Ha én történész lennék, akkor ámulva nézném azt, ami itt folyik a határaik között. Nem! Ez ostoba mondat volt!

Ámulva nézném azt, hogy az aktuális hatalomnak miként forognak a fogaskerekei ebben az időszakban. Sőt! Párhuzamot vonnék. Nem mennék sokat vissza az időben, csak úgy 70évet. Hogyan van halálra ítélve egy többfrontos háború, minek világuralmi céljai vannak, és mennyire lehet sikeres egy többfrontos háború, mi egy ország határain belül zajlik, és a hatalom fitogtatásáról, és bebetonozásáról szól?

Mert ha nem történész, hanem egy űrlény vagyok, és véletlen ide csöppentem volna 3évvel ezelőtt, más dolgom sem lett volna, minthogy figyeljem a történéseket, jegyzeteljek, elemezzek, belenézzek a történelemkönyvekbe, és levonjam a tanulságot, megfejtsem a rejtélyek-rejtélyét, kigyúljon homlokomon a 100wattos izzó, jelezve, megvan, a 42 nem más, mint….

Volt egy Hitlerünk (500 könyv szól arról, hogy nem csak egy Hitlerünk volt, de ez most nem releváns), ki úgy döntött, hogy elindul gyakni. Elment egy kicsit keletre, majd felment északra, ezt követően jött a nyugat, lement délre, majd miközben már mindenkit jól felidegelt, megint keletre fordult, és jócskán eltávolodott az anyaországtól. Mi volt neki a baja? Egyrészt nem voltak teleport – O – matái, így a mozgása pont annyira korlátozott volt, mint amennyit a tankjaik tudtak haladni. Szóval lehetett arra készülni, hogy melyik sarkon fordul jobbra. A másik problémája – azon kívül, hogy megőrült – annak az infrastruktúrának a kialakítása, mi folyamatosan hadi, meg nem hadi anyagokkal látta volna el a csapatokat. Ezeket meg lehet szakítani, eltévedhetnek, elsüllyedhetnek a mocsárban, a homokban, befagyhatnak a repülők üzemanyagtankjai, és még millió változó. Szóval, ha nincs kaja, cipő, meg már golyó sem, akkor jócskán romlik a morál, minek elkerülhetetlen végeredménye a feltett kézzel gyalogolok haza 5000 kilométert, mi igen csak megterhelő nem csak a szervezetnek, de a léleknek is.

Miért hatalmas ötlet itt, egy országon belül, többfrontos villámháborút vívni? Hogy az van e? Naná!

De mi a cél? Az ország jobbá tétele? Adósságcsökkentés? Multik visszaszorítása, és ezzel a hazai termelők, kereskedők renoméjának visszaszerzése? Munkahelyek teremtése? Az ezer éves oktatási, TB, nyugdíjrendszer gyökeres átalakítása? A kormányzat harácsolásának minimálisra csökkentése? A korrupció megsemmisítése? Önkormányzatok, megyék fejlesztése, átlátható működtetése?

Ugyan, dehogy! Ebből nemhogy eddig nem láttál semmit, de még azt az utat sem látod, amin elindulnának. Pedig a cél az fontos. Az pedig hosszú távú. Mindenki tudja, hogy négy év kormányzása, mi jobb esetben is kettő, nem elég semmihez. Ha ezt még megfejeljük jókora hatalomvággyal, megsegítjük pokoli jó pókerjátékosokkal a háttérben (!!!), akkor egy zseniálisan kivitelezett háborúhoz jutunk.

Tehát, mi a legnagyobb akadály egy országban, minek léte megkeseríti az, hogy kikiáltsuk a királyságot, visszahozzuk a halálbüntetést, vagy mondjuk azokat a lépéseket miket megteszünk, bebetonozottá váljanak a történelmünk egy hosszabb időszakára?

Mondjuk ki egyszerre: Alkotmány.

Ő az a papírdarab, mi elmesélheti, egy kormánynak meddig terjed ki a pofátlansága egy országban. A kezdetektől fogva az legyezgeti kormányunk, hogy itt az idő az átalakításának. Ez igaz. Csak az nem mindegy, hogy mit írunk bele. Főleg az, hogy miként fogadja ez a népnek nevezett izéé, ki felett majd gyakorolhatjuk új alkotmányos jogainkat.

Innentől el kell indítani egy olyan – általam többfrontos háborúnak nevezett bulit – minek végén már annyira összezavartuk az embereket döntéseinkkel, hogy ők inkább hátradőlnek, mert nem bírják követni az eseményeket.

Tehát, meg van az alkalom, hogy egy hatalmi csoport párt kétharmados többséghez jusson. Innentől le kell törni szarvakat. Méghozzá párhuzamosan, úgy, hogy a sajtó foglalkozzon a témával. Ez fontos! Hiszen ő a hírnők. Meg kell szerezni a legfőbb ügyészt, a köztársasági elnököt, a választási bizottságot, le kell törni az alkotmánybíróságot, a szervezetet, mi felügyeli, illetve segít a törvényhozások rövid, és hosszú távú költségeinek megállapításában (Költségvetési Tanács) el kell söpörni, kell valami nagy botrány, mondjuk a magánnyugdíjak államosítása, és a bonusz, a sajtótörvény. E mellett még kell pár100 villámtörvény, mit már sem az emberek, sem a sajtó nem tud befogadni. Nem is lehet.

Látod, mennek északra, délre, keletre, nyugatra, a holnapi irány szinte meghatározhatatlan, nem ismered a csapatmozgásokat, és már a lehetséges cél sem foglalkoztat. És milyen jó az időzítés. Szinte párhuzamosan hozunk döntéseket, nem hagyva időt arra, hogy bárki fellélegezhessen. A hírvivőknek meg előre lenyomtunk egy jobbhorgot. Amikor elérkezik az idő, hogy a legfőbb papírról való tanácskozás, döntés elinduljon, előre le van zsírozva az összes botrány. Jön ugyebár a nyugdíjpénztári kifizetés, ezzel egyetemben az emberek döbbenete, mit a világ ellen lehet fordítani sajtótájékoztatókon, és életbe lép a sajtótörvény, egy pár húzósabb bűnetetéssel, mi az sem baj, ha jogtalan. Ismét felbolydul, a már alig bolydítható nép, ki elfáradt, hogy egy év alatt ide- oda kapkodja a fejét, ki a lényegre nem tud koncentrálni eléggé. És akkor megszületik az e nélkül megszülethetetlen alkotmány, mi talán azt is túléli, hogy nem lesz róla össznépi Ámen.

Ez innentől fogva nem más, mint egy megnyert háború.

Zseniális!

One Response to Többfrontos háború

  1. Vandál szerint:

    Bocs, nekem Hitlerről ez ugrott be… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com