság elé, és…

Hozzáteszem, hogy a focival utoljára akkor kerültem szoros kapcsolatba, mikor úgy hatévesen kivittek apámék egy fradi meccsre az üllői útra, és nekem 90 percen keresztül azt kellett kiabálnom, hogy „Fúj bíró!” , mi meghatározó élmény volt fejlődésem során, így többé futball labda közelébe sem mentem. A másik szoros kapcsolat jó pá évvel később volt, mikor futballista srácokkal mentünk inni szórakozni. Sokszor. Mert úgy akkor még nem gondolkozik az ember gyermeke. Egy ideig. Aztán elkezd. Aztán rájön, hogy egyikből sem lesz egyetemi tanár, sőt, néhányuknál még az Activity nevezetű játék kártyáin lévő szavak felolvasása – értelmezéséről nem is beszélve – is nehézségekbe ütközik. Aztán eljut az ember gyermeke arra, hogy mindez már nem is olyan vicces, így ennek az időszaknak is meg kellett szakadnia.

… végre kimondta azt, amit már évtizedek óta ki kellett volna mondani. Nincs magyar futballista. Nincs képzés, nincs elhivatottság, fegyelem, odaadás a sport iránt, úgy edzői, vezetői, mint játékos szinten, szóval ne szopassuk már a népet. Pár hete épp egy NFL meccs dzsalt a képernyőn, és az egyik hosszúra nyúlt reklámszünetben a távirányító után nyúltam, majd egy magyar focimeccs villant fel előttem, ahol 20 ember kóválygott a pályán, és a „támadó” (köhöömmppfff…) csapat tagjai azzal voltak elfoglalva, hogy a saját kapusuknak passzolgatták a labdát. Namost, ez a 20 pali, egy amerikai futball egyetemi csapatában, a vízhordó szerepét sem tölthette volna be.

Hétvégén a Lousiana-Monroe és a Texas State egyetemi csapatoknak a Jim Wacker Field at Bobcat Stadium adott helyet. Mintha itt kimennél Dombóvár alsóra, ahol az ottani sulis focicsapat a bonyhádiakkal csapna össze. A kettő között az a különbség, hogy az egyiknek egy 30ezres stadion állt rendelkezésére (valószínűleg teltházzal), a másiknál meg kint állsz a füvön, 28 nyugdíjas pajtásoddal egyetemben. A kettő között még annyi a csöpp különbség, hogy odaát, abban a mocskos kapitalista, szutykos, rasszista, republikánus, dug szeszfőzős dagonyában a közönség csúnyáúl büntet, ha a kölykök elkezdenek lézengeni a pályán. És abban a mocsok kapitalista, stb. dágványban a közönség határozza meg a létét a focinak. Ha ők nem szórakoznak jól, akkor nincs 30 ezres stadion. Itthon pedig Dombóvár meg Bonyhád addig rúgja a labdát, míg van pálya, mez, labda (így, vagy úgy, de kormányzati támogatással), és töktotálmindegy, hogy mit teljesítenek, hiszen kit érdekel, hogy 28, vagy 82 ember látja azt a 90 percet, az a lényeg, hogy legyen foci, mert az nemzeti érdek. Szeressük. Eltökélten. Akkor is.

És erre volt olyan ember, ki kiment. És nézte. Biztos olcsó volt a szottyi, vagy menekülnek az asszony elől. Más oka nem lehet annak, hogy ezzel kínozza magát az ember gyermeke, vagy legalábbis nem jut eszembe. Ezzel addig nincs is baj, míg nem az én adómból megy erre pénz. Leszarom. Sosem néztem, nem is fogok rászokni. Viszont közvetve, meg közvetlenül, ezeket a seggeket én fizetem. Az én adómból támogatják, építenek stadionokat, az általam megvett termékek árának egy része az ő zsebüket hizlalja, szóval akkor is közöm van a focihoz, ha egy kurva percet nem nézek az egészből.

A másik, meglepő figura, az a Gőgös Zoltán nevezetű, MSZP-s arc, de arra térjünk vissza később… Szerintem megfáztam valahol. Szerinted?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com