Szóval, az nem világos számomra, hogy kedvenc kormányunknak a múlt heti, illetve úgy az összes benyögésével mi a célja. Mert cél ugyebár van. Ezek nem hülyék. Nem, tényleg nem azok, viszont a mögöttes célokat csak különböző összeesküvés elméletek felállításával lehet kikombinálni. Nekem, ki jómunkásember, és nem gazdasági szakember.

Mert eddig hogy is néz ki a történet?

Mióta hatalomra került viktorunk, azóta szopatja a hiteleseket. Illetve nem ő, hanem a csatlósai. Gondoljuk azt, hogy a tőzsde, és minden, a befektetőkkel kapcsolatos intézmény egy nagy erdő. Meg gondoljuk azt, hogy azok az emberek, kik ide hozzák – viszik a pénzt, és működtetik a gazdaságot, vásárolnak magyar értékpapírokat, értékelik a gazdasági helyzetünket, azok az őzek. Mi meg vagyunk a vadászok, kiknek az a céljuk, hogy minél több őzet befogjanak. Erre kormányra kerül ez a sok barom, majd havonta, kéthavonta csörtetve berohan az erdőbe, és az összes őz fejvesztve menekül.

Ki szopja ezt meg? Tulajdonképp mindenki, ki adót fizet, aki a forint árfolyamától függő vállalkozást működtet, de a legnagyobb szívást a hitelesek élik át, kikből annyi van, hogy Dunát rekesztenek. Sőt, manapság az a csoda, ha nincs valamilyen euro, vagy svájci frank alapú hiteled. Csörtetve, ordítva szopatnak 10millió embert. És ebből ki keres pénzt? Valakinek keresnie kell, mert azt még az én jóanyám is tudja, hogy ordibálva nem megyünk vadászni. Tehát, valakinek célja van azzal, hogy az országunkat folyamatosan leminősítsék, ezzel a forint árfolyamát rombolják.

Sőt, tovább megyek. Ha valaki spekulálni akar ezzel, akkor pont jól csinálja, hiszen gondolj csak bele, veszek egy nyolc raklap eurot, majd bejelentem, hogy szarban van a haza, ezzel bukik a forint, majd a nyolc raklapot elnyomom, minek hatására egy hónap múlva megint vehetek, de már tíz raklappal.

Hümm….

És akkor legyen itt egy szavazás, mert olyan híreket lehet hallani, hogy az emberek többségének tetszik az, amit a kormányunk művel. Szeretném tőled megkérdezni, hogy mi a véleményed, természetesen név nélkül.

PollPub.com Vote

Mi a véleményed a kormány nyugdíjpénztári kavarásáról?

Úgy vélem, hogy meg kellett lépniük ezt a döntést, mert segítenünk kell az országnak ebben a nehéz helyzetben, így visszalépek az állami nyugdíjrendszerbe.
Bár nehéz helyzetben vagyunk, de nem értek egyet a módszerrel, ahogy rákényszerítik az állampolgárokat a döntéshozatalra. Visszalépek az állami rendszerbe, mert ezután nem érzem biztonságban a pénzem a nyugdíjbiztosítóknál.
Mindig is jobbnak éreztem az egy pilléren álló nyugdíjrendszert, ezért örülök, hogy nem holmi brókerek garázdálkodnak a megtakarításommal.
Több pilléren álló nyugdíjrendszert akarok, mert így érzem biztosítva a jövőmet.
Nem fogom odaadni a megtakarításaimat az államnak, még akkor sem, ha azzal fenyegetőzik, hogy elvesztem az állami nyugdíjamat, hiszen látom mennyire vágja maga alatta a fát a kormány, így majd a következő banda bizonyára elsöpri ezt a baromságot.
A kurva anyjukat! Tőlem egy büdös vasat nem kapnak a rohadékok!!!

View Results

Poll powered by PollPub.com Free Polls

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

25 Responses to Szavazzz….

  1. Cinke-gondolja szerint:

    Rátapintottál… ha zuhan a forint akkor valutával sokkal több dologra tudják rátenni a kezüket…
    Rengeteg film készült arról, hogy hogyan nyomják le hátsó trükkökkel az értékét annak, amit meg akarnak szerezni… Addig csinálják az aknamunkát, míg el nem érik az ‘egyet fizet kettőt kap’ arányt…
    Ha kiállna és azt mondaná. : Emberek, szarban a haza. Mindenkinek áldozatot kell hozni, a maga tehetőségeivel arányosan. Most az összes felesleges és aránytalan kifizetéseket, juttatásokat felszámoljuk, a pénzt az államkasszába visszaforgatjuk, mindenkinek kell valamennyi terhet vállalnia, mert sajnos nagyon nagy a baj. Akik szociális élősködők, és egyébként egészséges felnőttek, csak közmunka fejében kapja a juttatást tovább. Nincs élősködés, össze kell kapjuk magunkat.
    HA valami ilyesmi lenne, még az emberek is pozitívabban állnának hozzá… de addig, míg nem tudják, hogy mire megy a pénzük, míg nem arra megy, amire kéne és aránytalan és érdemtelen juttatások, kiváltságok vannak, addig van min háborogjunk…
    Egy francia lap cikkét olvasták be a reggel a rációba… mindenhol méltatlankodnak ezeken a rendelkezéseken…azt is nagyon felháborítónak tartották, hogy alig 2 hónapot adott a kormány a nyug-mostmár nyög-díj átvitelére…

