Szóval, 100 éve nem vonatoztam. Mármint igazi vonaton, mert tavaly (előtt ???) voltunk valahol, valami hegyek között, ahol szerintem vagy kurva hideg volt, vagy roppant másnapos voltam, nem tudom, de arra tisztán emlékszem, hogy felültünk valami erdei vasútra.  Asszem…  Arra emlékszem, hogy volt valami hasfájásom. De biztos szedtem rá valamit, mert elmúlt.

Mondjuk nem is csodálom nemvonatozásom, mert amit kölyökként lenyomtam nyaranta a Velencei tó, Balaton, Karcag, Baja útvonalon, meg még a franc sem tudja hol, az pont annyira sok(k) volt, hogy kösz, de kösz, többé valahogy nem.

Namost, az idei év a sok kilométerről fog szólni, és a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel, és állítólag már NET is van az IC-ken, hát nézzük már meg, hogy mennyi egy, mondjuk Bp. – Máriapócs.  És hogy is van ez?

Haaaver….

Autóval, oda-vissza úgy 5 óra alatt betekered, peeer 15ezer. Eccerű. Beülsz, beindítod (ha jó akksid van, akurrvaanyjátmegyekvenniegyett), azt kiszállsz a helyszínen. Néha megállhatsz, akár csavaroghatsz is a környéken, szóval szabaccság, elvtársak. Oké, a szabaccság itthon lassan luxus, szálljunk le a földre.

Vonattal. Asszongyahogy, menjek ki a Nyugatiba, vagy a kökire. Legyen Nyugati, mert monnyuk még be akarok menni a 220 voltba, mert megrendeltem egy napellenzőt az egyik obihoz. Szóval, találj egy kurva buszt, mi bevisz a metróhoz, majd az a nyugatiba. Van BKV útvonaltervező! Lássuk:

Sétáljak 18024 métert, plusz egy átszállással megérkezhetek. Útidő 1ó 18p 48mp (anyád a vidéki….). Tényleg nem tudom mi az átszállójegy, de szerintem az kell nekem, mert az logikus. Kettő kell, mert szerintem hazajövök, akkor az 980 Ft. Az Elvira asszongya, hogy az első IC 7:23 magasságában indul, és egy átszállással, 4ó 13 perc az útidő, peeer 6150 Ft az első osztályon. Ez gáz! Fel kell adni a luxust, mert 11.36-ra érek oda, és faszomsemtudja mennyire van a pálya a vasútállomástól (mindjárt megnézem). Szóval, 6,5 kilométerre…

Nem megyek a 7:23-as vonattal! 6,5 kilométer az másfél óra gyalog….  A 6:28-as kell! Baszki, annak az útideje 5ó 08p, és az is 11:36-ra ér oda.

Azt meg hoooogy??? Elfér ebben a kis faluban két mozdony? Nem ütköznek össze??? (ne magyarázd meg….)

A 6:28-as sem jön be… a legelső (beszarsz, nem ez a legelső, de ugyanúgy érkezik az egy órával korábban induló, mint…bonyolult ez nekem! Jó, tudom, ezt se magyarázd meg!) 4:08 magasságában indul, 9:36-ra érkezik, és csak Cegléden, Szolnokon, és Nyíregyházán kell átszállni, mi azért jó, mert mondjuk, ha pályaudvarokat akarok fotózni, akkor egy nap mindjárt ötöt is sikerül, méghozzá kétszer, különböző fényviszonyok között. Faszom sem akar pályaudvarokat fotózni. Egyszer megpróbáltam, belebuktam, nem tudok, azt jóccak…

Halj meg! Ilyen időpontban nem is jár a metró!!!

Éjszakai 03:19 indulással, 4:00 érkezéssel (ha késik, akkor lekésem, meg egyébként is futhatok hajnalban a vonathoz… köcsögök), plusz 1 kilométer gyaloglás.  Anyád vegyen rá jegyet! Spór 490-et.

Visszaút? Most meghalsz! Ha jó a buli, akkor éjszakai futamok is vannak, ahhoz meg éjszaka kell, mi összefügg azzal, hogy az órád többet fog mutatni 16:17-nél. A 16:17 azért egy fontos időpont, mert az ez utáni vonatokra – tehát, arra a háromra – 10ó 30p, és 9ó 15p útidőt számol a menetrend.

Háááháááhááá…..

Egek! Adjuk össze, mert már mindjárt nem tudom hol vagyok. Éjszakai 41p, vonat 5ó 28p, séta 1ó 30p, vissza séta  1ó 30p, vonat 9ó 15p, itt már van metró, szóval haza 1ó 18p. Útidő úgy 20 óra, faszomsemtudjahányperc, peeeer kb. 9800 Ft.

Ahhamm… jó!

Majd mindjárt átszokom MÁVra, meg BKVra, csak iszok egy kávét….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

6 Responses to Te tudtad?

  1. Sir Artemon szerint:

    Isten hozott a világomban!

    • Moamen szerint:

      heey 🙂 dankeschf6n. Du bist spsiuhcieleran?! wie geil ist das denn :O Ich mf6chte nach der Schule Schauspiel studieren, weidf aber noch nicht genau wo und so? He4ttest du vielleicht Tipps ffcr mich 😀 We4re wahnsinnig toll, weil du ja auch aus Wien bist 🙂 Liebste Grfcdfe

  2. Krisz szerint:

    Máriapócs? Vallásos lettél vagy mi?? 😀

    • Sir Artemon szerint:

      Dehogy. De 16 éve belőlem él meg a MÁV. Azért nem ment még csődbe, mert rendületlenül nincs pénzem kocsira, és azért nem tud felvirágozni, mert csak ennyi pénzem van vonatra.
      Amúgy, sajnálom, hogy kinyírtam a blogomat, mert olyan szürreális vonatozós sztorijaim vannak az elmúlt 2 hónapból, hogy sírnátok a gyönyörűségtől.
      És azért nem sajnélom, hogy kinyírtam a bolgomat, mert rohadtul nem volna időm mindezt megírni, mivel heti min. 8 órát lógok a vonatokon és állomásokon. Wazz, most nézem, hogy ez egy munkanap! Ehhe..

      • Zaphod szerint:

        Én hallom a srácaimtól a vonatos sztorikat, de tudod, ezt csak akkor tudja a zember igazán felfogni, mikor szembesül a sztorival. Eszméletlen, hogy 2011-ben, ebben az országban, 250 km-re a Pesttől, egy kis faluból du. 5 után nem lehet feljönni a fővárosba vonattal…

    • Zaphod szerint:

      Ha magyarország legjobb drift pályája vallásos érzelmeket vált ki, akkor igen! 😉

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com