Nem? Publikálok a neten wazzeg! Elolvasod! Aggyá érte pénzt!
Most!

Képzeld el, hogy most olvasom, a mininovát is „bezárták”.
Idézőjeles, mert ugyebár nem csukták be, csak leszedték az összes jogtalan
tartalmat. Akkor mi maradt ott, kérdem én! Komolyan mondom, hogy a világ
legnagyobb rablói a kiadók, és az ehhez kapcsolódó jogvédő szervezetek. Az a
baj, hogy nem érek rá adatokat összekaparni, illetve hozzá sem férhetnék. Mert
ugyebár tudjuk, hogy szinte az összes adathordozóra jogdíjat vetettek ki ezek a
tolvajok. Tök mindegy, hogy én azon az adathordozón mit tartok. Mondjuk azt,
hogy van egy pendrive itt a zsebemben. Azon tartózkodik az összes munkám,
tervem, kéziratom, mittomén. Jogdíjat fizettem ezért egy olyan szervezetnek,
miről akkor sem tudnám megmondani, hogy mit csinált az én pénzemmel, ha
éhségsztrájkot hirdetnék, vagy merénylettel fenyegetőznék. De már mégis mire
fel? Miéért kéne nekem támogatnom a Lagzi Lajcsit, mert vettem egy
munkaeszközt? Anyádat! Eddig is a szlovákoktól vettem az adathordozókat, ezután
is onnan fogom! Én az Artisjusnak nem fizetek, ami azt jelenti, hogy az állam
is elesik a vásárolt termék adójától. Megérdemli, mert hülye!

De itt még nem áll meg a buli, mert a mocskok belobbyzzák
magukat az államok kormányaiba, ott roppant mennyiségű zsetont hintenek el
annak érdekében, hogy eljöjjön az Orwelli jövőkép, a nagy testvérrel
egyetemben, ki majd jól megvizsgálja mit töltesz le, mikor, mi van a gépeden,
hogy került oda, és akkor majd jő a retorzió. Pistabácsi, ki 69éves, nyugdíjas,
majd megy a bíróságra, és fejet hajtva viseli el, hogy kiró rá a bíró 156ezer
$-os büntetést, mert Janika, az unokája ráklikkelt a btjunkie.org-ra, és leszedte
a lófaszsetuggya milyen nyálbanda új albumát.

Mi? Hogy éhen halnak az előadók, zeneszerzők, írók, költők,
s minden olyan művész, ki a fizetős publikálásból él? Ahha, igen! Csak akkor
azt nem értem, hogy a kiadóknak hogy létezik milliárdos profit a farzsebben.
Mi? Hogy a kiadó rendesen sápolja az előadókat is? Hoppá! Akkor most nem értem,
hogy ki itt a rosszfiú? Ki akarom adni a zenémet. Azt mondja a kiadó, hogy oké,
felveszem, kinyomom, terjesztem, reklámozom. Eladott albumonként kapsz 120
forintot. 3rongyért kidobom a lemezt, ebben benne van az összes költségem, stb,
stb, azt összeszedek évente 10olyan hülyét, mint te, azt megveszem a 4.
hajómat. A vásárló szívja a fogát, hogy kiadott 3rongyot (plusz utazási
költség, sorbanállás, időtrablás) egy olyan albumért, miből két számot
meghallgat, majd felkerül a cucc a többi közé a polcra, ameddig az le nem
szakad, a zenész meg számolgatja, és bután néz ki a fejéből, hogy mennyiért is
zenélt tele egy lemezt.

A filmeknél még kritikusabb a helyzet. Én mozikban nőttem fel! Az igazikban. A recsegő faszékes,
vetítőgép berregős, dohos mozikban. Nem ebben az új, csillogó-villogó
szarságban, amibe úgy megyek be, hogy az összes idiótát kibelezném, aki
feltalálta a különböző szószokkal ellátott ropogtatnivalót, és beengedte a
moziterembe. Büdös, bazdmeg! Büdös, hangos, undorító, és kiöntik. Szóval, mivel
mozikban nőttem fel, így hát a nagy filmeket csak akkor lopom töltöm le
netről, ha már megnéztem őket. Idén kb. 30-40e forintot költök el mozijegyre. Ez
kb két film lehet havonta. Arról nem én tehetek, hogy egyre sűrűbben
mondogatom, anyátok fizessen ide mégegyszer! A következő mozik érték meg a
pénzüket számomra: Másnaposok, Kávé és cigaretta, Anygyalok és Démonok (ha nem
olvastam volna), Becstelen Brigantyk, District 9. És hol a többi 20? Kiesett a
fejemből, mert jelentéktelen volt. Átbasztak, fizettem érte, ebből milliomosok
születtek, én meg csóválom a fejem.

Csodálkoznak azon, hogy klikkelek kettőt, és egy óra múlva
ott a gépemen a mozi, mit nyugodt szívvel félidőben kinyomhatok, mert hulladék.
Ne csodálkozzanak! Fektessenek be abba, hogy ezt ne lehessen megtenni. Előszöris
készítsenek értékelhető filmeket. A forgalmazók nyúljanak be a zsebükbe szépen,
fogjanak össze, és hozzanak létre egy másolhatatlan rendszert. Sőt! Továbbmegyek!
A zene, és filmipar dobja a kukába a forgalmazókat, terjesszék a saját műveiket
elektronikus és másolhatatlan formában, immár fél, vagy negyed áron, és akkor
többen meg fogják venni.

Minket meg hagyjanak békén! Ameddig létezik a net, mi le
fogjuk lopni szedni az oda feltett anyagokat. Amikor a kormányok
áthágják a saját alkotmányukat is azét, hogy ellenőrzés alá vonják azt a rendszert,
mi eddig szabadságot hirdetett, akkor lesznek más rendszerek. És akkor onnan
fogjuk lopni leszedni a cuccokat. Mint ahogy bezár a piratebay,
mininova, és helyette nyitottak 4× annyit…

Fuck!

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com