  2. Cinke-gondolja szerint:

    Most mondták be: HA nem teszel nyilatkozatot, hogy maradni akarsz a nyugdíjpénztáradban, akkor automatikusan áttesznek az államiba…
    Ergo, tiltakoznod kell, ha nem, akkor ők intézkednek a megkérdezésed nélkül…

    Szép…

  3. Zaphod szerint:

    [Cinke-gondolja]:

    Igen, mint ahogy ide le is írtam: http://zzzzuuuppp.freeblog.hu/archives/2010/11/25/Allamosit/

    „Hát a büdös kurva anyátokat! Inkább odaadnám az első szembe jövő csövesnek! És trükkös a geci, mert arról kell nyilatkozatot tenned, hogy nem, azért sem adod oda! És ha egész véletlen ezt elfelejted, akkor ezzel felhatalmazod arra, hogy megszüntesse a te szerződésedet egy magán céggel, onnan besöpörje a nagy kasszába a pénzed, majd azzal azt kezdjen….”

  4. Krisz szerint:

    Kicsit más gondolat: A leminősítés jót tesz az exportra termelő vállalatoknak is – és nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg a GDP-nk nagyrésze ebből képződik. Meg az itthoni (egyébként multinac kézben lévő) nagy, lakossági fogyasztásból pénz csináló szolgáltató szektorokon, ez utóbbira jó példa a bankszektor.
    Persze, nyilván az már csak hozadék, hogy pénzt kell osztani a csatlósoknak, mert 8 év hosszú volt.
    De a lényeg, hogy feltehetően sokkal rosszabb állapotban van a gazdaság, mint azt bárki is kommunikálná felénk, és inkább sanyargatják a népet, annak érdekében, hogy ne álljon le a gazdaság, legyen az exportból bevétel és a nemzetközi cégek is békén hagyják a kis magyar államot. Szomorú kép, és addig nem változik semmi, amíg (Matolcsy mesterre várakozva) nem indul be a gazdaság. És ha lecsökken vagy negatívba fordul a GDP, akkor pánikolni fog az EU. Ez van…

  5. Cinke-gondolja szerint:

    [Zaphod]: Igaz… Bocs, de ritkán hallgatok híreket, árt az egészségemnek, így, ha véletlen egy eljut hozzám… rosszul viselem… nem vagyok elég edzett…
    „Hallgatás egyetértés…” szerintük…
    Méghogy nyug-díj… meg sem éljük a nyug-kort… ha komolyan vesszük őket vagy megöngyilkoljuk magunkat vagy a flekóban kötünk ki… lehet, hogy utóbbinál már bambán mosolygós, nyálcsorgós ember formájú lúgozott agyúak leszünk valami zárt osztályon…

  6. Zaphod szerint:

    Jah, azt ugye vettétek, hogy ha minden összejön, akkor 3ezer milliárdnyi papírt akarnak majd tőzsdére dobni?

    Mi történik a részvények árfolyamával, ha túl sok papír kerül fel egyszerre? Lehet, hogy ami részvény most a tulajdonomban van – mármint azzal a 6-8% egyetemben – mire kalapács alá kerül, addigra 10-12%-ot bukik?

    Hümmm…

  7. Cinke-gondolja szerint:

    Ha túl sok a kínálat… a kereslet diktálja az árakat…

  8. Krisz szerint:

    Itt írják, hogy a nagyrészét első körben megsemmisítik, ezzel csökkentve az államadósságot, és csak a többit fogják (el-)tőzsdézni.

