Az iPhone 4s esetében kettő dolgotok volt, mit hibátlanul kellett volna megtenni. Az egyik a szerződéshosszabbítást követő ügyintézés, a másik a navigációs szoftver működőképes állapota.

Egyiket sem voltatok képesek hibátlanul teljesíteni. Az, hogy most hulla fáradtan is vigyorgok egy kicsit, az nem a ti, hanem az Apple számlájára írható. Ottan kérem olyan emberek dolgoznak, kik értik, és tudják, hogy mit csinálnak.

Baszki, egy klikkre olyan wifi hálózatot épített ki a cucc, hogy mindjárt kiverem… Még az sem érdekel – mi komoly érv volt az ilyen szarok ellen – hogy „folyamatosan” töltőn kell lógnia.

Szóval, elmondom mi volt, vagy legalábbis megpróbálom összeszedni. Sajnos eljött a pillanat, mikor a telefonom csereérett lett. Az még hagyján, hogy ütve, és kopva volt, mert az nem zavart, de már nem csak akkor kapcsolt ki, ha erélyesebben letettem valahová, de akkor is, ha hívtak, vagy sms-t küldtek.

Most akkor két választás elé áll az ember gyermeke. Vagy be sem kapcsolja, és megszűnik a mobilkommunikációs világ számára, vagy vesz egy újat. De mit? Ilyen régi szarokat, már csak a húszforintos boltban, azzal meg csak szívás van, mert köll a kommunikáció a teló, és a gép között, méghozzá gyorsban, és kínok nélkül, a noname vacakkal meg csak szopás jár, öröm, és bódóggtág nélkül.

Legyen okos? Nálam jobban ne, mert megverem. Mi kapható? Van a Nokia. Aztat sohasemnem! Még akkor sem, ha 42 Finn rohan vele utánam, és könyörögve kér. Aztán most jönnek a windóz alapúak. Nah, ezen komolyan elgondolkoztam, majd azt írta az újság…. Sika! Android leves. Akkor lesz bármiféle Android alapú telefonom, vagy bármiféle eszközöm, mikor 12 Nokiám, meg egy BMW-m a garázsban. Az Apple-t szeressük. Mindig is szerettük, és a Steve Jobs egy isten (volt 😥  ), de minden eszköze geci drága Európában, így hát – bár mindig vágytam rájuk – eddig nélkülözni bírtam cuccait.

Szóval, iPhone lesz az, nem más!

Vodafone kiszerelésben, mert hát több mint 10 éve szopok náluk, így járjon már kedvezménnyel, meg seggnyalással. Kedvezmény duzzogva bevallva, de vóót. Seggnyalás?

Múlt hét csütörtökön rendelés leadás a weben. Mert mégis csak 2012-t ír a naptár, a technológia, meg a fejlődés, és az izéé, meg minden már annyira nagyonkurvajó, hogy nem kell bemenni, cetlit húzni, sorba állni, makogni. Klikk világ ez, kéremszépen.

Aham, az ötödik napon isten megteremté megjött az sms, miszerint a rendelést bevették, majd jött, hogy nemudommi, majd az is, hogy teljesítve vagyon vágyam. Oké, de mi van a telóval? – kérdezte Zap. Nem jött válasz a sötét sarkokból, így hát várakozó lett az üzemmód. Másnap jön egy telefon. Azt mondja benne az ipse, hogy ő Vodafone-os, és minden vágya, hogy velem új szerződést kössön, mert az le vagyon járva. Mondom az ipesnek, hogy késett, nem is keveset, mert hát én már múlt héten, és várok. Mondja, várjak akkor türelemmel, mert jön az! Kösz… eddig azt sem tudtad, hogy ki vagyok, már most meg mindjárt szakértő vagy, mi?

