Tegnap éjfél felé mondom magamnak, hogy elég volt az ébrenlétből. Ebben a pillanatban érkezett egy üzenet a telefonomra, mit úgy el kellett olvasnom egy párszor, hogy elemezzem írójának gondolatait, majd úgy döntöttem, nem köll aludni. Nem köll, mert mondjuk más dolgom is lett hirtelen. Rájöttem, itten nagyban megy az NFL rájátszás, méghozzá két meccs is dzsal egymás után, hát nézzük. Közben egy csöpp anyázás, hiszen GoldenGlobe hajnali kettőtől. És nem adja egy magyar csatorna sem. Max. stream-en lehetett volna elérni, de arról letettem. Ez volt a szerencse.

Soha, de soha többé nem foglalkozom semmiféle amerikai díjátadóval!

Bejött a legjobb film, rendező, mellékszereplős jóslatom (ez nem is volt vitás, mert kurvára intelligens vagyok…).

Viszont a TV-s kategóriát nem értettem. Mad Men leverte House-t. Nem tudom. Nem nézem, House-al elfogult vagyok, lehet… Basszus, ha Michael C. Hall a Dexter első két évadáért megkapja a díjat, akkor meghajlok előtte. Mert úgy kell neki. De a fos harmadik évad után, egyáltalán bekerülni akárcsak a jelöltek közé, az nálam olyan, mint James Bondot megerőszakolni Daniel Craig-el. Azt kéne tudni, hogy angyalarcú mészárosunk kivel dugott emiatt…

És most kimegyek a fénybe, és dúdoljuk egyszerre, hogymárpedig: „Esik a hó, az első hó. Az egész udvar csupa porcukor…”

Pppfff…. Lőjön le valaki, amiért ilyenek eszembe jutnak….

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com