Ezen ország akkor lesz életképes, fejlődő, ügyes, okos, és büszke önmagára okkal (!!!), ha a 12 év rabszolgaság című mozira érkező reakciók jelentős része a történelem utáni érdeklődést, kíváncsiságot, párbeszédet hozzák magukkal, és aki a „szar, unalmas, pocsék” jelzőkkel illeti büszkén, majd megy tovább egyenes derékkal, hisz vállalta véleményét álnév alatt, arc nélkül, tudatában csöppet sem bevillanva, hogy talán nincs igaza, vagy elhamarkodottam véleményezett, azt a közösség kitaszítja magából, és szégyenben kell élnie mindaddig, míg elég intelligens, és bölcs nem lesz véleményének nyilvánításához.

És a 12 év rabszolgaság című film, illetve a reája érkező reakciókból leszűrhető tanulság csak egy, a számtalan példa közül, mi bizonyítja, ezen nép fiai, lányai mennyire….

Rágyújtok, míg el nem hányom magam a saját világomtól.

3 Responses to Társadalomkritika…..

  1. Sir Artemon szerint:

    Te hol olvastál ilyet? Én csak csupa jót olvastam, meg tudok róla mondani. Az egész filmért respect. Minden vonatkozásáért.

    U.i. Mondd meg ennek az ostoba matekos programnak, 4*1=4, koszi.

    • Zaphod szerint:

      Ott, ahonnan leesett a mozi. A nép hangja szólalt fel, nem más. 😉

      • Sir Artemon szerint:

        Inkább hozzánk gyere filmért.. Itt ráadásul nem a nép hangját kapod mellé..

        U.i. megint 4*1=4. Ezt most nekem kell neki megtanítani? Vagy nem hiszi el, hogy tudom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com