Még jó, hogy nincs káosz a rendszerben, fiuk…

Délben jön a telefon, hogy ő a futár, és van nekem csomagom. Csak azért nem poénkodtam vele, megemlítve majd’ egy hetes kését, mert akkor jött, mikor jól esett. Felhőn szakadt a hó, viharos széllel kísérve. Pont akkor! Így hát siettünk mindketten…

De sebaj, itt a cucc. Mondom, nem szarakodok vele sokat, mert van dolgom elég, így hát új kártya bele (mert új, azaz microSIM köll a vasba, nehogymárne), majd be kőne regisztrálni, és majd éccaka meglássuk, hogy mit tud a kicsike. Felhívom a kurvaanyját a Vodafone-t. Az van a papíron, hogy üsse be a 1270 után, a 1831-et (ha jól emléxem), és egyből oda jut, ahová kell, és akkor egy pillanat, azt kész is a kártya beregisztrálása. Hát elmondanám, hogy még véletlen sem 1831. De még a környékét sem sikerült megtippelni.

Viszont 1831 arról hírös, hogy az Első Duna-gőzhajózási Társaság megindítja a rendszeres hajóközlekedést a Dunán Bécs és Pest között, ekkor hozták létre az idegenlégiót, Faraday nevet adott az elektromágneses indukciónak, mit ez előtt nem hívtak sehogy, csak volt, azt Kazinczy meg meghalt (de nem ezért)…

Erős a gyanúm, hogy a telefonszámlámat is így kezelik havonta. Valaki ránéz a forgalmamra, azt tippel egyet, én hülye meg befizetem…

Kaptam egy nőt. Mármint a telefon túlvégére. Mondom mi van, mondja mi van, és diktáljam be az új kártyaszámom. Megteszem. Hümmög. Visszahümmögök. Azt mondja, hogy meg kell keresnie egy kollégáját. Nagy levegőt veszek. Diktáljam be megint. Bedik…. Még a feléig sem jutok, mikor mondja, hogy biza nem jó, de még a közelébe sem céloztam. Én is ezt akartam mondani a 1831-el kapcsolatban, de nem jutottam szóhoz, mert azt mondta, hogy ezt biza ő nem tudja elintézni. Fáradjak be.

Fuck….

Van még egy pár órám, így hát befáradok.

Most akkor jön ide egy csöpp tájékoztatás a Vodafone illetékeseinek. ÉN abban a kerületben lakom, mi 38.61km2-en terül el a főváros szélén. Népsűrűsége nagyjából 2449 fő/km2. Itten van kérem az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Előrejelzője és a Központi Légkörfizikai Intézet, nem is beszélve a liszt Ferihegyről. Megyen itten vasút, van sok iskola, templom, erdő, ipartelep, kertes ház, panel, vezetődik be nagy forgalom a város szívébe.

Mi nincs? Vodafone bóót, wazzeg!

Befáradok a lucsokban. Benyit, köszön, elmond, azt az eladó meg csak pislog, mint hal a szatyorban, fogalma sincs. Mondom; Nemááá! Hát mostan mondták, hogy fáradjak, hát fáradtam… Mondja, hogy arról még csak hallani sem hallott – méghogy kártyaregisztrálás… – , amit én akarok. De segít abban, hogy felhívja az ügyfélszolgálatot. Szó szót követett, és a fülem túloldalán már egy ügyfeles pasi lógott. Diktáljam be. Bediktálom. Erre közli, hogy 10 perc, és aktív lesz kérelmem. Mondom neki, hogy akkor ugyan árulja már el, hogy miért kellett befáradnom? Itt kafább a vonal? Otthon meg zúgott (közben a bóótban okosan bólogatott az ügyfeles)? Majd előállt nekem pont olyan szakszavakkal emberünk, mint amiket én mondok akkor, ha valamit nem akarok megcsinálni.

Haza, kikapcs, bekapcs, van vonal. Fasza! Már csak egy fő csapásirány van, az pedig a navigáció. Ugyanis ez volt az igazi csapásvonal, mert mindig is akartam egyet, meg ha így, kettő az egyben, és főleg Steve Jobs ujjlenyomatával ellátva, akkor ennél több bónusz nem kell a mobilkommunikációban. 20 perc múlva kiderült, hogy bár a navi működik, de nem tervez. Illetve tervez, de nem indítja el a bulit, mert ahhoz teljes értékűnek kell lenni a szoftvernek, mit a Vodafone ad, egy regisztráció során.

