Na most ez egy nem friss poszt, csak megnéztem, hogy az utóbbi hetekben mit próbáltam elektronba vésni, és ott függött függőben. Hát függesszük fel függőségét, légyen független a függéstől…

Vajon mire gondolhatott a költő? – tettem fel a kérdést a film utolsó nyolc percében. Már az is csoda, hogy odáig eljutottam.
Drawing_of_thinking_of_drawing_by_Sterfry7
A Signal az a film, amit úgy 3× hagytam abba, mert vagy kávézási, vagy dohányzási inger jött rám, illetve mindez egyszerre, mi valószínűsíthet két dolgot. Vagy nem volt kedvem bármit is nézni, vagy annyira nézhetetlen volt, hogy a belsőmben fakadó fájdalmat a mozinak ennek az izének sorozatos megszakításával lehetett túlélni. Ha a második opció a reális, akkor még van valami. Mazochista vagyok, de durván.

A Signal arról szól, hogy van három kölyök. Khümmm… A Signal arról szól, hogy van egy hacker. Ppprrrr…. A Signalban van egy mozgásában korlátozott srác, annak barátnője, ki már nem barátnője, mert szakítottak azért, mert a srác úgy döntött, hogy a csajnak szakítania kell a sikeres jövője érdekében, meg van még egy figura, ki ott van velük mindig, és azért vannak mindhárman úton, mert a MIT szervereit feltörte valaki, és azt meg kell keresni. Nekik. Amúgy ez a valaki folyamatosan nyomon követi, és erről tájékoztatja is őket különböző elektronikus úton, de a csapat hajthatatlan, ők felkutatni indultak, ha törik, ha szakad. Igen, már ebben akkora a logikai bukfenc, hogy abba Jumbó, az elefánt is ormányra esne, de ne izélj, ez még csak az első 10 perc.

Amúgy van egy jelenet, minek témája a megállnak egy benzinkútnál, és a „nem tudok bot nélkül járni” srác elindul két bot segítségével kávét hozni a többieknek. És hoz. És elesik. És visszamegy. Na, ekkor kell kikapcsolni ezt a szart, és mondjuk felvételről parlamenti közvetítéseket nézni.

És akkor az éjszaka kellős közepén megtalálják a helyet (valahol a siva-tagban), hol a hacker rejtőzhet, és ez egy elhagyatott romos ház, és Blair Witch stílusba váltanak, majd van ott pince is, és szerver szekrények helye, de természetesen a csajt kint hagyták az autónál, majd kifelé menet nincs meg, és ordibálás, kameradobálás, csaj repül a levegőben, snitt.
the-signal
Aztán van fehér falak között ébredés, Laurence Fishburne űrhajós szerkóban, fertőzésveszély, és idióta felmérő tesztek, hogy felmérjék, a nyomorék hősünk (ny.h.) mennyire ….. nem tudom mi mennyire…. valamit felmérnek. Majd ezt követően…., és akkor egy sikertelen szökési kísérlet, mert  ny.h. megtalálja (volt) barátnőjét, ki kómában, és úgy dönt, ott most rossz, ahol vannak, így egy kerekesszékbe kötözve úgy dönt, elmenekül. Nem egyedül. Viszi a csajt. Ki ágyban, kómák közt. És akkor egy szilikon csővel a kerekesszékéhez köti a csaj ágyát, és elkezdenek menekülni.

Aki ezt követően tovább nézi a történetet, az nemes egyszerűséggel, egy idióta!

Valami csoda folytán nem jön be a terv. Elkapódnak. Itt szerintem történik még valami (vagy nem), de aztán egymás mellett fekszenek, két külön ágyon, és akkor a ny.h. elkezd beszélni a csajhoz, majd az felébred a kómából, és akkor Laurence Fishburne, és erre a sráci ideg lesz, és menekülne, majd lábra áll, azt kiderül, hogy protézisok vannak a virgácsai helyén, méghozzá elég jó grafikus munka. Ezzel ő nagyon erős. Kirúgja az ajtót, meg úgy mindent kirúg, és viszi a csajt, ki már alig kómás, és kijutnak lifttel a sivatagba, hol stoppolnak, és pont arra jár egy öreg hölgy, kiről 7 másodperc múlva kiderül, hogy totál őrült, majd lerakja őket egy benzinkútnál. Ott a csajt ny.h. letámasztja egy kamionnál, mert telefonálhatnékja támadt, és nincs vonal, és a kamionnak támasztás sem volt jó ötlet, mert a nagy vas elindul egy kamionossal, és az épp elrabolásban lévő hősnővel. Ny. h. fut. utoléri a kamiont, majd megint. Megmenti a lányt, és mennek. Körbe-körbe. Nincs kiút. majd megállnak egy turistaparadicsomban, hol van térkép, de vannak üldözők is, és ekkor találkoznak az ott van velük mindig haverjukkal, kiről kiderül, hogy a kezei lettek implantok. Itt már hanyag volt a grafikus. És akkor jönnek az üldözők, kik bár megengedték, hogy a két szökevény 2km/h sebességgel megszökjön a totálisan védett, és elszigetelt objektumból, de most meggondolták magukat.

Itt is biztos történik valami, de már nem bírod idegekkel, és azon gondolkozol, hogy ha most ledobnának a kertbe egy neutronbombát, akkor az nem lenne elég jó ötlet, mert úgy kéne meghalni, hogy az nagyon sokáig fájjon, ugyanis megérdemled.
image_240000_4
Valahogy a három lény elszökik 30 állig felfegyverzett, darabonként 75 millió dollárból kiképzett kommandós elől, mert ilyenek ezek a főszereplők. És akkor elérkeznek a határhoz. és akkor imitálják, hogy ők tulajdonképp bennfentesek, és nem szökevények, de ki kell nyitni a kamion ajtaját, hogy benézzen a határőr, de azt nem, így inkább szöknének kamionnal, de az nem megy, és akkor van sok lövöldözés, ny.h. és a csaj visszaül a szarrá lőtt kamionba (hogy kerültek ki?), és a harmadik izé pedig segít nekik szökni az implant kezei segítségével, ennek következményeként megtudtuk, hogy ha vállból lecserélnek robotikára, és eléggé tudsz ordítani, akkor úgy tudod a földhöz csapni ökleidet, hogy attól földrengést gerjesztesz, miben mindenki pusztul.

Aki még ezt is látta a filmből, az beteg, és éjszakánként combfixes, lovaglópálcás Hitlernek öltözik.

Valami megint történik. Megvan! Úttorlasz! Meg Laurence Fishburne. És akkor a kamion felborul, és a csajt viszik autóval, és a srác ideges, és elkezd futni az elrablók után, és már-már Mátrixosan izzik körülötte a levegő, akkora a sebesség, majd a döntő pillanatban….
The Signal 2014 Film High Quality Trailer Captures00045
Átszakítja a holografisztikus falat. Majd visszanéz. és Laurence Fishburne. És akkor átlép az átszakításon, és kiderül, ő épp egy gigantikusanhatalmasnagy űrhajón van. Vége.

Ha VHS-en lett volna, akkor kitépem a lejátszóból, és dühből megeszem a 250 méternyi szalagot. Mert megérdemlem.

Eddig számomra a 21 gramm volt az évszázad legrosszabb filmje. Ez azért nem viszi el a pálmát, mert nem film. Gyakorlatilag előbb nézek meg 6 órányi, magyarország jobban teljesít kampányvideót, minthogy még egy ilyen szart…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com