A VAPE termékmenedzsereivel vagy elbeszélgetnék, vagy elhoznám ide őket beszélgetést nélkülözve, kötélen vagy láncon, néhány palacknyi termékükkel, és kizárnám őket a házból. Mondjuk este 6-tól.

Ezek a rohadékok átmennek a VAPE összes – állítólagos – védelmén, mitől jelentősen viszketek.

Más. Amikor sok palival kell elmenni nyaralni, akkor egy dolog biztos meg fog történni. Egyszer „Béla” belép a szobád ajtaján, fingik egy olyat, hogy azt érzed, az is rohadt volt amit megevett, majd rád csukja az ajtót.

De térjünk a lényegre. A Balaton-felvidék mellé mostantól felvesszük a Zselic, és Mecsek határolta területet, ezzel mostan meg bajban vagyok, mert akkor ez még két ház, és akkor hol van még a hajó, kávézó a tengerparton, és egyéb, kiemelt fontosságú projektek, szóvalhát tervben nincs hiány. Élményekben sincs (eddig), képekben annál inkább.

Most kéne kimenni a parkba fotózni, mert estefelé egyszerűen lehetetlen, de mivel nem hoztam magammal a méhész cuccomat…

Ahogy állványra teszem a gépet, abban a pillanatban észbe kap a világ összes szúnyogja, kiknek egyetlen céljuk a táplálkozás. Belőlem.

Ha jól számolom, akkor van itt még a teraszon egy órányi hűvös, azt meg ki kell használni, így ha képeket szeretnétek ma erről a helyről, akkor legyen hozzá fantáziátok. Node ott volt Pécs. Ahol nagyon-nagyon szeretnék pécsi egyetemista lenni. Ahová turistaként ősszel, vagy tavasszal, mert első gondolatom az volt, hogy márpedig nekem szökőkútban kell ülnöm egész álló nap. Amúgy perfekt. Jó társaság, jó kaja, jó szállás, egy rakat temetkezési hely (hol kő állott, most romhalom), a m2-re levetített legtöbb Széchenyi terves kifüggeszték, és ha azt mondom kedveseim, hogy minden napra egy fotó, akkor most ez lenne az:

Pécsi szoció

Amúgy baromi sok téma hever előtted a kedvenccé vált városban, de ez volt az, ami legyőzte a „beszarok, a tökömről is folyik a víz” érzést, meg még ez, aminek legyen a címe: Majd én megmondom, hogy mekkorát torzít az új optikám, baszod!

pécs fekve

Pécstől szomorúan búcsúzva, át a Mecsek túloldalára egy kávéra (nyaralok, vazzeg) majd vissza a szúnyog, és egyéb bogár övezetbe.

Egy gólya közöz felettem, érted!?

Menet közben 24× kellett volna megállni, beszívni a csodát, fényképezni tájat, elhagyott házakat, domboldalba megtelepedett gyárakat, patakok fölött átroskadozó fahidakat, nomeg vinni egy sört annak a közmunkás srácnak, ki épp abbahagyta a kaszálást mikor meglátott és integetve üdvözölt, de akkor egy hétig maradok, ha épp nem rombol le valaki hátulról miközben bőszen fékezek, mert akkor örökre.

Mindezt így feldolgozandó, sikerült is elveszteni a navigációval az összhangot, de nem bántam meg, mert dombok közé vezetett új irányt, ahol napra forgott a napraforgó, még a traktor is úgy állt a búzaföldön, hogy meg lehetett volna festeni, és minden nagyon rendben volt. Nyaralok, vagy mi….

Éjszaka közös versírást fogalmazott meg velünk a bevitt alkoholmennyiség, elleptek a beazonosíthatatlan kasztba tartozó páncélos bogarak, nem aludtam semmit, de legalább most hűvös van, és már csak egy dolog hiányzik a tökéletességhez.

Pá! Jövök-megyek….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

6 Responses to Szigligeti VAPE teszt, avagy a barátságos védelem, és egyéb látványosságok….

  1. Zaphod szerint:

    …és akkor még az van, hogy mész Mántra és Magyarszék között, és baszarsz, mert húúbazdmeg, és nem állsz meg fényképezni, mert minek, úgysem azt látják majd belőle, amit te, amúgy meg beragadt a fejbe és kész. Majd kijövől onnan, és pillanatok alatt tűnik fel egy csöpp napraforgó föld, minek eddig azt sem tudtad, hogy illata van, és akkor ott van az a traktor is, és…és…és…..majd hasonlóképp északon is, és el nem tudod képzelni, hogy mi a faszért élsz még mindig itt a fővárosban, mert bár néha tényleg szép, de ezekhez képest lószar az egész, és ide kéne néha-néha kirándulni, nem azokra a helyekre, mik húúúbazdmeg….

  2. szerint:

    Tudod, azt figyeltem meg, hogy egyre többször nem fotózom le, amit kellene. Analóg emléktárba mentem a fejemben. Egyszerűen jó így is.

  3. Sir Artemon szerint:

    Rendszeresen nem fotózom le, amit kellene. Mire átélem, megváltozik a kép. Egyre jobban fotóztok, by the way.

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com