Nem!

Tisztelt Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sportügyeket felügyelő államtitkára!

Így már jobb…

Tegezlek, jó? Egykorúak vagyunk. Szóval, idefigyelj te barom! Tudom, szeretnéd elfelejteni. Tudom, ki akarod törölni az egész világegyetem tudatából a Darnyi Tamás nevet.

Ez nem baj. Addig, míg ezt otthon csinálod. Csakhogy, tegnap este, az „egyharmad” ült ott a képernyők előtt, kik jelentős közönségnek számítanak, talán 10-20-30 éve követik is az úszósportot, és talán vannak olyanok, kik együtt láttak titeket versenyezni sokszor. Nagyon sokszor.

Ezek az emberek talán még azokat a számlákat is őrzik, mik azokról a televíziók vásárlásáról szóltak, miket azért kellett megvenni, mert a régi TV képernyője bebaszódott egy hamutál által, mivel a nagy Czene, a félig Darnyi utód, épp vízbe akart fúlni.

Nem vitatom, a 96-os atlantai olimpia csúcsot! A 2000-es, rövidpályás világcsúcs beállítást sem (bár rövidpályás….). Tényleg, az ország színeiben, pályafutásod alatt az az egyetlen egy arany is hatalmas munka, kitartás, fegyelem eredménye lehetett, mit csak kivételes emberek képesek véghezvinni. Az sem zavar (nagyon), hogy politikai pályára léptél.

Viszont az már kurvára baszta a csőröm, hogy úgy futtattad magad, mintha te lennél az isten, viszont az igazi isten a kibaszott szádra sem merted venni. Bazd ki Czene! Darnyi miatt örömünkben őrjöngtünk. Miattad azért, mert beugrottál a vízbe, és azt vártuk, hogy felérsz hozzá, de nem… De még Szabó Joe nyomdokaiba sem sikerült beérned. Jah, ha egy kicsit belemelegszem, akkor azt mondhatom, te voltál a nagy Széchy tanítványok legrosszabbika. Gáz…

Akkor legyen kivonat, jó, bár ott a Wiki, vagy bármi más, de akkor is legyen itt, ha már tegnap nem volt sehol.

Darnyi Tamás 

Négyszeres olimpiai bajnok (200 m vegyes: 1988, 1992 ; 400 m vegyes: 1988, 1992)
Négyszeres világbajnok (200 m vegyes: 1986, 1991 ; 400 m vegyes: 1986, 1991)
Nyolcszoros Európa-bajnok (200 m vegyes: 1985, 1987, 1989 ; 400 m vegyes: 1985, 1987, 1989, 1993 ; 200 m pillangó: 1989)

Rekordok

200 m vegyes
2:01,57 (1986) Európa-csúcs
2:00,56 (1987.augusztus 23., Strasbourg) világcsúcs
2:00,17 (1988. szeptember 25., Szöul) világcsúcs
1:59,36 (1991. január 13., Perth) világcsúcs
400 m vegyes
4:15,42 (1987. augusztus 19., Strasbourg) világcsúcs
4:16,55 (1988. szeptember 20., Szöul) olimpiai csúcs
4:14,75 (1988. szeptember 21., Szöul) világcsúcs
4:12,36 (1991. január 8., Perth) világcsúcs
4:14,23 (1992. július 27., Barcelona) olimpiai csúcs

Hányszor lett az év úszója a világ szerint? Hányszor volt a világranglista első helyezettje? Hányszor cikkezett róla e sárbolygó összes jelentősebb lapja? Hány 1000, 10ezer úszó példaképe, vagy rémálma volt? Totál felesleges felsorolni, mert ő volt annak a kornak az, mint jelen világunkban Phelps és Lochti.

Tényleg, baszki, egy ilyen úszót nem kell megemlíteni sem egy roppant sikeres úszódöntő, Gyurta Dani, sem egy világhírű edző Széchy Tamás kapcsán…

Szerintem mindjárt törlik, de itt (ha nem teker, akkor 3:54-nél) van a kulcsszó, mit Gyurta Dani tud, Czene Attila meg nem!

