Szösszent….

Azzal a nyit, és őszinte érzéssel ébredtem ma reggel, hogy „Kapja be mindenki!”

Miközben ez próbált teljes mértékben beleépülni a tudatomba:

• 45 percet álltam sorban a bankban egy totál felesleges, nyüves papírért,
• kétszer vontam vállat, egyrészt amikor megkérdezték a soha nem használt hitelkártyám pin kódját, másodszor pedig, amikor azt kérdezték, hogy akkor miként aktiváljuk.
• a parkolóóra fizetés után nem adott bizonylatot.
• a telefonom óránként kikapcsol (akkor sem veszek újat, max. megszűnik a mobilos elérhetőségem. Na bumm…)
• rájöttem, hogy tegnap egy normális képet lőttem, de azt is UV szűrő nélkül, szóval baszhatom.
• egy pénztári fizetés után, távozva az üzletből, az összes apróm a földön végezte
• nem tudok a kezemben megtartani három, igen kisméretű tárgyat egyszerre (jó ilyenkor dühből elhajítani mindet)

És tulajdonképp csak most kezdődik a nap.

Jah, a bónusz: Abban az esetben, ha végleg eltűntem, akkor arra a felfedezésre jutottam, hogy egy dolgot örököltem az öregemtől, az pedig a botrányos körülményesség, és eme felfedezésem, nomeg felelősségem teljes tudatában, kinyírtam magam.

Jut eszembe! Boros, a Slágerben pár hete azt fejtegette, hogy a temetések milyen egyhangúak, és valamivel fel kell dobni őket, majd példának hozta egy cimboráját, ki felvette videóra a saját gyászbeszédét, amit az összegyűltek előtt játszanak majd le, és amivel percenként fog vérig gyalázni egy-egy embert.

Nekiesek én is ennek azt hiszem. Lesz mondanivalóm rendesen. Pár száz meghívót ki fogok küldetni, és egy biztos; nem a könnyektől fog ázni a sírom…