… elvtársam, harcostársam, leendő királyom!

A mai naptól elmondhatom neked, hogy megjelenésemmel, és aláírásommal igazoltam azon tényt, miszerint NEM fogom neked odaadni a 12év alatt összegyűjtött, kamatozott nyugdíj megtakarításomat, mi… – és most kivételesen, és tényleg kivételesen, hiszen pasi nem beszél pénzről – …nek összege 5763423.28 forintra rúg.

Amit 20év alatt elbasztatok, és amiben NEKED is jelentős részed volt, azt én nem vagyok hajlandó finanszírozni arra a pár hónapra, míg világgá nem szórod. A munkáltatóm adót fizet a jövedelmem után, én adót fizetek a jövedelmem után, és tulajdonképp már csak a levegőért nem adózom nektek duplán, és tankolásokként is min. 5000 forint üti a markotokat.

A 16%-os, egysávos SZJadódat a hajadra kenheted, illetve majd biztos számon kéri tőled az a pár millió ember, ki rájön arra, hogy ezzel csúfosan megszopattad őket, és kik pont abból a rétegből kerülnek ki, kiknek a legnagyobb szüksége lett volna a segítségre.

A média sem felejt, a bloggerek sem maradnak kussban, az alkotmányőrzőknek sem lesz gond a hosszú távú memóriájával. Mint ahogy az a majd’ egymillió devizahiteles is megőriz emlékezetében, talán örökre.

Amikor kénytelen leszel elhagyni a trónodat, akkor remélem már meg van az a messzi távolban lévő sziget, hova nyomtalanul elslisszolhatsz, mert itthon veszélyes lesz a helyzet, mikor kiderül, hogy mit hagytál magad után.

Drága Viktor, barátom!

Köszönöm neked a segítséget! Megismerhettem azt az időszakot, mikor nem a sajtó felügyeli a kormányt, hanem a kormány a sajtót, magyarország köztársasági elnökét elnevezhettük a nemzet tollának, megtudhattam azt, hogy mit éltek át déd-, nagyszüleim az 50-60as években.

Ezen tapasztalatok nélkül szegényebb lettem volna. Ezen tapasztalatok hiányában számomra ugyanúgy közönybe fulladt volna az eljövendő választások pillanata, mint a legutóbbi.

DE NEM!

A döntéseiddel, a viselkedéseddel sikerült szerezned EGY olyan embert, ki három év múlva roppant sokat fog azért tenni a képességeihez, lehetőségeihez mérten, hogy TE, Drága Viktor, kitakarodjál onnan, ahol most roppant jól érzed magad.

Legmélységesebb Tisztelettel!

Zap

Ps: Tudod mi volt a gáz?

Nem tudod, ezért elmondom.

A nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfélszolgálata egyrészt olyan beléptető rendszerrel dolgozik, mintha repülőre akarnál ülni. Már-már ott tartasz, hogy megnézed a járatszámokat. Majd a paraszt nem szól, hogy húzzál át az épület túloldalán IS elhelyezett üfsz pulthoz. Neeem. Beállsz a nyuggerek közé, nézed a tömeget, bámulsz ki a fejedből, elgondolkozol arról, hogy talán kellett volna hozni hidegélelmet, vagy legalább kávét termoszban. Majd amikor már 10. perce toporogsz a sorban, akkor eljutsz egy oszlophoz, ahová ki van írva, hogy neked, de csak neked, az üfsz pult a kégli túloldalán helyezkedik el. Sebaj, át a túloldalra. Ott egy, azaz egy darab nő osztja az észt telefonon, majd kapsz egy cetlit, és….

Na most figyelj!

Abban a pillanatban már ablakhoz is kerültél, majd kettő perc múlva távozhattál az épületből.

Megmagyarázom ezt, ha nem értenéd. A mai magyarországot, illetve az itt élő embereket sikerült olyan helyzetbe hozni, hogy egy vállvonással elintézik azt, ha a kormányuk komoly összeget akar tőlük ELVENNI.

Sőt!

Még örülnek is neki, hiszen kézpénzhez jutnak. Hogy mennyihez, azt sem ők, sem a kormányuk nem tudja még pontosan, de a lényeg a csáberő. Pénz kerülhet a kasszába, lehet belőle kenyeret venni, kifizetni az elmarad számlákat, venni a gyereknek biciklit, építeni a szobába kandallót, mindent gyorsan elszórni pár nap alatt.

És az a baj, hogy el sem tudod őket ítélni rendesen. Le sem lehet őket idiótázni. Kényszerhelyzetbe, vagy vélt kényszerhelyzetbe került embereket fosztanak ki totálisan.

(m)agyarország 2011. január

Facebook Twitter Tumblr

5 Responses to Tisztelt Viktor, Drága barátom,…

  1. Krisz szerint:

    Én még tegnap, távozásom előtt 1 nappal nyilatkoztam, de tök simán ment, portás, sorszámosztó hölgyek készségesek, türelmesek voltak. A Váci úton voltam. Te hol?

  2. Zaphod szerint:

    @Krisz: Én a Fiumei úton voltam.

    Te még nem vagy a világ másik felén? Mi ez a lógás? 😉

  3. Krisz szerint:

    Reptéren ülök. Egy óra késéssel indítanak, faszkivan

  4. Zaphod szerint:

    Majd holnap jön a górcső…. 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com