Ami regisztráció működik az összes eddig kiadott Apple iPhone készüléken, csak a 4s-en nem.  Még úgy sem, hogy a megjelenés óta – úgy négy hónapja – folyamatosan anyáznak a felhasználók mindennemű Voda fórumon.

Még jó, hogy bele nem léptem, mi?

Itten jön két lehetőség. Vagy megvárom, míg lép valamit a cég, és végre rávesz egy kurva programozót, hogy üssön be két új sort a kurva szoftverbe, vagy feltöröm az egész cuccot a francba, majd felrakok egy működő navigációt.

Akarok én helytelenül cselekedni? Perszehogynem… Fogok? Naná….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

17 Responses to Szeretve tisztelt VODAFONE!

  1. Rainmagic szerint:

    Asszem túl sokat fizetnek neked a szöggyárban, ha Almás cuccokra telik. 😛

    Egy telefon erejéig örökbe fogadhatnál. 😀

    Mennyibe fájt egyébként? Mellesleg most 4 hónap Andoid használat után, már én sem venném meg ezt a telcsit. Kiborító.

    • Zaphod szerint:

      Szerintem mindig is túl sokat fizettek nekem, de hát legyen ez az ő bajuk. 😉

      Mennyibe fájt? Ha a hivatalos árakat nézzük, és nem a feketén összekukázott, „jó nevű” magyar webáruházakat, akkor fél áron odaadták, két év bilinccsel egyetemben.

      Ugyehogy? Ha azt mondom, hogy a google maradjon a kaptafánál, akkor én vagyok a hülye. Pedig… 😉

      • Rainmagic szerint:

        Az a leggázabb, mikor nem csörög ki a telefon, mert ő úgy dönt, hogy most spórol az energiával. Egyébként a lehetőség ami benne rejlik, nem rossz. csak az a pár szarság, elveszi a kedved.

        A fizetésed felét add csak gyorsan nekünk. :DDD

  2. Krisz szerint:

    Tehát, ami miatt tulajdonképpen ezt választottad – a navigáció – az pont nem működik? Hehehe 😛

    • Zaphod szerint:

      Node ugyebár azé vagyunk informatikusok, hogy eztet megoldjuk. 😉

      • Purci szerint:

        Nos, a probléma még mindig fennáll a Vodafone-os IGO-val, de már az Apple-nél van a javítása. Remélem, hamar megjelenik!

        • Zaphod szerint:

          Azt nem tudom hogy áll a cucc, de talán magamra erőltetek két hét türelmet.

          Addigra vagy megfoltozzák azt a szart, vagy megszületik egy tuti Jailbreak iOS 5.1-re, és leszarom.

          Végső kétségbeesésemben kifizetem azt a 79$-t, majd beküldöm a vodához a számlát, és közlöm velük, hogy levonhatják a telefonszámlámból, mert tulajdonképp én pont az IGO miatt váltottam, átvertek, és most fizessenek. 🙁

          • Purci szerint:

            Igen, tényleg bosszantó, ha már van, működjön is! De ha már elküldték engedélyeztetni, akkor már csak az Apple-en múlik, hogy mikor teszik ki. Legalább most lesz értelme várni a felvillanó 1-es számot a store ikonon.

  3. szasa szerint:

    Nekem csak egy kérdésem lenne: ennyi pínzért telefon nem volt? mert látom azt nem sikerült venned….:D

  4. szerint:

    GPS-re nem gondoltál még? 🙂

    • Krisz szerint:

      Azzal nem lehet telefonálni 😉

      • szerint:

        Jaaaa, azt is akar? Azt hittem, csak navigálni szeret. 😉

        • Zaphod szerint:

          Tulajdonképp pont annyira szeretek telefonálni, mint bubópestist kapni, de hát mit tegyek… Állítólag néha köll, hogy elérhető legyek. Most mondd… 😉

          • Rainmagic szerint:

            Ezért a pénzért már kaptál volna egy jobb GPS-t és egy alap telefont is. :DDD De neked gizdulni kell… :PPP

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com