 

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

11 Responses to T. Czene A.

  1. szerint:

    Szerintem 2 perce sincs, hogy a kis magánhasználatos FB falamra hánytam a kommentátorokkal kapcsolatos véleményem, ami nem csak rá vonatkozott, hanem a párjára is, aki ott ámuldozott, hogy ezek a kis köcsög britek hogy örülnek a kis esélytelen versenyzőiknek. Hogyaszongya, ez milyen szép. Aztán Jakabos Zsuzsi hetedik helyénél csak azért nem hányt a mikrofonba, mert sajnálta volna kiokádni a repi kaját.
    És Czene!!! Hát tudod, amikor felolvasta Tőkés esemesét, akkor meg már én hánytam. Még az is kijött a száján, hogy nahát! mennyien ismernek engem. (Éppen a Honvédelmi Miniszter írt neki. Háááát, jó nem? Hát cimbik, hogy a francba ne tudná a számát.)
    De, nem tudom, lehet, hogy hülye vagyok, azt vettem észre, ezek a kommentátorok, ezek ilyen iszonyú propaganda szövegeket nyomnak.
    Ha nyerünk, hát kábé, mintha visszafoglaltuk volna a Felvidéket. Ha meg vesztünk, örülök, ha nem kerülnek elő a gépfegyverek. Honnan szalajtották ezt a társaságot???? Jájj. Legjobb, ha leveszem a hangot.
    Különben meg aki nem nyer aranyat, azt tényleg úgy lesajnálják, hogy hátborzongató. Tisztán hallom, hogy Don Corleone így szól: „Fiam, csalódást okoztál.” A szerencsétlent meg egy hét múlva kihalásszák a Dunából betonba öntött lábbal.
    Czene Attiláról pedig most azért nem írok semmit, nehogy bajba kerülj. 😉

  2. szerint:

    Már hogy semmi többet. Úgy értettem.

  3. Dr. petike14 szerint:

    Tény, nem a Czene (hanem talán a Csiszár Jenő? megemlítette… kocsiban, rádióból követtem az eseményeket ) említette a Darnyi ’88 Szöuli világcsúcsát

    …ebben a műsorban élőben kapcsolták Kovács KOKO Pistát is, aki két perc mondóka után már ott járt, hogy egy kis nemzet is megmutathatja, nagyok vagyunk, hinni kell meg összefogás és a többi hablaty ….még jó hogy nem kezdte el felolvasni a NER összes pontját 🙂

    (Jónapot, egy repjegyet kérnék valahova jó messzire….nem, nem köszönöm. Csak oda)

  4. Dr. petike14 szerint:

    azoknak akik esetleg nem nyerte el 100%-ban a tegnapi MTVA (asszem így hívják manapság az MTV 1-est) közvetítés a tetszésüket 🙂

  5. Zaphod szerint:

    Én most annak örülök, hogy itten be van bizonyosodva kommentek által, miszerint nem vagyok …. nem nézem a világot valami roppant görbe tükörből. PPpfff…. Komolyan mondom, hogy a blog történelmének egy fénypontja ez. 😉

    • szerint:

      Azér’ azt tudod, hogy mi balliberális médiatrollok vagyunk. Most olvastam. 😉 Cool.

      • Zaphod szerint:

        Yeeesssszoké! 😀
        Ezt valahová kifüggesztem majd, mert szerintem roppant nagy elismerés!!!! Az a baj, hogy a fejlécbe már nem fér bele… 🙁

        Várjál, várjál! A komcsizsidót kihagyták belőle! 😀

        De tényleg… Elérni a médiatroll szintet a mai, rohanó világban, mikor senki nem figyel a másikra… Hhhmmm… Tutijó! 😀

        • szerint:

          Csináltassunk pólót!
          Előre: BALLIBERÁLIS MÉDIATROLL
          Hátulra: SZOCLIBZSID
          Még a buzit/leszbit kell valahova elhelyezni. Esetleg a póló ujjára. 🙂

          • Zaphod szerint:

            Jövőre kimegyek benne márc. 15-ét fényképezni! 😀

            Éljünk izgalmasan, basszus…

            De előtte írok egy búcsú posztot. 😀

            • Sir Artemon szerint:

              Most, nézve az olimpiát, még az oroszoknak és a kínaiaknak is vidámabb és ünnepléshez méltóbb himnuszuk van, mint nekünk. Nem lehetne lecserélni a himnuszunkat is mostanra már. Nagyon szép, meg imádom, és megrendítően gyönyörű dal, de mégiscsak, nm lehetne egy kicsit vidámabb, felemelőbb, kevésbé tragikus?
              Ezzel a javaslatért szerintetek, most meg fognak engem lincselni?

              • Zaphod szerint:

                Amikor én ezt úgy tavaly felvetettem egy társaságban, akkor simán lehazaárulóztak.

                Szerintem a himnuszunk egyszerűen szar. Himnusznak. Mert annak dicsőíteni kéne, miközben a nép fejébe beépíti, hogymiszerint az ország a legfaszább a világon, azt jóccak.
                Erre a himnuszunk semmi mást nem csinál, mint sír azon, hogy meddig szopunk még.

                Mondom én, addig itt akkor fog elkezdődni a változás, ha azt a nótát, mire szívre tett kézzel dalolászunk, nemes egyszerűséggel kukázzuk.

                Ha holnap elérhetetlenné válik az oldal, akkor….
                😀

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com