Szeretek valaminek a részese lenni. Valami kialakulónak, miben ott a potenciál, hogy nagy legyen. Ha már nagy, akkor tulajdonképp le sem szarom (nám), de jó ott lenni az indulásnál.

Ez valami…. Hhmmm…. Bizonyítása annak, hogy élek. Illetve annak, hogy volt értelme megszületnem.

Mert hát miről is szól az élet? De úgy igazán. Noh, ez bizony itt nem lesz megválaszolva.

Megszületsz, megtapasztalod, hogy mennyire fáj, ha elesel, és alig várod, hogy nagy legyél, mert akkor nem fáj annyira. Végigjárod azt a rövid utat, amit a szüleid jól, vagy rosszul kiköveznek neked. Megeszed anyu főztjét, viszont egyre jobban irtózol attól a véleményétől, mit a környezeted, jelened, viselkedésed vált ki belőle. Már tudod, hogy milyen hányni attól a piától, mit a saját fizetésedből veszel. Igen, drágább… Abban a hitben élsz, hogy a megvásárolt dolgaid értéket képviselnek az életedben. Uralni akarod a világot anélkül, hogy megkérdeznéd, a világ akarja e, hogy urald. Egy idő után rájössz, hogy érted (illetve abban a hitben élsz, hogy érted) mi zajlik körülötted. Találkozol életed párjával, megtanulod (vagy nem), hogy a kompromisszum nem egy szitokszó, belevágtok az „életbe”, együtt terveztek, jönnek a gyerekek, a svájci frank, sok-sok olyan holmi vásárlása, mitől úgy érzed, követed a világot, nem vagy lemaradva senkitől, sőt, tanán még több is vagy. Már eddig is ott volt, de most inkább megjelenik az életedben az „azért kell ez nekem, mert….” gondolat. Harminc év, és rájössz, hogy…. Néha elveszted a fonalat, mert hülye a főnök, sok(k) a csekk, nem tanul a gyerek, bedilizett az asszony, kizsákmányol a kormány. Vagy túléled, vagy nem. Vagy túléli a környezeted, vagy nem. Rájössz, hogy mindig van holnap, hacsak nem követtél el eddig óriási baklövést. Terelgeted a gyerekeidet azon az úton, amelyiken téged is. Rájössz, hogy mennyire olyan vagy, mint a szüleid, és ez titokban, mondjuk a fürdőszobában a zuhany alatt mosolygásra, vagy kínos vicsorra késztet. Elkezded számolni mennyi van még hátra nyugdíjból, eközben beüt a változó kor, és ennek hatására ismét egy túlélő show az életed. Tervezel utakat, vásárlásokat, érzed, hogy a sok évtizedes teher mindjárt leesik a válladról. Gyerekek a maguk útján, nő a család, az asszony is kitartott, igaz, a nyugdíj nem elég a nagy kalandra, de mit számít, túléltük. Kertészkedsz, munkát vállalsz, vagy azért, mert fiatalnak érzed magad, vagy azért, mert rájössz, csak így tudod magad kihúzni a depresszióból, mi azért tört rád, mert feleslegesnek, más semmire nem jónak láttad magad egy reggel a tükörben, miközben megdöbbenve láttad, nem a borotvapenge a szar, hanem a pofád. Temetéseden hányan lesznek? Az senkit nem érdekel. Nem fog megemlékezni róla egyetlen egy évkönyv sem, és egy suliban sem lesz tananyag.

Basszus… most képzeld el, ha akartam volna írni. Ez csak úgy kibukott…

Egyik pillanatban úgy érzem, hogy minden vágyam a fent leírt élet. A másik pillanatban elfutok rókázni. Tényleg? Tényleg az van, hogy a házról, a kocsiról, a plazmatévéről, az utcai politizálásról, gyenge blogok írásáról, gyerekcsinálásról, csekk befizetésről, rabigáról, és folyamatos várakozásról szól minden, mert ugyebár majd holnap…

Mit írnék, vagy hogy élném az életet, ha mondjuk félnék még a haláltól is?

Ma ültem a TV előtt délután, néztem a magyar királyit, és büsz…. Hhmmm… de igen! Olyan atyai, párás büszkeséggel töltött el az, hogy valaminek, ami ott zajlik a madzag túloldalán, ha csak nyomokban is, de részese vagyok. Elindítani valamit, illetve segédkezni, valami olyan …..

(A poszt többi része inkább sika…)

 

Kell egy kurva kávé!

És fejezd be ezt a szarságot, mert szájbaverlek!

Tagged with →  

7 Responses to Szössszen…..

  1. Sir Artemon szerint:

    Igyál kávét, aztán ne egyél több olyan kaját, amit tegnap magadba tömtél, jó? Még megárt! 😛

    Mi is az, aminek konkrétan a részese vagy, és nagy dolognak tartod?

  2. Laci bá' szerint:

    Höhöhö, én élveztem! Na jah, én tényleg öregszem=érzékenyülök. 🙂

  3. répa szerint:

    Annyira megértem a fenti soraidat. Ez nálam is sokszor visszatérő téma. Ugyanilyen ambivalens érzéseket vált ki belőlem.
    Szerintem ez az egész ott van elbaszva, hogy mióta az ember tudatára ébredt -mondjuk a teremtéskor- onnantól kezdve mindig foglalkoztatja, hogy “miről szól az élet?”. És mi a célja?
    Bárkire és bármire is mutathatunk, mindenki része egy és ugyanannak a létezésnek.Egy nagy egésznek. Egy olyan egésznek amit csodának hívnak, létezésnek ami akár a véletlen műve akár nem, de elég ritka jelenség a világegyetemben.
    De hogy ez mért van, mi a célja stb…..?
    Nekem a 33 évem alatt egyetlen tippem van erre. Méghozzá az, hogy megtanuljunk boldognak lenni. Sárga csekkel, devizahitellel, házassággal, gyerekkel stb – vagy akár ezek nélkül.
    Mert ha senki sem mondta meg nekünk a “hova”-t, a “miért”-et, akkor annál okosabb dolgot nem tehetünk mint hogy ha már itt vagyunk, megpróbáljuk a létezésünket minél kellemesebbé tenni. Ez meg csak úgy valósulhat meg, ha megleljük a belső egyensúlyt, a harmóniát és a boldogságot.

    • Zaphod szerint:

      “Méghozzá az, hogy megtanuljunk boldognak lenni.”

      No igen… és ezzel együtt megint felmerül milliónyi kérdés. Tanulni kell? Kölyökként nem kellet… Az volt. Kimutathatóan megvolt. Akkor mi változott? Hogyan lehet visszafordítani? Kell e? Lehet e?

      Ohh… egek, tele tudnám írni a blogot! 😉

  4. Krisz szerint:

    MM
    A megoldások magazinja
    – Egy várpalotai család története. 28nm-en élnek, pedig a beteg kislánynak steril körülményt kellene biztosítaniuk.
    – Meseterápia.
    – Vers a mai internetes világban.
    – Egészségesek és sérültek kapcsolata

    Egy ilyen program végignézése után engem is világvége gondolatok kergetnének 😉
    Ne nézzél délután tévét (főleg királyit), mert az a nyugdíjasoknak és a kismamáknak van! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com