    Elég jó cikk:
    http://hirszerzo.hu/orban_csomagok/20101126_kisokos_nyugdij

  9. Cinke-gondolja szerint:

    Az a gond, hogy mindegy mi csinálunk… 12 éve köteleztek, hogy magánnyugdíjpántzárba lépj.-pont ez a kormány- Most ezt találták ki…
    Mindegy hogy döntesz, az nem befolyásolja a nyugdíjad, mert addigra még annyiszor változtatnak, ahányszor indokot/ürügyet találnak rá… Hogy tervezzünk mi előre, ha ők sem képesek rá és a saját rendeleteiket felülírják újra és újra… Egy biztos, hogy csak amikor odaérünk, akkor látjuk meg mi van és lehet akkor is fejetlenség lesz…

  10. répa szerint:

    Egyáltalán nem mindegy. Most hogy az állam levette a kezét a magánnyugdíjpénztárakról szerinted mi lesz? Az emberek min. 80%-a visszalép a tébébe, a maradék 20-ból szerinted miből fogják a pénztárak eltartani magukat?
    Megmondom: az ottmaradottak pénzéből. És nem csak eltartják magukat majd belőle, hanem ki is szipolyozzák belőle az összes pénzt.
    Ha meg sírsz hogy egy árva vas nélkül maradtál, állambácsi rád dörren majd: te választottad, te tehetsz róla! vess magadra!
    Ennyi.

  11. Zaphod szerint:

    [répa]: Akkor légyen úgy, hogy új kihívások elé állítom magam! 2012-től kezdve ki kell találni, hogy miként tartsam el magam abban az esetben, ha valami csoda folytán megélem a nyugdíjas kort…. PPfff…
    😉

  12. Thiliell szerint:

    [Zaphod]: Fekted be másba, ami jobban hoz a konyhára. Illetve találj ki magadnak egy olyan mesterséget, amit életed végéig űzhetsz puszta kedvtelésből, de abból is lesz pénzed.

  13. Cinke-gondolja szerint:

    Legyél addigra politikus… Ha addig nem tudod összeszedni, majd a végkielégítés vég-kielégít… csak arra kell figyelj hogy a hatalmon levő pártból menj nyugdíjba…

  14. répa szerint:

    [Zaphod]: Lopjál, csaljál, hazudjál szépen ahogy azt több évtized alatt országunk vezérei megtanították..Ha a nyugdíjad miatt aggódsz,rossz tanítvány voltál.. 😛 😛

  15. Zaphod szerint:

    [Thiliell]: Fapapucsokat fogok készíteni. Én leszek mo. leghíresebb fapapucs készítője. Naponta felkelek reggel nyolckor, megreggelizek, lemegyek a műhelybe, bekapcsolom a rádiót, kiválasztom a legszebb fákat, és elkezdek faragni. Lehet, a végén csinálok magamnak egy Pinocchiót is.

  16. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Aztán a fapapucsot eladod a politikusoknak, hogy azzal dobálják egymást… Mert egyébként nem hiszem, hogy tömegcikk lenne hosszútávon.
    Tudsz te jobbat is. 😛

  17. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: A fapapucs azért jó, mert szinte alig van konkurencia. És egyébként sem lesz pénzetek másra, basszus! Majd asszed bemész, azt húszezerért veszel magadnak topánt, mi? Amíg viktor rá nem jön, hogy volt még húszezred… Jó lesz az a fapapucs öccázéé! 😉

  18. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Vazz, topánt még sosem vettem húszért. Hegymászóbakancsot! Na, azt igen.
    Én szavaznék a melegre és a mezítlábasdira, ha lehet. Amúgy is, 20 év múlva szerzetes leszek, és nem kell nekem majd csak fapapucs. 😛

  19. Cinke-gondolja szerint:

    Gondolod a hasznodból, nem akarna részesülni? Hogy a több órás gondos munkáért és anyag idő befektetésért, Te zsebre teheted az ötöst?
    Környezet védelmi okokra hivatkozva olyan adókat tenne a nyakadba a kormány, hogy nem tudnád kihozni ötezerből deficit nélkül… Továbbra is azért dolgoznál, hogy adózhass, nem azért, hogy megélj…

  20. Zaphod szerint:

    [Cinke-gondolja]: Akkó felköltözök valami kibaszott hegyre, azt a kunyhómban faragok, majd itt-ott eladom a portékámat. Nem lesz telefon, net, személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, adókártya, nem találnak rám a rohadékok.

    Abban a hót tuti rendszerben, ahol egy szimpla ügyintézés hónapokig tart, az én megkeresésem simán eltart majd 3-4 kormányváltás idejéig… 😉

  21. Cinke-gondolja szerint:

    A remeteséget, már javasoltam, ha emlékszel… 🙂

  22. Sir Artemon szerint:

    [Cinke-gondolja]: Á, nem kell neki javasolni. Bora-borán akarja bámulni a köldökét az élete végéig…

  23. Cinke-gondolja szerint:

    [Sir Artemon]: 🙂 helyet nem határoztunk meg… 🙂

  24. Zaphod szerint:

    …..és bután nyáladzani a giccses naplementében minden kibaszott nap…

    😉

  25. Krisz szerint:

    Bora-Borára én is emlékszem 😀
    Meg volt valami hidroplán is a sztoriban 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com