Reggel ötkor kelni azért jó, mert….. még kussol az egész világ.

És csak te jajgatsz, mert valami beakadt, ott hátul, ott a gerincbe, mitől legszívesebben sikongatnál, viszont becsülöd, hogy kussol az egész világ, így ezt nem akarod fenekestül felborogatni.

Mindegy is….

Az van, hogy az elmúlt jó pár hónap film megvonásait, most egy az egyben betekerem, és még az van, hogy …. no igen….

Tudjuk aztat, hogy ami a tévéből kisugárzódik, annak 99,9%-a szemét. Agyrohasztó, manipuláló, a valóságot elkendőző, más világképet rád erőltető mocsok.

Viszont a maradékban vannak gyöngyszemek. Olyanok, miket érdemes lenne szépen becsomagolni, és beépíteni mondjuk olyan komoly dolgokba, mint az oktatás. Gyermekeink fejlődésének bizonyos szakaszaiban – mikor már meg is értek rá – be kell mutatni, el kell beszélgetni velük ezekről a mesterművekről.

Ezek közé tartozik A gyónás.

Itten nézhető: 

Tagged with →  

6 Responses to Szössszent…..

  1. szerint:

    Reggel ötkor kelni nagyon jó, egyetértek. A gyónást nem láttam, de érdeklődöm. Én ma egy indiai-bollywoodi vígjátékot láttam, amit végigröhögtem, meg a Családom és egyéb állatfajtákat, amit szintén. (“Azért az egy dolog, hogy különc vagy, de egy másik, ha nem vagy normális.”)
    A tévét nem kapcsolom be más célból.

  2. Sir Artemon szerint:

    Megnéztem. Nagyon jó. De miért akarnál erről a gyerekeddel dumálni? 16 év alatt meg sem volna szabad mutatni nekik, felette pedig…Hát, nem tudom. Nem tetszik a vége, mert nem az apja felelős azért, hogy valaki a pokolból jön, és a pokol szolgája marad. Van rá lehetősége mindenkinek, hogy szabadon válasszon, milyen életet él, és erre az apa a legjobb példa, s mivel ezt a fia is belátja, így nem zsarolhatja tovább az apját azzal, hogy ő a felelős azért, amit a fia művel innentől. Ez önellentmondás. Mindettől függetlenül zseniális alkotás, és nagyon tetszik a koncepció. Igazi drámai műfaj-teremtő alkotás.

    • Sir Artemon szerint:

      ja, az előző SPOILER!!!

    • Zaphod szerint:

      Mi két oldalon állunk. 😉

      Te hiszed, és tudod, minden feldolgozható, megbocsátható, az ember gyermeke saját útját választja, ha meg tudja fogalmazni azokat a kérdéseket, mikre azt hiszi, tudja a választ. Ez jó!

      Én meg aztat vallom – mert tudod, nyugodtan lehet szkepticizmussal vádolni hivatásod iránt 😉 – , hogy igenis vannak olyan pillanatok az ember életében, mik meghatározzák mozgását, gondolkodását, mik irányítják. Igenis vannak olyan esetek, mikor nemhogy nem hiszek a megbocsátásban, de küzdök is ellene rendesen. 😉 Ez rossz! (állítólag)

      Nekem azért volt fantasztikus, mert azt mutatta meg – ha totál nyersen is – , hogy minden egyes lépésünknek következményei vannak. Amikor már oly érett a gyermek, a fiatal, hogy fel tudja fogni az életet, a következményeket, akkor ezzel, vagy ilyen nyers drámákkal ébreszteném rá, illetve ezek segítségével kezdeményeznék párbeszédet arról, hogy az a pillangó, meg a szárnycsapása valahol, valamikor akár hurrikánt is okozhat.

      • Sir Artemon szerint:

        Nem állunk annyira két oldalon.

        A megbocsátási képesség nélkül nem létezik lelki béke. A gyónó pont ezt keresi. Abban viszont teljesen egyetértek, hogy minden tettünknek megvannak a maga következményei. Akit arra nevelnek, hogy a lelki pokolhoz alkalmazkodjon, az nem fog belőle olyan könnyen kiutat találni. A gyerekotthonos gyerekekkel végzett munkám során ez volt a legnehezebb, látni, tapasztalni, és hinni abban, hogy mégis van számukra kiút. De ők másképpen találják meg azt, mint azok, akiknek viszonylag normálisabb gyerekkoruk volt. Az a gyerek, aki úgy nő fel, hogy gyűlölik őt, mert folyton rajta töltik ki a haragjukat, vagy a szükségleteiket mások, azoknak nem marad más túlélésük, minthogy azonosuljanak azzal, hogy ők is gyűlölik magukat, és minden egyéb más humanoidot is. de mivel nem lehet ezt elviselni álló nap, így kialakul az az érzelmi védekezés, hogy már nem érzek semmit. Ebből növi ki magát a szociopátia. Ha ezt megfűszerezik intelligenciával is, és már elég korán megjelenik a mérgező szülői magatartás, akkor kialakul belőle pszichopátia is. Hősünk is erősen gyanúsan pszichopata. Annak enyhébb fokában. Konkrétan, mert képes az együttérzésre, ami annyit jelent, hogy a pokol már akkor érte utol, amikor az éntudata elég erős volt. Ez szerencse, mert innen van kiút. Persze csak olyan terápiákkal, ami alapjaiból építi fel újra a személyiséget és pucolja ki az éntudatot, és segít átszenvedni a múlton, lerakni azt, és megbocsátásba fordítani. Szerencsére a tudattalan mindezt lehetővé teszi. Az ego az – mi javarészt a racionális tudat terméke -, ami nem engedi, hogy ez a megbocsátás könnyen érkezzen. Mert az ego nem hisz. Az ego hitrendszerét átalakítani, na, az a művészet. Ehhez egy csomó olyan tapasztalat kell, ami a másik oldal kapuit nyitogatja. És persze egy tanító, vagy terapeuta, aki mutatni tudja az utat, és őbenne jobban hisznek, mint az egónak. Ehhez tisztelet és/vagy szeretet kell a két fél között.
        Viszont van kiút. Mindig van kiút.

        • Zaphod szerint:

          Na egen….
          Zap erre csak rábólogat, mert egyrészt másnapossággal küzd, másrészt totál nem ért a témához.. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com