Jah, mielőtt belekezdünk a napba, szeretném tisztázni, és kijelenteni kategorikusan (míg rá nem kérdeznek többen is), hogy nem én írok a Velvet című bulvár… (???) akármilyen lapba…. Tegnap megnéztem mi az, és az a hír fogadott, hogy „Dér Heni már megválogatja, mit vállal”

Tehát én, Zap, soha, de soha az életben nem fogok nemhogy ilyen helyekre írni, de olvasni sem hasonlókat.

Köszönöm! (szmáájjli Anita!)

Más…

Bakker, tegnap du. f3-tól, este nyóócig irodát rendeztem be. És nem a sajátomat…

Két megjegyzés…. A rossz szünetmentest ne úgy próbáld ki, hogy lekapcsolod az áramot, miközben már megy róla az összes cucc. Az gáz!

Egyébként tudom én azt, hogy mindig az első megérzéseim jönnek be, és azt is tudom, hogy soha a büdös életben nem bíztam(zok) az első megérzéseimben, és ezért nem vagyok más, mint egy kötöznivaló bolond! A másik, hogy ha szétkapsz egy klaviatúrát, sikálod fél óráig, újjá varázsolod, összepakolod, akkor ha már kész van, ne támaszkodj rá a kitámasztó lábára, mert élből eltöröd, és az a bizonyos pohár már megint csak félig üres lesz, miközben elordítod magad; Basszus!!!

De kurva jó lett a hely. Technikailag…

Tulajdonképp egy kibaszottmód tehetséges informatikusfotográfusmiegyéb…..úr vagyok.

Ja!

Facebook Twitter Tumblr

9 Responses to Szössz…

  1. szerint:

    ::::)))) pedig mennyire írhatnál a Velvetbe. Jajj. Pláne, ha ennyire tehetséges vagy, hogy a billentyűzet (kezét)-lábát töri, hogy a közeledben lehessen. 😉

  2. Zaphod szerint:

    Igen, én is azon töprengek, hogy mondjuk Dér Heniről (meg kéne tudni, hogy ki is az…) kéne oda írnom valamit. Felfedném róla az igazságot, úgy bulvárosan… 😉

  3. Thiliell szerint:

    @Zaphod Azt hittem, hogy Te meg kezed-lábad töröd, hogy Dér Heni közelébe lehess… :U 😛

  4. Zaphod szerint:

    Nah, akkor most feltúrom a netet, és rájövök, ki is ez a csaj valójában.
    Első körben; van e róla kép ruha nélkül… Lássuk a mezítelen valót!

  5. Zaphod szerint:

    Hát beszarsz! Szinte első klikkre megvolt Henike ruha nélkül, sőt!
    A következő képfelirat: Dér Heni popsija
    Kép: A csaj seggét mutatják, nem tudom milyen bugyi van rajta, de ezt látva inkább maradna rajta, kép jobb felső sarkában a következő logó látható: „csillag születik”

    Csak nem mindegy milyen műfajban… Áhhh… legyen mindegy! Nem szeretem az előítéleteket!

  6. Krisz szerint:

    Szombat hajnali fél 7kor meztelen női képeket sasolni gulin. Ez női ésszel nagyon bizarr 😀

  7. Zaphod szerint:

    Nah, akkor mégis pasi vagyok! Yessokéé!! 😉

  8. ancsi szerint:

    miután ennyire tiltakozol, most már biztos vagyok benne, hogy te kommentelsz a velveten.:D
    A legtöbb komment annyi, hogy”leszarom”, szóval jogosan gondoltam, hogy akár te is írhattad. 😀

  9. Zaphod szerint:

    Ez csak azt jelenti, hogy az összes Zap egy síkon gondolkozik.
    Mind leszarja a velvetet (is)! 😀

    Woww… majdnem ellőttem azt, hogy: Világ Zapjai egybesüljetek, de rájöttem, nagyon szar…. 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com