Te barom!

Most komolyan, beszélgessünk úgy, mintha két értelmes ember állna egymással szemben, kikben nyomokban sem fedezhető fel az a reflex, hogy hazudunk egymásnak, mint a vízfolyás.

Felejtsük el a tegnapi megnyilatkozásodat, mit szó szerint így közölt le majd’ minden lap: „mindenki számára egyértelmű az üzenet: volt döntési lehetőség, hiszen több 10 ezren maradnak a magánnyugdíj-pénztári rendszerben, de a döntő többség hosszú távú, racionális, érzelmektől mentes döntést hozott, azzal, hogy visszatér a nemzeti szolidaritást is jelentő állami nyugdíjrendszerbe.”

Volt lehetőség. Fogom magam, tavasszal, mikor beindul a szezon, és lehet gépekből kiugrani jó magasról, akkor felviszlek, megmutatom milyen apró is a Balaton olyan magasban, majd bekötöm a szemed, és kidoblak a gépből úgy, hogy fogalmad sem lesz, van e rajtad ejtőernyő. Ott elgondolkozhatsz rajta – hiszen lesz jó pár másodperced – , hogy megfog e valami, vagy kijön e az agyad a seggeden. Ezt a dilemmát nevezed TE döntési lehetőségnek.

Akkor elmondom neked, hogy mi van ebben az országban, hogy te is értsd (a végén kiderül, hogy érted te ezt, méghozzá túl jól).

Jelenleg, az a 60-70ezer ember nagy része erkölcstelennek érezte, hogy loptok tőle. Ezért vakon kiugrott a repülőből, mert inkább megdöglik, minthogy neked, a főnöködnek, és a csatlósaidnak pénzt adományozzon.

A maradék, 98%-ot a következő helyzet elé állítottátok, te segg:

Az összes adós, a sok szerencsétlen, kényszerhelyzetben élő hülye, vagy nem hülye, hosszú hetek óta azt számolgatja papíron, hogy a reálhozamból mit fog vásárolni, illetve milyen adósságokat fizet vissza. De azt egyikkel sem közöltétek, hogy az összeg, amit lehív (ha letud, lásd OTP), az nyomokban sem közelíti meg a valós számokat, mert azt senki nem ismeri. A pár tízezres, százezres, milliós összegek, mikre fáj a foguk a szerencsétleneknek, azok simán elérhetik a 42 forint 20 fillért, de az is lehet, hogy végre teletankolhatják az autójukat. Egyszer. Valamikor. Lehet, hogy ebben az évben, lehet, hogy csak jövőre, mert a nehéz gazdasági helyzet, és a blablabla….

Okosan, jajjj, de nagyon okosan arra apelláltatok, hogy a magyar egy alapvetően lusta népség, és nem fog kimozdulni otthonról, hogy sorba álljon egy hivatalnál. Még akkor sem, ha ez egész véletlenül a hosszú távú érdekeit szolgálná, hiszen azt is tudjátok, hogy a magyar soha nem a hosszú távú érdekeit tartja szem előtt, hanem az a fontos, hogy mikor lesz az új akció a tescó-ban, mert akkor lehet izgi dolgokat vásárolni.

Megfélemlítéssel éltetek. Használtátok a „Nem”, és a „Soha” szavakat. Ezzel nagyon sok szarvacskát húztatok vissza a csigaházba, – és itt vissza lehet térni az előző gondolathoz – a magyar nem hosszútávra figyel, így hát eszébe sem jut, hogy TI a lófaszba sem lesztek 4év (rémesebb esetben 8év) múlva, és az első dolga lesz az új kormánynak, hogy ezt a faszságot megpróbálja kitörölni az emberek emlékezetéből, hiszen emiatt fogják megszavazni az emberek a TI leváltásotokat.

A 98%-ba még beletartoznak az olyan idióták (tegnapi sztori, és élőben ment), kik azt állítják, hogy a szegény Viktornak szüksége van erre a pénzre, és nem értik, hogy az emberek miért tiltakoznak ez ellen, és különben is, az elmúlt nyolc év, és a kurva kommunisták…

Ezen lépjük túl, jó!? Úgysincs elég kényszerzubbony az országban….

Tehát, kedves Pénzügyminiszter Úr, te Ló!

Az lett volna a korrekt, hogy elröhögöd magad, fityiszt mutatsz, és belerikoltasz a mikrofonba: „Tudtam! Ezt így kellett csinálni! Lenyúltuk a nagy részét!”

Ehelyett ugyan úgy hazudozol, mint az elmúlt 20év összes kormánya, összes kormánytagja. Csak azt nem értem (soha nem is értettem), hogy a ferencünk hazugságról szóló kinyilatkoztatása miért kavart akkora port, és egy ugyanilyen, totál nyilvánvaló dolog, miért nem?

Jah, de értem!
Ez magyarország.
Igazad van!

Facebook Twitter Tumblr

3 Responses to Tisztelt Pénzügyminiszter (úr)!

  1. Krisz szerint:

    A fickó a képen (és ezt mint közgazdász mondom) egy … jó nem mondom, mert rád uszítják az NMMH-t vagy mit.
    A reálhozamról annyira, de annyira tudtam (mint közgazdász) hogy ez lesz!! Az emberek ezt nem értették meg, h az infláció feletti hozamról van szó, ami vagy van vagy nincs (mert ilyen is lehet a pusztán 2 évvel ezelőtti pénzügyi válság következtében).
    A többiben tök igazad van – a magyar ember:
    – nem számol, mert lusta
    – nem áll sorba, mert lusta
    – bíz bármilyen arcoskodásnak a tévében, mert lusta.
    És éppen ezért én sajnos azt is el tudom hinni, hogy ezek az arcok itt lesznek még 8 év múlva is 🙁

  2. Sir Artemon szerint:

    Krisz, vagy elmennek végre azok szavazni, akik tavaly nem mentek el, mert azt is leszarták, vagy lusták voltak hozzá…

  3. szerint:

    Valóban tisztességesebb lett volna a kamerába röhögős változat. 🙁

Leave a Reply to Cancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com