Tények:
– Terry Gilliam egy zseni.
– Nem tudok aludni, de már meg sem próbálom, minek hiánya mondjuk már néhány élethelyzetben megmutatkozik, de hogy is mondjam….. leszarom.
De mivel itt szinte minden rólam szól, hát most legyen inkább téma Terry Gilliam, nomeg a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma.
Mondtam már azt, hogy Terry Gilliam egy zseni?
Nem azért – természetesen – mert én mondom. Ez szimplán egy tény. Ő nemcsak hogy mer álmodni, de azt számunkra képes visszaadni. Ő nem mesét mond nekünk. Ő szembeállít magunkkal. Betesz a saját világába, mi lehet akár képzelet szüleménye, és megmutat minket ott, méghozzá felnagyítva viselkedéseinket annyira, hogy talán még a vakok és gyengénlátók is megértsék.
Terry Gilliamnek kellett a XXI. század. Itt végre igazán képes nekünk megmutatni, hogy milyen világba gondol bele minket. Szerintem sokan azért nem szerették / szeretik, mert a felnagyított díszletek, a technika, ahogy a filmjei készültek, a néző számára valami érthetetlen, néha komikus látványt sugalltak, és ezek elnyomták a mondanivalót. A Doctor Parnassus pedig végre az a mozi, hol minden összhangban van. Minden kiegyensúlyozott. Nem furcsa, ahogy Jude Law egy 20méteres, kettétört létrán egyensúlyoz, majd gólyalábként használva menekül egy képzelt világban. Tudod jól, hogy az ördög bármire képes, és akár egy szerzetest is el tud némítani, szóval tök természetes, ahogy összeforrassza a kántáló ajkakat. Minden nagyon a helyén van.
Mint ahogy a szereposztás is tökéletes volt. Sőt! Odáig megyek, hogy ha csak Heath Ledger játszotta volna végig Tony szerepét, akkor sosem tudtuk volna meg, hogy Gilliam mennyire képes alkalmazkodni egy tragédiához, s ebből milyen csavarral tudja kihúzni a bukásra ítélt filmjét. Nem volt elég, hogy tökéletes színészeket választott (Johnny Depp, Jude Law, Colin Farrell), de tökéletesen osztotta rájuk Tony személyiségeit is.
Próbáltam hozzá valami plakátot összedobni, no és többet írni a moziról, de ma már ezek sem mennek…
Majd….
