Tegnap este Mártámmal munkaügyben (is) dumáltunk, megemlékeztünk róla, hogy valami ribanc elitta 6rongyomat, mit félre kellett volna raknia nekem (szmájjli), majd természetesen előjött, a „gyerekeztem” téma, meg hogy milyen gyorsan nő, és a legutóbbi posztom, miben már szerepel az első kispasi. Majd a tegnapi poszttal kapcsolatban végigpörgettük a Bad Boys II egy jelenetét, mi már régóta bennem van, és ami egyszer biza valósággá fog válni életünkben.

Lássátok feleim szümtükkel:

Ez volta a négyszázharminckilencedik, minek okán lássuk mi volt ebben az évben.

Ebben az évben Karthágó elesik a vandálok ostroma során, de ez nem hiszem, hogy valakit is nagyon meghatna, hiszen ez a Karthágó már nem az a Karthágó…. Viszont a Vej-dinasztia egyesíti Kína északi részét és uralkodó vallássá teszi a buddhizmust. Bizony! Innentől fogva mindenkinek kutya kötelessége imádni azt a kis kövér köpcös emberkét az alatta a nagy fa alatt.

Jó páran meg is haltak ebben az évben, a sivatagban meleg volt, fent északon meg kurva hideg.

Facebook Twitter Tumblr

11 Responses to Szössz….

  1. Krisz szerint:

    Más források szerint magas, vékony, sudár (és mellékesen herceg!) volt a fiatalember a fa alatt 😛

  2. Zsipi szerint:

    Remélem, sokszor megnéz(t)ed ezt a jelenetet, hogy tanulj belőle! 😉

  3. Sir Artemon szerint:

    [Krisz]: Nem mások, hanem mindenki szerint. S annyira vékony volt, hogy majdnem bele is halt, mivel aszketizmust gyakorolt előtte, míg fel nem ismerte az Arany Középút törvényeit. Akkor született meg a húrok a szitáron túlfeszítésének tanmeséje.
    A kövér buddha a szerencse buddha, aki egy teljesen másik ember volt. Elég sok buddha van a buddhista hagyományban, közülük Gautama Buddha, azaz Sziddhartha Herceg az, aki az alatt a fa alatt megvilágosodott.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Buddha_(egyértelműsítő_lap)

  4. Vandál szerint:

    Cúnya, lossz vandálok… 😀

  5. Zaphod szerint:

    [Zsipi]: Már talán menne fejből is… 😉

  6. Zaphod szerint:

    Csajok! Nekem az a pali akkor is kicsi, köpcös, meg vigyorgós marad. Úgy szimpatikusabb! 😉

  7. Zaphod szerint:

    [Vandál]: 😀 😀 😀

  8. Sir Artemon szerint:

    OFF: Nem tudok bejegyzést írni a blogomba, egyikbe sem, ahova szoktam írni, mert nem engedi betölteni a bejegyzés-sablont. Órák óta gondolkozik, hogy „lassan mivan”. Másvalakinek van ilyen gondja?

  9. Sir Artemon szerint:

    OFF Zap, Neked csinál olyat, hogy a blogfelületen tudod szerkeszteni a hozzászólásokat? Ráviszed a kurzort a hozzászólásra, és így beszínezi, meg kiadja a „moderálandó, törlés, spam” gombokat?

  10. Zaphod szerint:

    Valamit már megint kavarnak…. Reggel 6 környékén volt egy frissítés.

    A kommenteknél nekem nem színez, csak megkapom a Moderálandó / Spam / Törlöm opciókat.

  11. Zsipi szerint:

    @Zaphod: Gyakorolj… kikérdezem, de csak azért nehogy kinevessen a tizenéves, ha beégnél a szövegelésbe! 😛
    Buddha pedig a jóllakott napközis benyomását kelti nálam, akárhonnan is nézem. 🙂

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com